A Geszner-ház a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány központja. Az épületben bemutatóközpont, kutatóház, oktatóközpont és a Vértes csodálatos világát bemutató kiállítás található. A kiállítóterem és a tanácsterem lehetőséget biztosít előadások, konferenciák, továbbképzések, vetítések, csoportos foglalkozások megtartására. Munkatársaink készséggel nyújtanak segítséget a Vértes térségének természeti és kulturális értékeinek megismerése céljából szervezett egyéni vagy csoportos utazásaik tervezéséhez, szervezéséhez és helyszíni lebonyolításához.

Természettudományi kiállítás

2000-ben, az épület alagsorában került megnyitásra a Vértes élővilágát bemutató kiállítás. A kiállítóterembe lépve és körbetekintve a Vértes hegység és környékének változatos képe rajzolódik ki előttünk, melyet nem véletlenül neveznek „egy cseppnyi Magyarország"-nak. Olyan, mintha a magyar tájak mind adtak volna magukból egy kicsit, hogy országunk egy pontján – valóságos szabadtéri élő múzeumként – minden érték és szépség megtalálható legyen, amit a Természet és az Ember alkotott. A természeti és kultúrtörténeti értékek megismerését háromdimenziós életképek, gyűjtemények, fotók, grafikák segítik. A tárlatvezetést – igény szerint – vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadás egészítheti ki, amely mélyebb betekintést enged a látnivalók körébe.

A Gurdi malom – Hajnali vidrales

A Vértes déli lábánál elterülő Csákvár a Vértes fővárosa. Az Esterházy-kastély parkjához tartozó területen, romantikus, sziklás környezetben, kicsiny tó partján álló ház helyén 1792-ben még vízimalom működött. Később az Esterházy család e vízimalom alapjaira építtette Salamon Gessner svájci-német költőről elnevezett nyári pihenőlakot, amit könyvtárnak és kisebb képtárnak rendeztek be. Gessner, korának népszerű költője volt, aki természetről írt romantikus költeményeivel, lírai prózáival igen nagy hatást gyakorolt az akkor induló költőnemzedékekre. Írásait már életében 20 nyelvre lefordították, magyarra Kazinczy Ferenc ültette át. A Geszner-ház mellett akkoriban kertészet, medveház (rácsos ajtajú műbarlang, melyben medvét tartottak) és méhes is kapott helyet. Az épület aztán 1950-re lepusztult, köveit elhordták, a tó partja az idők során feltöltődött, benőtte a növényzet. A régi épületből csak néhány alapkő és a malomkerék feletti boltív maradt meg. Az épületet a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány építette újjá 1996-2000 között, mely jelenleg a Vértesi Natúrpark Látogatóközpontjaként működik. A Vértesi Natúrpark a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány kezdeményezésére jött létre 2005. október 27-én 17 települési önkormányzat (Bodmér, Bokod, Csákberény, Csákvár, Csókakő, Gánt, Mór, Oroszlány, Pátka, Pusztavám, Szár, Szárliget, Tatabánya, Várgesztes, Vértessomló, Vértesboglár és Zámoly, valamint 2 megye (Fejér és Komárom-Esztergom megye) összefogásaként. Az alapítók a Pro Vértest kérték fel a natúrpark működtetésére, melynek legfontosabb célkitűzése a Vértesi Natúrpark és környéke természeti és kultúrtörténeti, kulturális értékeinek védelem, hagyományainak megőrzése és mindezek idegenforgalmi térségfejlesztési szempontú hasznosítása. További célkitűzés a természetvédelmi oltalom alatt álló, valamint természetvédelmi kezelései, természetgazdálkodási, kutatási, oktatási, ismeretterjesztési feladatok folytatása. A tó körül gyakran látni jégmadarat, ami hazánk egyik legszínpompásabb madara, és ami a folyók és tavak mentén található partfalakban költ. Állandó madarunk, mely télen a be nem fagyó folyóknál vészeli át a zord hónapokat. Sokszor lehet látni, amint a víz felett szitál, azaz kolibriszerűen egyhelyben „lebeg”. Gyakran látni víz fölé behajló ágakon, melyekről mozdulatlanul lesi a víz tetején úszó apró halakat, hiszen főként halakkal és vízi rovarokkal táplálkozik. Láthatunk a diorámában egy bölömbikát is. Nevét a hímek jellegzetes, mély hangjáról kapta, mely olyan, mintha egy távolból szóló kürtöt hallanánk. Az állomány zöme csak március és október között tartózkodik nálunk, a telet a mediterrán vidékeken és Afrikában töltik. Sok példány megkísérli az áttelelést, kedvezőtlen időjárás esetén segítségre szorulhatnak. költ. Fészkét a sűrű nádasba építi nádból, gyékényből és más növényi anyagokból. A tojó 4-6 tojásából 25-26 nap alatt költi ki fiókáit. A fiatalok miután megerősödnek, a nádcsomókon felkapaszkodva elrejtőznek a fészek környékén. Gyakran látni barázdabillegetőt, néha nagy kócsagot és szürke gémet is. Alkalomadtán találkozhatunk tőkés récével, amely a házi kacsa őse, nyári lúddal, vörös ásólúddal, szárcsával, vízityúkkal. Hideg téli időszakban a fokozottan védett vidra is ellátogat a tóhoz, hogy halat zsákmányoljon.  Idejének csak kis részét tölti a vízben vadászattal és játékkal, döntő részben - a többi emlős ragadozóhoz hasonlóan - a vízparton, vackában pihen, alszik. Többször megfigyeltek télen egész vidracsaládokat, amint a vízparton "szánkóztak". Jó magasra felmásztak a parton, aztán a hasukon csúsztak le a lejtőn. A tóban láthatunk csukát, harcsát, törpe harcsát, amúrt, mely a nádat eszi, valamint a felső horgásztóból bekerülve ponty is megtalálható. A Vértes élővilágát bemutató Természettudományi Kiállítás háromdimenziós képein a Vértes térségének, ennek az "egy cseppnyi Magyarországnak" változatos élőhelyei és élőlényei elevenednek meg.

