Több mint 140 önkéntes fogott szerszámot a hétvégén Csákváron, hogy egy példátlan összefogással javítsunk a Téglaházi-tó élővilágán. A klímaváltozás és aszályok szorításában a tét nem kisebb, mint a térség jövője – de ez a közösségi nap bebizonyította, hogy van remény a folyamat visszafordítására.
A Kárpát-medence és benne hazánk egyre inkább ki van téve a klímaváltozás hatásainak, különösen az egyre gyakoribb és pusztítóbb nyári hőhullámoknak és aszályoknak. A vizes élőhelyek – mocsarak, árterek, tavak – nem csupán a táj romantikus elemei, hanem a Kárpát-medence legfontosabb ökológiai védőhálói. Fennmaradásuk és helyreállításuk éppen ezért kulcsfontosságú mind a természet, mind az ember számára. A különböző tájalakító tényezők térségbeli változásait a Pro Vértes klímavizsgálatai az elmúlt években fokozatosan tárták fel, innen tudjuk, hogy a Vértes élőhelyei ezekre a változásokra rendkívül érzékenyek. A térség konkrétan az erdő létének és nemlétének határán mozog.
A tét a saját jövőnk
A klímaváltozás valójában nem pusztán természetvédelmi kérdés, hanem a jelenlegi életminőségünkről, társadalmunk alapjairól is szól. Ez a folyamat szorosan összefonódik a szintén ember által előidézett, a klímaváltozás árnyékában magasodó ökológiai válsággal – e kettő pedig sokszor egymást erősítve mélyíti tovább a kitettségünket.
Egészséges életünk egyik legfőbb indikátora a biológiai sokféleség, vagyis a biodiverzitás, amely az ökoszisztémák stabilitását és a mi jólétünket is jelzi. Amint a biodiverzitás csökkenni kezd, az egyértelmű jele annak, hogy az adott terület egyre kevésbé képes egészséges környezetet biztosítani számunkra. A klímaváltozás folyamatosan növekvő terhet ró a természetes élőhelyekre, miközben az ökológiai válság tovább súlyosbítja ezeket a hatásokat. Ezzel a kettős szorítással szó szerint kirántjuk a talajt a saját lábunk alól, és épp attól az alkalmazkodási képességtől fosztjuk meg a tájat, amely a jövőnket és a túlélésünket jelentené.
Mit hoz a jövő?
Az európai és térségbeli klímamodellek, valamint saját, helyi vizsgálataink egybehangzóan és vészjóslóan azt vetítik előre, hogy a jövőben egy teljes vízgazdálkodási lépcsőt lépünk majd vissza. Egy ilyen drasztikus változás árnyékában egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a Vértes elveszítse ökológiai ellenálló képességét.
Ráadásul ezekben a prognózisokban van egy hatalmas, rejtett kockázat is, mivel a klímamodellek kivétel nélkül a jelenlegi erdőborítottsággal számolnak. Ha azonban hagyjuk, hogy a Vértes erdőállományai drasztikusan lecsökkenjenek vagy eltűnjenek, a valóság a legpesszimistább előrejelzéseknél is sokkal sötétebb jövőképet hozhat. Egy ilyen jóvátehetetlen örökséget egyszerűen nem hagyhatunk hátra a következő generációnak. Alapvető kötelességünk, hogy minden eszközzel megvédjük erdeinket és vizes élőhelyeinket, a gyakorlatban is felkészítve a tájat a rá váró kihívásokra.
Összefogás a gyakorlatban
Pontosan ez a felismerés vezérelte azt a több mint 140 önkéntest, akik a szombati Vízváró Közösségi Napon gyűltek össze Csákváron. Mindenkit a közös cél hajtott, mégpedig, hogy a kiszáradt Téglaházi-kubikgödröknél, a kotrási munkálatok befejeztével ideális élőhelyeket teremtsen az élőlények számára.
