A Pro Vértes 180 hektáros Bölényrezervátuma a bölényeken kívül számtalan ikonikus élőlénynek ad még otthont, idén például egy három fiókát számláló parlagisas-fészeknek is helyet biztosít. A parlagi sasok egy adott élőhelyen belül általában az idősebb, magasabb fákat választják; fenyő esetében pedig a fészek leggyakrabban a fa csúcsában kap helyet. A Bölényrezervátumban fészkelő pár választása éppen egy olyan fenyőre esett, amely az utóbbi napok viharos szelei miatt 45 fokos szögben megdőlt, és a három fióka közül a legkisebb kiesett a fészekből.
fejlődik ki teljesen a fiatal madarakra jellemző vöröses-sárgásbarnás tollazat.
Segítség nélkül a fiatal madár a ragadozók vagy a táplálékhiány következtében elpusztult volna, ám Szalai Gábor, a Pro Vértes természetvédelmi munkatársa 2025.06.23-án, hétfőn szerencsére megtalálta a kiszolgáltatott helyzetben lévő fiókát.
A parlagi sas fokozottan védett madarunk, első ismert fészkelőhelye 1912-ben éppen a Vértesből vált ismertté. A Magyar Madártani Egyesület felmérései szerint az 1980-as évekre a faj több költőhelyről is eltűnt, és a megmaradt élőhelyein is jelentősen megritkult. A hazai fészkelőállomány az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején érte el mélypontját: 1980-ban mindössze hat pár fészkelt Magyarországon, míg 2020-ra ez a szám már 329 párra nőtt.
egész testen elkezdenek kinőni a barnás fedőtollak.
A héten zajló madarásztábor résztvevői mit sem sejtettek arról, hogy egy ilyen ikonikus madár érkezik hozzájuk, amelyet közelről is megcsodálhatnak. A fióka ugyanis a következő egy napot a táborozók gondozásában töltötte, ahol táplálékot kapott, és megerősödhetett. A fészekből való kiesést, valamint az azt követő izgalmakat sikerült sértetlenül átvészelnie, így másnap estére vissza is került a fészkébe.
Ez a fióka új esélyt kapott arra, hogy pompás ragadozó madárrá váljon – bízunk benne, hogy a jövőben még sokszor találkozhatunk vele túráink során a Vértesi Natúrpark területein.
Forrás:
Haraszthy, L., & Bagyura, J. (szerk.). (2022). Magyarország ragadozó madarai és baglyai (1. köt.). Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest. 311-357. o.