A Csíkvarsai-rét

A Zámolyi-medence körülbelül 12 ezer éve kezdett süllyedni, majd a Vértesből lezúduló patakok sekéllyé duzzasztották. Ez a sekély tó borította valaha a medence területét, mely fokozatosan feltöltődött. A tó-és lápvilág helyét jelzik a következő nevek: Nagytó-rét, Csukató-rét, Csíkvarsai-rét. Mára már csak az utóbbi maradt meg vizes élőhelynek. Jellegzetessége, hogy mocsaras, zsombékos láposaival, gémeskútjaival és a rajta legelésző szürke marhákkal Alföldet idéző táj. Télen és tavasszal szinte az egész területet összefüggő víz borítja. A vizekben megtaláljuk az ősi vizivilág jellegzetes halfajait. A rét névadó hala a réti csík, mely a nagy lecsapolások előtt nagy számban még élt a mocsarakban, lápokban és jelentős szerepet játszott a népi táplálkozásban, mint nélkülözhetetlen böjti eledel. A csíkászat évszázadokon keresztül a halászat legjelentősebb ágát képezte. A búvóhelyről oxigénért feljövő halat vesszőből font varsával (csíkvarsával) fogták ki, melyet a süppedős növényzettel benőtt láprészeken, úszó szigeteken vágott "lékbe"helyezték, nagy nyári szárazságban a csíkok nyirkos földalatti rejtekhelyekre húzódtak, s innét egyszerűen kifogták őket. A lápi póc igen apró termetű halfajunk. A népnyelv szerinti nevét (kutyahal) annak köszönheti, hogy egy helyben lebegő zsákmányra váró lápi póc, páros úszóinak egymástól független mozgatása négylábú állatra hasonlít. A rét vizes jellegének köszönhetően több milliónyi béka és gőte él és szaporodik a területen. A nyílt élőhelyeken a növényzetben megbújva fészkelő madárfajokkal találkozhatunk, így többek között bíbiccel, mezei pacsirtával, nagy godával, piroslábú-, és pajzsos cankóval. A parti madarak közül említést érdemelnek a különböző gémfélék, kócsagok, darvak, récék, ludak, vöcskök és sirályok, melyek számára táplálékban gazdag rétterület egyaránt szolgál átvonuló és táplálékszerzési területként. A Csíkvarsai-rét egyik kiemelkedő értéke az összes hazai guvatfélék együttes költése. A guvat lápokban, bokrok alá, fűből, sásos élőhelyen levelekből építi fészkét, a guvatfélék családjába tartozó pettyes vizicsibe pedig teljesen nyílt biotópot részesíti előnyben. Rendkívül rejtett életet élnek, nehezen megfigyelhető fajok, zsombékokon fészkelnek, a fészekanyag alsó része általában vízben áll. Kunyhószerűen rejtik el fészküket. A nádasokban bujkálva, ha ügyesek vagyunk, észrevehetjük a törpegémet, amint nádszálnak próbálja álcázni magát, nyakát kiegyenesítve, csőrét felfelé emelve. A vízparti rekettyefűz lelógó ágain egy fészeképítő művész, a függőcinege mesterien megépített fészke látható, melyet gyékénypihékből, nyárfapihékből készít. Alkalmanként fiókáinak még játszófészket csinál, melyeknek több bejárata is lehet. A barna rétihéja a nyílt és ritka bokrosok, nádasok fészkelője. Vízimadarakat, kisemlősöket, békákat és rovarokat fogyaszt. Ez a vadászterülete egy másik, veszélyeztetett ragadozó madarunkat, a rétisasnak is, mely az egyik legnagyobb testű madárfajunk, zsákmányállatai főként halak és vízimadarak. Szárnyfesztávolsága elérheti a 245 cm-t is! A réten vezet a Vidrafű-tanösvény útvonala, mely egy fehér virágú, védett vízinövényről, a vidrafűről kapta a nevét. Jellemző növénye a mocsári gólyahír is, mely tavasszal sárga szőnyegként borítja be a tájat. A Csíkvarsai-rét csodálatos vizivilágát 1982-ben, a teljes lecsapolás előtt sikerült védetté nyilvánítani a Vértesi Tájvédelmi Körzet részeként.

