Aki áprilisban, a gyümölcsfák virágzásának idején vetődik el a hegység belsejében megbúvó Vérteskozmára, egy virágba borult, méhektől, madárdaltól zsongó völgy édeni képét őrizheti meg emlékezetében.
    A falu egyetlen lejtős utcája – amelyet 60–70, a 19. század közepéről származó, hófehér porta szegélyez – a völgyből indul és a domboldalra kapaszkodik fel. A felvéget és az alvéget már a végtelen vértesi rengeteg fái zárják le. Az utca hosszában, a völgyben erecske fut végig.
    A török időkben elnéptelenedett Kozmapusztára gróf Esterházy József hozott telepeseket 1744-ben, zömében délkelet Bajorországból, akik mintegy két évszázadig éltek és dolgoztak itt zavartalanul. Szorgos munkájukat a természet és a termőföld tisztes megélhetéssel jutalmazta, és hitük szerint a falu védőszentjei, Szent Kozma és Szent Damján áldása is segítette, hogy a családok ellátását biztosító, a házak mögötti lankás hegyoldalakon kialakított szántóföldek és irtásföldek létrehozása eredményes volt.
    Bár az első időkben itt is nehezen állandósult a lakosság, hiszen a betelepítések következtében szinte az egész ország mozgásban volt, és mindenki a jobb életlehetőségeket kereste, 1761-ben már tanítója volt a falunak, 1772-ben pedig felépítették a plébániát is. Az új templom építése 1779-ben fejeződött be, és még az év őszén megtörtént a felszentelése is.
    A 19. században az úrbéri viszonyok rendezése, a jobbágyrendszer eltörlése, a földosztás a mezőgazdaságból élő és háziiparral (szövéssel, fonással) is foglalkozó, önellátó lakosság anyagi megerősödését segítette elő. A század közepe táján alakult ki a község máig jellemző arculata. A ma is meglévő házak ekkor épültek fel vagy kerültek átépítésre. 1834-ben Esterházy Miklós tanítólakot és iskolatermet építtetett. Ugyanekkor újították fel a templomot is.
    A község további fejlődését gátolták a környék természeti adottságai, mivel a völgyet határoló meredek, erdős hegyoldalak miatt a fő megélhetést biztosító szántóterületek növelése nem volt lehetséges. Ennek az adottságnak köszönhető viszont, hogy a falu szerkezete több mint kétszáz éven keresztül szinte változatlan formában fennmaradt.
    Gazdasági szükségszerűségként jelentkezett a túlnépesedés következtében kialakult lakosságfelesleg elvándorlása. A hanyatlás jele volt, hogy a községet 1928-tól közigazgatásilag Gánthoz csatolták. Az erdőgazdaságban, mezőgazdaságban és bányászatban egyre kevesebben tudtak megélhetést biztosítani családjuk számára. Az 1940-es években 400-nál több volt a falu lélekszáma. A gondok ellenére tiszta, rendezett falu 1941-ben még új iskolát épített a templom mellett. A község sorsát azonban megpecsételte a második világháború, amelynek frontvonala több mint három hónapon keresztül a Vértesben húzódott. Többször cserélt gazdát, és igen sokat szenvedett ez a tájék. A háború után a lakosság megpróbálta a megszokott medrében folytatni életét. 1946. május 18-án azonban megtörtént a német anyanyelvű vérteskozmai állampolgárok kitelepítése Németországba. Mintegy 300 ember, csaknem a teljes lakosság hagyta el ekkor végleg a falut.
    Az elnéptelenedett Vérteskozmára ismét telepesek kerültek, akik azonban az idegen körülmények között nem tudtak gyökeret ereszteni. Hosszú ideig egymást követték a messze földről vagy csak a szomszéd faluból származó kitelepített vagy egyszerűen csak megélhetést kereső családok, de ezek előbb-utóbb továbbálltak. 1955-től bányászcsaládokat költöztettek ide Mórról. Villanyt kapott a falu, és két tanítót. A környező bányák lassú kimerülése, a munkalehetőségek csökkenése, az igények növekedése, a városiasodás, miatt a lakosság elvándorlása megállíthatatlan volt Az 1970-es évek végére a megürült lakóházak egyre pusztultak, romlottak. Megszűnt az iskola. A falu egyre inkább elöregedett, a fiatalok pedig távoli munkahelyeken keresték boldogulásukat.
    Ebben az időben kezdődött a környék új élete. Városi lakosok fedezték fel a varázslatosan szép környezetben fekvő település értékeit. Egyre több kispénzű értelmiségi vásárolt itt ingatlant, tatarozták, helyreállították az épületeket. Kezdetben ösztönösen, később viszont már a műemléki hatóság és az 1976-ban alakult Vértesi Tájvédelmi Körzet szakembereinek irányításával törekedtek a népi építészeti értékek megőrzésére.
    A telek bal oldalán elhelyezkedő, hosszú, hófehér, fekete lábazatú házak hátsó részét az istálló foglalta el. Szemben az ólak, hidasok, az udvar végében a lábas pajta állt, amelyhez gyakran pince is csatlakozott. A lakóteret tágas lakószoba, pitvar konyhával és kamra alkotta. A konyhát a pitvartól erős mestergerenda választotta el. A konyha felett német jellegű (kétirányban boltozott) nyitott kéményt alakítottak ki. A lakóházak előtt tornác fut végig, de ez minden bizonnyal későbbi hozzáépítés. A legkorábbi épületjelzés 1821-ből ered, ez az évszám 569. helyrajzi számú telken álló hosszú épület hátsó szobájának mestergerendáján látható.
    Az épületek egyenként nem, de összességükben olyan néprajzi értéket képviselnek, ami miatt védelmet érdemelnek. Napjainkra a község gyönyörűen gondozott, virágzó üdülőfaluvá vált, jelenleg még szinte egyedülálló példájaként egy pusztuló néprajzi kultúra megmentésének, a táj és a településviszonyok által meghatározott, természetközeli életmód megőrzésének.
    Az üdülőtulajdonosok – a néhány őslakos segítségével – búcsú, bálok és egyéb közösségi kulturális események szervezésével is igyekeznek feleleveníteni a hagyományokat. Közösségi munkájuk eredményeként újult meg a templom. A község nemcsak külsejében, de hangulatában, szokásaiban is igyekszik őrizni a múltat, amit az is jelez, hogy a kitelepítettek emlékére emlékkeresztet állítottak 1992. július 4-én. Vérteskozma természeti értékeinek és épített örökségének védelmében vásárolta meg természetvédelmi célból a Pro Vértes Közalapítvány a Községvédő Egyesület segítségével a falut környező mezőgazdasági területeket.

 

Elérhetőségek:

Gánt Község Önkormányzata
8082 Gánt, Hegyalja u. 25.
Tel.: 22/375-118
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
gaweb: www.gant.hu

Letölthető leporelló:
Népi Műemlékegyüttes