Hírek

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy az első vadlúdcsapatok 2024 október elején jelentek meg a Pro Vértes területein. Ezek a madarak több ezer kilométeres út során jutnak el hazánkba, hogy a téli hónapokat a telelőterületeken töltsék.

Ezek a nagyméretű vízimadarak a legelő életmódra specializálódtak, és ott, ahol nem vadásszák őket, meglehetősen nyugodtan viselkednek. A Csákvár mellett található Téglaházi kubikgödrök kedvelt területe a ludaknak, ahol a téli hónapok nappali óráiban több ezer példány is megfigyelhető. Az itt legelő vadludak legnagyobb része (90–95%-a) nagy lilik (Anser albifrons).

Ha azonban jobban szemügyre vesszük ezt a nagy madártömeget, olykor ritka példányokat is megpillanthatunk, amelyek betársultak a nagy lilikcsapatokhoz. Így volt ez korábban a vörösnyakú lúd esetében is, amelyet természetvédelmi munkatársunk 2024 novemberében pillantott meg a Téglaházi kubikgödröknél.

A napokban ismét egy különleges látogató került lencsevégre a Téglaháznál: egy indiai lúd (Anser indicus) egyede.

 

Indiai lúd a Csákvár mellett található Téglaházi kubikgödröknél.

 

Az indiai lúd hosszú ideje ámulatba ejti a biológusokat, hiszen a legmagasabban vonuló madárként ismerjük. Edmund Hillary és Tenzing Norgay hódították meg elsőként 1953-ban a Mount Everest csúcsát, az őket támogató George Lowe pedig arról számolt be, hogy ludakat látott átrepülni a Mount Everest csúcsa felett.

A madarak, amelyeket Lowe láthatott, nagy valószínűséggel indiai ludak voltak. Ennek a fajnak a költőterületei Közép-Ázsia magashegységeiben találhatók. Ahhoz azonban, hogy elérjék az Indiában és Pakisztánban található telelőterületeiket, vonulásuk során át kell repülniük a Himalája hegyvonulatai felett. Ez a teljesítmény azért is bámulatos, mert az indiai ludak olyan extrém magasságokban repülnek, ahol az oxigéntartalom csupán a tengerszinti érték 10%-a.

 

Sárgával jelölve az indiai ludak költőterületei, kékkel a telelő területek. A narancssárga azokat az állományokat jelöli, melyek eredete bizonytalan.
(BirdLife International, Bar-headed Goose Distribution Map)

 

A vonulásukat vizsgálva megfigyelték, hogy az indiai ludak pulzusa a magassággal egyenesen arányosan emelkedik, tehát számukra is nagy nehézséget jelent ilyen magasan repülni. Ennek ellenére nem hagyják abba a folyamatos szárnycsapásokat, ami azonban energiaigényes repülési forma – főleg olyan közegben, ahol a levegő sűrűsége csupán töredéke a tengerszinten tapasztalhatónak. A vonulás során nincs szükségük akklimatizációra, és gond nélkül sétálhatnának a Mount Everest csúcsán is. A kutatók egyetértenek abban, hogy az indiai ludak a madarak képességeinek határait súrolják.[1]

Nem biztos azonban, hogy a Téglaháznál megfigyelt példány valóban a Himalájától érkezett. Valószínűbb, hogy egy elszabadult egyedről van szó, hiszen Európa több országában is tartják ezt a fajt díszes megjelenésének köszönhetően.

Az indiai lúd megjelenése a Téglaházi kubikgödröknél nemcsak egy ritka megfigyelés, hanem emlékeztető is arra, hogy a természet mindig tartogat meglepetéseket. Arra nem fogunk választ kapni, hogy ez a példány honnan érkezett, de egy dologban biztosak lehetünk: e madárfaj adottságai túlmutatnak a képzeletünkön, így még ma is folynak a kutatások, hogyan is képes erre a teljesítményre.