A Báraczházi-barlang

Az Adorjánházi, vagy Bárocházi barlang első említése 1829-ből való, amikor Holéczy Mihály, volt evangélikus lelkész, a barlang bejáratánál akkor még megfejthetetlen római feliratokról írt. Az. i. sz. 2-4. század között Csákvár virágzó római kori települése volt Floriana néven. A barlang szikláiból kialakított szentélyben hódoltak Dianának, a vadászat istennőjének. A szentély felirata: "Diananak szentelve Marcus Aurelius Constantinus a pretorianusok vetranusa fogadalmát szívesen teljesítette." A 8-10 millió évvel ezelőtt keletkezett Báracházi-barlang Csákváról mintegy 2 km-re, a Gubahegy sziklás oldalában található. A harmadik leghosszabb vértesi barlang, három hegybe nyúló ágával összesen 61 méter hosszú. A barlang a török elől menekülő helybéliek menedékhelyéül szolgált egykoron. Nevét a Bárocz család egyik tagjáról kapta, aki a monda szerint innen kémlelte ki a török csapatok hollétét és ezen információval a birtokában segített a hegyek között táborozó magyaroknak, hogy rajtaüssenek az ellenségen. A barlangot először 1924-ben székesfehérvári kalandvágyó turisták kezdték feltárni, majd Dr. Kadic Ottokár királyi főgeológus jött le Csákvárra és az ő vezetésével, s Kretzoi Miklós részvételével 1926 márciusában megkezdődtek az ásatások és kiderült, hogy a barlang gazdag őslénytani leleteket rejt. A terület ebben az időben az Esterházy család birtokában volt, s mivel az ásatásokhoz állami forrás nem állt rendelkezésre Esterházy Móric vállalta a munkálatok költségeit. A barlangban történt régészeti feltárások során 205 állatfaj maradványait találták meg különböző földtörténeti korokból. A legalsó maradványréteg késő-miocén 5,3 millió év) és kora-pleisztocén (2,5 millió) évi maradványokat rejtettek, míg a legfelső réteg az utolsó jégkorszak, vagyis a holocénbeli - 12 000 évvel ezelőtti - csontleleteket takart. Sőt ebből a rétegből egy emberi ujjperc is előkerült. A kutatók véleménye szerint ez a rendkívül nagyszámú lelet annak köszönhető, hogy a barlangot folyamatosan hiénák és egyéb ragadozók lakták, akik a barlangban fogyasztották el táplálékukat. A barlang legalsó, márgaszerű rétegeiből, az ún. Hipparion fauna képviselőinek a csontmaradványai kerültek elő gazdag fajszámban. Számos Hipparion (háromujjú ló) csontdarabot találtak az ásatók, mely cc. 5 millió éve, a szubtrópusi klímájú korban élt a barlang környékén. Ez a ló gyors és kitartó futó volt, alig különbözött a mai lótól, csak termete volt kisebb, körülbelül akkora lehetett, mint egy póniló. A Hipparion 23 millió évvel ezelőtt jelent meg a faunákban, s 13 millió évvel később kipusztult, kipusztult, tehát nem közvetlen őse a mai lovaknak. A területen még éltek ősantilopok és gazellák is, melyekre a hatalmas tépőfogairól elnevezett kardfogú tigris vadászott. Találtak itt barlangi medvét, gyapjas orrszarvút, barlangi hiénát, vadmacskát, ősszarvast,- és őzet, vízi madarakat, vidrákat és hódokat, melyek mind a vizes élőhely jelenlétét bizonyítják. Mára természetesen megváltozott a barlang élővilága. A keskeny járatokat főként denevérek, gyöngybaglyok, és egyéb barlanglakó állatok lakják, a környéke pedig több jégkorszaki reliktum növényfaj élőhelye. Az 1941 óta védett, 1982 óta fokozottan védett barlang jelzett úton közelíthető meg és szabadon látogatható.