A résztvevők kilenc állomáson, összehangoltan végezték a munkát. Vidravárat ástak be, tojásrakó helyeket alakítottak ki a mocsári teknősök szaporodásához, és biztonságos fészkelőhelyeket készítettek a bütykös ásóludak számára. Szintet lépett a természeti értékek bemutathatósága is: az önkéntesek új ösvényt vágtak a belső madárleshez, magát az építményt pedig alaposan kitakarították, felújították és lefestették. A könnyen megközelíthető, útmenti madárles igazi közösségi megfigyelőhellyé vált, ahol mostantól információs táblák segítik a Téglaháznál előforduló vadvilág megismerését.
Eközben a tájrehabilitáció is gőzerővel zajlott. A tó környékén látványos gyepesítési munkálatok folytak, a Császár-patak medréből pedig az önkéntesek összegyűjtötték azokat a műanyaghulladékokat, amelyek még az 1970-es években halmozódtak fel, de csak a közelmúltban kerültek a felszínre.
A kemény munka jól megérdemelt jutalma sem maradt el, hiszen a résztvevők az izgalmas Herkules-járaton járhatták be a Zámolyi-medencét. A traktoros szafari során megcsodálhatták a legelő szürkemarhákat és vízibivalyokat, a túra abszolút fénypontját pedig a 160 hektáros bölénykert jelentette, ahol az európai bölények robusztus alakja felett a nagy csapatban köröző rétisasok nyújtottak felejthetetlen látványt.
Miért kulcsfontosságú a vízmegtartás a Vértesben?
A Vértes vidéke erősen kitett a klímaváltozás negatív hatásainak. A csapadékeloszlás radikális átrendeződésére és a csökkenő vízmennyiségre egyetlen érdemi válaszunk a vízmegtartás. Bár a terület ökológiai ellenálló képességének növelésére többféle módszer létezik, a legelső és legfontosabb lépés minden esetben az, hogy a tájba érkező vizet helyben tartsuk.
A nyílt vízfelületekről és a vizes élőhelyekről történő párolgás, valamint az ezen alapuló felszálló légáramlatok kulcsszerepet játszanak abban, hogy a csapadék újra és újra megjelenjen a Császár-patak vízgyűjtő területén. A víz helyi körforgásának biztosításával megőrizhetjük azt a több millió éves, egyedülálló, mikroklímákban gazdag, mozaikos tájat, amely oly csodálatosan sűríti magába egész Magyarország természeti karakterét és sokszínűségét.
Klímaalkalmazkodás a natúrparkokban
A Vértesi Natúrpark már eddig is többször bizonyította, hogy élen jár a gyakorlati klímaalkalmazkodásban, a hétvégi közösségi nap azonban új szintre emelte ezt a munkát. Az elvégzett beavatkozásokkal jelentősen megnöveltük a táj szénmegkötő képességét, és hosszú távon járultunk hozzá ivóvízbázisunk tisztaságához is, amelyet a jövőben a megújuló vízinövényzet – a táj természetes veséjeként – szűr meg.
A leglátványosabb és leggyorsabban megmutatkozó eredmény mégis az, hogy egy valóságos biológiai hotspotot hoztunk létre a térségben. A vizes élőhelyek a mérsékelt öv legfajgazdagabb területei közé tartoznak, nemcsak a vonuló madarak számára jelentenek létfontosságú pihenő- és táplálkozóhelyet, hanem számtalan kétéltű-, hüllő- és rovarfaj kizárólagos menedékei is. Olyan genetikai tartalékot jelentenek, amely nélkül a környező táj ökológiai hálózata pillanatok alatt összeomlana.
Ebben a felbecsülhetetlen értékű élőhelyfejlesztésben minden egyes önkéntes munkája benne van. Ha ők rövid idő múlva visszatérnek a Téglaházhoz, és látják a temérdek természeti értéket, biztosan büszkén gondolnak majd vissza erre a napra. Hálásan köszönjük mind a 140 résztvevőnek, aki ásót, ecsetet vagy szerszámot ragadott, és velünk együtt cselekedett a klímaváltozás elleni harcban!
Tarts velünk a következő alkalommal is! Kövesd Facebook-oldalunkat az eseményekért, vagy látogass ki a felújított Téglaházi madárleshez ezen a hétvégén!
szerző: Klippel Dávid