Szár, 1905. szeptember 15. – Pécs, 1991. augusztus 29.)

magyar orvos, patológus, amiloidkutató, Romhányi József orvos testvérbátyja

Édesapja , szári körjegyző, ő volt az első ebben a családban, aki egyetemet végzett és jogi diplomát szerezett. a szári három osztálytermes római katolikus elemiben tanult meg írni, olvasni és számolni, majd a székesfehérvári Ciszterci Rendi Szent István Katolikus Főgimnázium növendéke lett. Érettségit követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultására iratkozott be, ahol 1929. november 9-én avatták orvosdoktorrá, s ettől a naptól kezdve nyugdíjazásáig patológusként dolgozott. Állandó szereplője volt a Magyar Pathológusok Társasága (MPT) összejöveteleinek, illetve a budapesti tudományos üléseknek is. Új, továbbfejlesztett színezési eljárást dolgozott ki, amelynek leírása 1956-ban jelent meg a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Virchow’s Archivban. Egyik legfontosabb tudományos munkája az amiloidlerakódások vizsgálata volt, melyhez a szükséges polarizációs optikai ismereteket autodidakta módon, idegen nyelvű könyvekből sajátította el. Kutatásainak eredményét Az amyloid submicroscopos szerkezete című előadásában foglalta össze. A második világháborút követő politikai-eszmei kavargásban karrierje átmenetileg derékba tört, egyik napról a másikra utcára került, elvesztette állását. Dolgozott a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kórboncnoki Intézetében, tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának (https://hu.wikipedia.org/wiki/Romh%C3%A1nyi_Gy%C3%B6rgy).

Szerzők: Schüller-Szöllősi Eszter & Viszló Levente