Ürgés legelő

Ezeknek a száraz, füves, még be nem szántott területeknek a maradványfoltjai ma már csak megye-vagy községhatárok mezsgyéin, kunhalmokon, földvárakon, löszfalak peremén találhatók meg, ugyanakkor számos olyan védett növényritkaság utolsó menedékét jelentik, mint a kunkorgó árvalányhaj, a tavaszi hérics, a törpe mandula, vagy a Szent László tárnics. Itt, a Vértes hegység déli lábánál, Csákvár közelében található a löszpuszták jellegzetes ritka védett növényfajának, a vetővirágnak talán egyik legnagyobb hazai állománya. A gyepes területek számos rágcsálónak nyújtanak élőhelyet, melyek közül az ürge a Vértes erdeiből idelátogató, fokozottan védett ragadozó madarak, elsősorban a parlagi sas és kerecsensólyom táplálékbázisát képezik. A parlagi sas méltóságteljes körökkel rója a levegőt, közben figyeli a vadászterületet és a vigyázatlan ürgét a földön kapja el. A kerecsensólyom villámgyors repüléssel, nagyon alacsonyan zúg végig a puszta fölött és repülés közben "lenyúl" a földre, úgy emeli fel a zsákmányát. A diorámában a függeszkedő kistestű ragadozómadár, a vörös vércse is jelentős rágcsálópusztító, de rovarokat is fogyaszt. Gyakran láthatjuk villanyvezetékeken üldögélve. A pusztai rágcsálók és a velük táplálkozó ragadozómadarak védelme érdekében e területek fenntartása és megfelelő természetvédelmi kezelése igen fontos feladatat. E célt szolgálja az immár 800 egyedet számláló szürkemarha gulyával és a közel 200 egyedet számláló bivalycsordával való legeltetés, valamint a műtrágya és a kémiai növényvédő szerek nélkül folytatott mezőgazdasági művelés. A néha szélsőséges száraz viszonyokhoz alkalmazkodott állatvilágnak otthont adó pusztai élőhelyek legértékesebb hazai madara a túzok. Korábban a Zámolyi-medence gyepterületein is fészkelt, ám az itteni állomány, az ember pusztító és zavaró tevékenysége következtében az 1980-as évek végére teljesen felmorzsolódott. Az egykori élőhelyeiket jelentő gyepeket késői kaszálással, a szántóföldeket pedig megfelelő vetésszerkezet fenntartásával hasznosítja a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány, annak érdekében, hogy hamarosan újra otthonra találjanak itt is ezek a gyönyörű madarak. Május elején figyelhetünk fel az egzotikus színezetű gyurgyalagok "gyur-gyur pur-pur" hangjára. A méhészmadárnak is nevezett gyurgyalag a levegőben villámgyors cikázás közben kapja el a rovarokat, főleg a hártyásszárnyúakat. Fészkelőhelyül a löszterületek partoldalait választja, fészkelőüregét a földbe vájja. Egy-egy tavaszi kirándulás alkalmával találkozhatunk a kékesibolya színű, élénksárga porzókkal rendelkező leánykökörcsinnel, népies nevén kikiriccsel, valamint néhány illatos kucsmagombával. A kucsmagombafélék jellemzően tavasszal teremnek, amikor kevés más gombafaj szedhető. Ez a fűszeres illatú, finom ízű gomba, tisztítás és előfőzés után, akár egészben megtöltve, darabolva vagy szeletelve, vajon párolva kiváló köretként adható sültekhez, de levesekhez és mártásokhoz is használhatjuk. Hazánkban sík- és dombvidéken, nyílt élőhelyeken mindenütt gyakori a hantmadár, de sehol sem tömeges elterjedésű madár. Erősen territoriális, a hímek sokszor verekedéssel űzik el a területükre betolakodókat. Rovarokkal, pókokkal, férgekkel és csigákkal táplálkozik, melyeket a talajon, ritkábban alacsony magasságban, repülve kap el. Vonuló, a telet Afrika szavannáin tölti. A fészket a tojó építi a talajra, miközben a hím egy közeli bokron, villanyvezetéken, vagy épületen énekel. A fészek helye igen változatos, más állatok üregei, kőrakások, trágyadomb oldala is megfelelő lehet számára. A fészek anyagát többnyire vékony fűszálak adják, melyek tollakkal vagy szőrökkel vannak puhára bélelve. 5-6 tojás rak, a tojásokon csak a tojó kotlik. Ez a karcsú, légies röptű kabasólyom a levegőben vadászó életmódhoz alkalmazkodott hegyes szárnyaival. Magyarországon általánosan elterjedt fészkelő, a lakott területeken is költhet. Vonuló, hazánkban április és október között lehet megfigyelni. A telet Afrika trópusi területein tölti. Hazánkban sík és hegyvidéki erdőkben, ligetekben, fasorokban fészkel. Általában dolmányos varjú, vagy egyéb varjúféle fészkét foglalja el, saját fészket nem épít. Fészkéhez hű, évről évre ugyanazt foglalja el. Fészekalja 2-4 tojásból áll, a fiókák 28 nap kotlási idő után kelnek ki és nagyjából egy hónaposak, amikor elhagyják a fészket. Táplálékának legnagyobb részét repülő rovarok teszik ki, szitakötőket, sáskákat, bogarakat ejt el. Nagyon ügyes légi vadász, ezt az is bizonyítja, hogy gyakran fog fecskéket és más madarakat is. Szürkületkor előfordul, hogy denevéreket zsákmányol.

