Hírek

Véget ért a V. Vértesi Natúrparki Vetélkedő, amelyre 40 csapat közel 160 versenyzője jelentkezett, és aminek a hétvégi döntőjén kiderült, hogy kik válhattak a korosztályok legjobbjaivá.

A 2022.05.28-án az Erdei iskolában megrendezett döntővel több hónapon át tartó időszak zárult le, ahonnan a résztvevők rengeteg új tudással, értékes ajándékokkal és reméljük életre szóló barátságokkal térhettek haza.

A  vértesboglári döntőbe a legjobb húsz csapat kerülhetett be, a tagok pedig nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatokba, amik egyaránt igényelték a fiatalok erejét, ügyességét, és felkészültségét is.

A versenyzők patkókkal célba dobtak, tojásokat gurítottak, madárhangokat és növényeket ismertek fel, kibogozták a betűkalamajkába keveredett szavakat, és a natúrparki Activity-ben hevesen mutogatták, rajzolták és írták körül a feladványokat. Nem lehetett azonban kifogni a gyerekeken, mindenki erején felül teljesítve igyekezett megbirkózni a legnehezebb feladatokkal, vagy a kötélhúzások alkalmával a másik csapat versenyzőivel.

Sok kitartás kellett ahhoz, hogy a döntőig eljussanak a csapatok, így senki nem térhetett haza üres kézzel. Szeretnénk, ha a nálunk versenyző gyerekek minél közelebb kerülnének a természethez, ezért minden résztvevőt egy ajándék túrahátizsákkal ösztönöztünk erre.

A helyezést elért csapattagok értékes távcsöveket, társasjátékokat, bogárnéző eszközöket és könyveket nyertek, illetve ingyenes részvételi lehetőséget nyári táboraink egyikébe.

Ugyanúgy, ahogy a döntőbe kerülésért, most is nagyon kiélezett volt a verseny, arra ösztönzünk hát mindenkit, hogy jövőre is tartson velünk.

Alsós korcsoport helyezettek:

  1. Rollerező kenguruk
  2. Vértes ördögei
  3. Csákvirágok

Felsős korcsoport helyezettek:

  1. Cseresznyevirág
  2. Négylevelű lóherék
  3. Csuszkák, Szentgyörgyi felfedezők

 

Gratulálunk minden résztvevőnek az eredményekhez, találkozunk jövőre a VI. Vértesi Natúrparki Vetélkedőn!