(Gulács, 1811. szeptember 25. – Good Hope, Missouri,  1909. november 6.)

politikus, a reformellenzék tagja, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc során az Országos Honvédelmi Bizottmány „rendőrminisztere”

Miután megvádolták gyémántjainak elsikkasztásával, lemondott, és a szabadságharc leverése után kivándorolt az Amerika Egyesült Államokba.

A reformkorban tűntek fel Fejér megye politikai palettáján a bodméri gyökerekkel rendelkező Madarász testvérek. Először a két testvér, Madarász László és József voltak egyidejűleg parlamenti képviselők; majd a fiatalabb, Madarász József és két fia is, így kijelenthetjük, hogy minden idők egyidejűleg legtöbb képviselőt adó és leghosszabb ideig képviselősködő, illetve egyéb rekordokkal is bíró családja az anyai ágon bodméri gyökerekkel bíró Madarász család. Madarász József 101 esztendős korában még korelnökként felszólalt a Parlamentben, miközben egyik fia töltötte be a korjegyző szerepét. A Madarász fivérek édesapja, Madarász Gedeon Somogy vármegyei táblabíró, édesanyjuk Tóth Zsófia háztartásbeli volt. Édesanyjuk Bodméron született, s fia, Madarász József, illetve unokája Madarász Jenő még 1886-ban is rendelkezett Bodméron birtokkal. Édesapjuk nevével a bodméri templom adományozó jegyzékén is találkozhatunk.

Madarász László a reformkorban Fejér vármegye ellenzéki mozgalmainak egyik vezető alakja volt. Az 1847 1848. évi utolsó rendi országgyűlésben Somogy vármegye követe, az ellenzék baloldalának tagja. 1848-ban az első népképviseleti országgyűlésen a csákvári kerületképviselője, a radikális kisebbség vezéralakja, a Nép-Elem társszerkesztője, az Egyenlőségi Társaság szervezője és első elnöke. 1849. április 14-ig az Országos Honvédelmi Bizottmány rendőri és postaügyi osztályának vezetője. Debrecenben a Békepárt támadásainak fő céltáblája, az ún. „flamingók” vezére, a forradalmi „terrorismust” követelő rendőrminiszter. A „gyémántos miniszter” jelzővel a Békepárt elérte, hogy visszavonuljon, majd 1849 májusában mandátumáról is lemondott, de a csákvári kerület újra megválasztotta. Komárom eleste után először Svájcba, majd Franciaországon és Anglián keresztül 1850 őszén Amerikába költözött.

Szerző: Viszló Levente