Szurdokvölgy

A Vértes hegység északra néző meredek, dolomitsziklás lejtőinek kellemesen hűvös légáramlatai a magashegységet juttatják eszünkbe. Ezen dioráma által a meredek oldalú szurdokvölgyek belső, titkos életébe nyerhetünk bepillantást, melyek eszményi élőhelyet nyújtanak a ritka, rejtőzködő életmódot folytató gerinces állatoknak. A zavartalan völgyekben nagyon ritkán megpillanthatjuk a rejtett életű vadmacskát. A vadmacska különösen félénk, óvatos állat, magányosan él és vadászik, faodvakban, elhagyott borzlyukakban húzódik meg. Mára állományuk sajnos csak szétszórtan, kis területeken maradt fenn. A Vértesben élő nagyvad fajok közül jelentős számban található meg a muflon. A muflont Európa sok részére vadászati célokból telepítették be. Hazánkba Forgách Károly gróf hozta be, aki az 1868-69-es években 10 muflont hozatott a gimesi vár melletti vadaskertjébe a brüsszeli és a frankfurti állatkertből. Később Magyarország több vadaskertjébe és erdőterületére betelepítették. Elsősorban a déli kitettségű meredek domboldalakat kedveli, melyek a legritkább kis egyedszámban megtalálható védett növények élőhelyei is. A kerecsensólyom az egyik zsákmányállatával, egy galambbal látható. Keleti elterjedésű madárfaj, a Kárpát-medencében Magyarország a legnyugatibb elterjedésű határa. Pusztai madárnak számít és csak a zavarások miatt kényszerült a középhegységi erdők peremeire. Fészkelőterülete egybeesik legkedveltebb zsákmányállatainak, az ürgefajok elterjedési területével. Jellemző rá, hogy nem épít fészket, hanem más ragadozó madarak fészkét foglalja el, valamint szívesen költ a magasfeszültségű villanyoszlopokon, ahova a műfészkeket a szakemberek helyezik ki. Az ágon egy sárgarigó üldögél. Ez a tetszetős megjelenésű énekes madár rovarokkal, hernyókkal táplálkozik, V alakú fészkét mesterien szövi lombos fák ágvillájába. A Kárpát-medencében a vonuló madarak közül a legutolsóként, májusban érkezik és augusztus végén már távozik is. Népies neve az aranymálinkó. Az erdei fülesbagoly a leggyakoribb, közép méretű bagolyfajunk, nevével ellentétben kerüli a sűrű erdőket, nyílt területek közötti erdőkben, ligetekben költ. Fészket nem épít, előszeretettel használja az elhagyott varjúfészkeket. Jól látható tollfülekkel és nagy, narancsvörös szemekkel rendelkezik. Rágcsálókkal táplálkozik, kedvence a mezei pocok. Magyarországon rendszeres fészkelő, állandó, nem vonuló. A parlagi sas Eurázsiában fészkelő faj, amely nálunk, illetve Szlovákiában éri el elterjedésének nyugati határát. A fiatal madár teste és szárnyfedői homokszínű alapon csíkosak. Kb. 5 éves korára alakul ki a sötét, feketésbarna tollazata, a fejen és a nyak hátoldalán az aranyszínű, a háton fehér vállfolttal. Szárnyfesztávolsága 175-205 cm. A parlagi sas a déli kitettségű hegyoldalakon vagy a táplálkozó terület közelében, magas fák csúcsán építi fészkét. Gyakran van váltófészke. Nyugalmas helyeken évtizedekig használhatja ugyanazt a fészket, amely az évenkénti tatarozás miatt több méter magasságúra növekedhet. Fészkét mindig olyan helyre építi, ahonnan nagy távolságot belát. Fészekalja már április elején teljes, általában két, de újabban egyre többször három tojásból áll. A kikelt fiókákat kezdetben a tojó őrzi, miközben a hím hordja a táplálékot. Később mindkét madár élelem után jár. A fiatalok júliusban hagyják el a fészket, de késő őszig együtt tart a család. A költő párok általában a költőterületek közelében telelnek, de a fiatalok nagy része elvonul, kóborol. Legkedveltebb zsákmányállatai a kis-és közepes méretű, nappal aktív emlős-és madárfajok. Szívesen fogyaszt ürgét, de a hörcsög is szép számmal szerepel az étlapján.

Téli életkép

A téli erdőrészletben egy fogolycsapat kuporog a hóban. A fogoly erdős puszták vagy más búvóhelyekkel rendelkező mezőgazdasági területek fészkelő madara. Sűrű bokrosok, kisebb erdőrészek, gazos bozótok közelében jól érzi magát, réteken is megtalálható. A fogoly egy tojásrakási időszakra választ párt magának. Április végén vagy május elején kezd a tojó a tojásrakáshoz. A fészekalj általában 8-10 tojásból áll, 24-25 napig csak a tojó kotlik, a hím a közelben őrködik. Tápláléka magvakból áll, fiatal egyed esetén rovarokból áll. Ragaszkodik élőhelyéhez, csak tartósan kemény tél esetén kóborol. Társas madár, csapatai szorosan összetartanak. Felettük a faágakon egy süvöltő és egy fenyőrigó üldögél. A süvöltő impozáns külsejű madár, melyet korábban kalitkamadárként is tartottak. Hangja jellegzetes, melyről nevét is kapta. Nagyrészt növényi táplálékot fogyaszt. Sok gyommagvat, rügyet és különböző bogyókat eszik. Vonuló, de telelő egyedei is megfigyelhetők hazánkban. Legnagyobb eséllyel a különféle kőrisfák környezetében figyelhetjük meg, ugyanis Magyarországon ez az egyik legkedveltebb tápláléka. Rendkívül ritka fészkelő nálunk. A fészket a tojó egyedül építi zuzmóból, mohából, gallyakból, gyökerekből, melyet szőrökkel bélel. Évente két fészekaljat nevel, 5-6 tojásán is csak a tojó kotlik, míg a hím párja etetéséről gondoskodik. A fiókákat mindkét szülő táplálja. A fenyőrigó télen nagy csapatokban telel nálunk. Tápláléka változatos, télen gyommagvakat, kökényt, galagonyát, csipkebogyót, borókát, vadszőlőt egyaránt fogyaszt. Magányosan szinte sosem mutatkozik. Tavasszal és nyáron a legfőbb tápláléka a földigiliszta, de rovarokkal és csigákkal is táplálkozik. Európai állománya stabil, tőlünk északabbra gyakori költőfajnak számít. Fészkelőhelyein sok tekintetben úgy viselkedik mint a mi fekete rigónk: az ember közelségét megszokva néhol tipikus városi madárrá vált. Fészkét fára építi, melynek pontos helyét a tojó választja ki és ő is építi meg. Rendszerint 5-6 tojást rak, melyeket a tojó egymaga költ ki, de mindkét szülő eteti a fiókákat. A madarak felé egy vörös róka lopakodik, mely a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó. Kotoréknak nevezett lakóhelyét elővigyázatosan választja meg. Kedvező körülmények között nem maga ássa, hanem a borzok elhagyott kotorékaiban telepszik meg. Föld alatti üregének mindig több kijárata van. Fő tápláléka az egerek és a pockok, illetve a mezei,- és üregi nyúl, de a földön fészkelő madarak tojásai és fiókái, sőt a vízi madarak fészkei sincsenek tőle biztonságban, ugyanis a róka jól úszik. Dögöt is szívesen fogyaszt. Február közepén van a párzási időszaka, a vemhes róka a hasából kitépett szőrből készíti vackát. Az alom leggyakrabban 4-7 kölyköt számlál. A kölykök szürke színűek, szemük két hetesen nyílik ki. 1-1,5 hónapos korukban bújnak elő először napozni, játszani. Júliustól a kölykök az öreg vadászó rókát követik, majd egyedül kezdenek vadászni. Késő ősszel válnak el anyjuktól. Középen egy szép kékes rétihéja látható. Gyakori téli vendég és átvonuló. Főleg nyílt gyepek, mezőgazdasági területek felett figyelhető meg október és április között. Ritkán néhány példány át is nyaralhat, sőt, a XX. század elején néhány pár költött is Magyarországon. Éjszakázóhelyeken csapatosan is megfigyelhető. A nálunk telelők létszáma néhány ezerre tehető. Manapság a hozzánk érkező madarak a pusztáinkon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, a költőterületeken viszont sok fészek megsemmisül a mezőgazdasági tevékenység miatt. Fészkét növényi anyagokból a földre építi. Fészekalja 3-7 tojásból áll. A fiókák 30 nap alatt kelnek ki, további 5 hétig a fészekben maradnak, ahol a tojó a hím által hordott zsákmánnyal eteti őket. Nálunk télen főleg mezei pockot és más rágcsálókat fog, időnként földön táplálkozó apró madarakat is elejt. Nyáron is főleg rágcsálókat, madárfiókákat, hüllőket zsákmányol. Az erdők, parkok, kertek leggyakoribb költőmadara a feketerigó, mely  a vadrózsabokorban üldögél. A feketerigó szép énekével kellemes hangulatot teremt erdeinkben, sőt ma már a városokban is. Földigilisztával, rovarokkal, bogyókkal táplálkozik. A hím tiszta fekete, csőre és keskeny szemgyűrűje sárga. Csőre nyár végére sötétebb. A tojó világosabb, kormos barna színű, elmosódott foltozással a mellen. A feketerigó általában páros lábbal, gyorsan ugrál, majd megáll és néhány másodpercig mozdulatlanul figyel (gilisztára les). A városban fészkelők egy része helyben marad és a telet nálunk tölti, a másik része és az erdőben fészkelők szeptemberben kezdik a vonulást. A hím már februártól énekével csalogatja a tojókat, az idegen hímeket elüldözi területéről. A fészkét ágvillába, bokorra építi gallyakból, fűszálakból, majd ezt sárral tapasztja össze. 4-5 halványzöldes tojást rak, melyek halvány rozsdás és ibolyás szeplőzetűek. 14 napig kotlik a tojó. A feketerigó - fiókák a teljes röpképesség elérése előtt több, mint egy héttel elhagyják a fészket, mert kinövik azt. A sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal a szülők hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik őket folyamatosan. ha ilyen fiókával találkozunk, nem szorul a segítségünkre, nem esett ki a fészekből! Vele szemben látható egy apró termetű őszapó. Ez a madár hazánkban mindenütt elterjedt. Társas madár, a fiókák kirepülését követően mindig csapatban mozog. A hím és a tojó hasonló, a kirepülő fiatalok homloka és fejoldala sötét. Tavasztól rovarokkal, pókokkal táplálkozik, ősztől pedig fokozatosan áttér a növényi táplálékra. Állandó madár, télen alkalmilag az etetők közelében is feltűnik. Fészke teljesen zárt, csak egy kis, tollakkal fedett nyílás vezet a belsejébe. A párok közösen építik a fészket, melyhez mohát, zuzmót, pókfonalat, birkagyapjút, valamint tollakat használnak fel.

Éjszakai életkép

A dioráma egy éjszakai életet élő állatokkal benépesített életképet tár a szemünk elé. Az odúból egy macskabagoly tekintget ki fekete szemeivel. Megjelenésére a tömzsi testfelépítés, széles szárnyak, röptére a hosszú siklórepülés jellemző, kevés szárnycsapással. Nevét alkonyatkor hallható, nyávogó "kju-vikk" hangjáról kapta, mely csak a tojó sajátossága, a hím huhogó hangot hallat. A macskabagoly kifejezetten éjjeli madár, de a költési időszakban nappal is vadászik. Elsősorban rágcsálókkal táplálkozik, de időnként kisebb madarakat is zsákmányol. A táplálékát a többi bagolyhoz hasonlóan egészben nyeli le, a megemészthetetlen részeket, mint amilyen a tollazat, a szőrzet, a csontok és karmok, köpet formájában öklendezi vissza. Fészkét faodvakba készíti, lehetőleg öreg lombos fákon (odvas bükk-vagy tölgyfában), amelyek a tojásoknak és a fiókáknak védelmet nyújtanak a ragadozókkal szemben. A macskabagoly nem vándorol, és igen hevesen védi területét. Rendszeres fészkelő, nem költöző, állandó madár. A faágon egy másik bagolyfaj, az erdei fülesbagoly látható. Lent a fa üregéből egy borz bújik elő. A borz az erdős területeket kedveli. Kotorékát maga ássa, melyre inkább a vár kifejezés illik. Alvókamrája a föld alatt 2-3 m-rel található. Ezeket a kotorékokat szívesen foglalja el a róka is, ha a borz már elhagyta. Nappal sűrű aljnövényzetű erdőben tartózkodik, ritkán kultúrterületeket is felkeres, emiatt kártevőnek tartják. Jellegzetes mozgásáról, hangos csörtetéséről messzire felismerhető. Óvatossága miatt ritkán látható, általában csak az utakon elütött példányokat lehet megtalálni. Mindenevő, híresen torkos állat, rovarokat, madarakat, rágcsálókat, hüllőket, magokat, gyümölcsöket és gombákat fogyaszt. A klán vezetője a domináns hím és a nőstény. Ürülékükkel és vizeletükkel jelölik ki a klánok a territóriumukat, ezt hevesen védik. Téltől nyár végéig tartó időszakon belül párzanak, 11-12 hónapra rá 2-6 kölyköt ellenek. Magyarországon vadászati korlátozás alá esik a borz, elejtése trófeás vadnak számít. Alig 15 éve tért vissza az aranysakál Magyarországra és mára több ezer példány él az országban. Elsősorban a déli megyéinkben fordul elő. Az őshonos, csikasznak, nádi farkasnak, vagy toportyánnak is nevezett ragadozó a 19-20. század fordulóján kifejezetten ritka állatnak számított, közép-és kelet-európai elterjedési területeinek jelentős része eltűnt vagy drasztikusan megfogyatkozott. Ennek okai valószínűleg az élőhelyek gyors és jelentős változásai, valamint a folyamatos, erős, minden eszközt igénybe vevő üldöztetés volt. Színezete nagyon változatos, általában szürkés, barnás, vöröses, de akár fekete is lehet. Táplálékát jellemzően kisrágcsálók, pockok, erdei egerek alkotják, de fogyaszt növényeket és rovarokat is, alkalmanként pedig nagyvadak teteméből vagy fiataljaiból is táplálkozik. Az erdei szalonka a hegyvidéki laza talajú, láp- és mocsárerdők kisszámú fészkelője. Vonuláskor nagyobb számban figyelhető meg, főleg március és április, valamint szeptember és október között, ilyenkor a legkülönbözőbb erdőtípusokban, sőt akár városi környezetben is előfordulhat. A szalonka a vadászkultúrában meghatározó szerepet tölt be, hazánkban az utóbbi években komoly feszültségek forrása a vadásztársadalom és a természetvédelem között a faj tavaszi vadászhatóságának kérdése, mivel az Európai Unió betiltotta a faj tavaszi vadászatát. Vadgazdálkodási szempontból a faj kevésbé jelentős, de speciális vadászati módja és a hozzá kapcsolódó hagyomány miatt minden korlátozás nemtetszést kelt a vadászokban. Európában a sérülékeny fajok közé tartozik, hazai védelme ezért is merül fel rendszeresen. Fészkét a lehetőségekhez mérten rejtetten alakítja ki, egy talajmélyedést kapar, amit avarral bélel. Négy tojást rak, a kotlási idő 22-24 nap, csak a tojó kotlik, a fiókákat is egyedül neveli. A fiókák fészekhagyók. Ha veszélyt érez, az apróságokat képes a lábai között elszállítani. Ez a jelenség nagyon ritka a madárvilágban. Főként az avar alatt és a talajban élő apró rovarok, giliszták és egyéb gerinctelenek szerepelnek étlapján, melyeknek elfogásában hosszú rugalmas csőrét használja. Egy nyuszt is látható ebben a diorámában. A nyuszt teste hosszú, kecses, mozgása könnyed. A nőstények testhossza 43−47 cm, míg a hímeké 48−51 cm. A farok hossza a nőstényeknél 20−23, míg a hímeknél 23−26 cm. A hímek testtömege 1,8 kg, a nőstények ennél valamivel könnyebbek. Háta sötétbarna, homloka és az arcorri rész világosbarna, az orra fekete. Az oldala és a hasa sárgás, lábai feketésbarnák. Hosszú, bozontos farka sötétbarna. Torokfoltja a szájzúgtól húzódó kerekded, sárgás árnyalatú. Táplálékul elsősorban rágcsálókat fogyaszt, ezen belül is a fákon élő mókusokat és peléket. Szívesen kifosztja a madárfészkeket, illetve álmukban meglepi és elfogyasztja a madarakat egészen a fajdméretűekig. Ügyesen mászik, és akár 4 métert is ugrik a fák lombkoronájában, a fán lefelé és felfelé ugyanolyan könnyedséggel mozog, mint a talajon. A nyári időszakban szívesen fogyaszt gyümölcsöket is, ha az éhség ráviszi, nem veti meg a bogyókat, nagyobb rovarokat vagy csúszómászókat sem. Elterjedési területe a hegyvidékeken a fahatárig ér. A kopár szirteket kerüli. Hazánkban védett, azokban az országokban, ahol nem került védelem alá, prémjéért előszeretettel vadásszák. Természetes ellenségei a szirti sas és az uhu, melyek elsősorban a Finnországban élő nyusztokat veszélyeztetik. A nyuszt a hóban is jól mozog, talpán lévő szőrök nem csak a hideg ellen védik, de a hóban való járást is megkönnyítik. 8−10 évig él. Élete végéig nemzőképes.

 

 

Elérhetőségek:

Pro Vértes Nonprofit Zrt.
8083 Csákvár, Kenderesi u. Geszner-ház
Tel.: 22/354-420
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.provertes.hu

Nyitvatartás:

  • hétfő–péntek 8:00-16:30 óráig (csoportok látogatását kérjük, előre jelezzék!)
  • Ünnepnapokon, szombaton és vasárnap előzetesen egyeztetett időpontokban fogadjuk a vendégeket

Belépődíj:

  • felnőtt 750 Ft
  • gyermek, diák, nyugdíjas, pedagógus 500 Ft
  • 20 fő felett 20 % kedvezményt biztosítunk
  • natúrparki lakosoknak 400 Ft/fő

Letölthető leporelló:
Geszner-ház