A fehér gólya a magyar madárvilág egyik ikonikus fajaként fontos szerepet tölt be a természetvédelem és a természeti nevelés területén. Méltóságteljes megjelenése könnyen azonosíthatóvá teszi, így a gólya az egyik legelső madár, amivel a gyerekek megismerkednek.
A Pro Vértes természetvédelmi munkatársai számára a gólyafiókák gyűrűzése az év egyik kulcsfontosságú eseménye. A madarak gyűrűzésével azonosíthatóvá válnak az egyedek, ez pedig lehetőséget biztosít arra, hogy bepillantást nyerjünk az állatok életfolyamataiba. A madárvonulás, az élettartam, a terület- és párválasztás, vagy a napi aktivitás olyan információkkal szolgálnak, amelyek nélkülözhetetlenek a faj védelmében. A nagytestű madarak gyűrűzése fiókakorban történik, mivel az állatok mérete nehezíti a befogásukat. A fehér gólyák költése rendszerint április végétől kezdődik, a fiókák pedig június közepén érik el a gyűrűzéshez szükséges fejlettségi szintet.
A madarak költése napjainkban a településekhez kötődik, emiatt egy-egy fészek a település igazi látványosságának számít, az ott élők pedig büszkék a település gólyáira. Így van ez Vértesboglár és Lovasberény esetében is, ahol az elmúlt napokban megtörtént a fiókák gyűrűzése. Természetesen nagy érdeklődés övezi az ilyen madarász eseményeket, ahol a felnőttek is gyermeki kíváncsisággal állják körbe a fiókákat. A Vértesbogláron költő pár igazán nagy feladatra vállalkozott tavasszal, hiszen új fészek építésébe kezdett, amely nem fészektartó kosárra, hanem közvetlenül a villanyoszlopra épült.
A fehér gólyák folyamatos költése a Vértesi Natúrparkban és a környező településeken azt jelzi, hogy a faj számára oly fontos élőhelyek, mint amilyenek például a legelők is, elegendő táplálékot biztosítanak. Ezek az élőhelyek a világ számos pontján eltűnőben vannak és a biodiverzitásuk is csökken, amely nagy veszélyt jelent az ökoszisztémára nézve. A Vértesi Natúrparkban és a környékén több területen is kontroll alá került ez a negatív tendencia, sőt számos élőhelyrekonstrukció zajlott le annak érdekében, hogy az adott élőhely visszanyerje eredeti jellegadó tulajdonságait, ezzel együtt az élővilágát.
A faj elsősorban a magyar ősi tájhoz tartozó gyepekhez, különösen a nedves gyepekhez kötődik, ugyanakkor láthatjuk más vizes élőhelyek közelében is, fészkét tipikusan nyílt, jól berepülhető területeken rakja. A faj eredetileg nagyobb magányos fákon, fasorokban, erdők szélén álló fákon, vagy fás legelők magányos fáin fészkelt, az 1970-es évektől kezdődően azonban egyre kevesebb hagyományos módon fészkelő párt lehetett látni. Néhány évtizeddel ezelőtt még több helyen találkozhattunk fára épített gólyafészekkel, 2017-ben azonban már csak pár egyedi eset fordult elő. Az állomány nagy része az emberi települések közelébe költözött, így Magyarországon ma már különösen ritkák a településtől távol költő párok.
A XX. század közepéig rendszeresek voltak a kéményekre, háztetőkre, vagy külön álló, kis alapterületű építményekre épített gólyafészkek, a gémeskutakra, templomokra és templomkeresztekre épített fészkek pedig igazi különlegességnek számítottak. Az épületek kéményein ma már csak elvétve találkozhatunk fészekkel, mert az állomány az 1960-as évektől fokozatosan áttelepült a villanyvezetékek tartóoszlopain való fészekrakásra. Napjainkban a villanyoszlopokat fészektartó kosárral látják el, ami biztonságos körülményeket nyújt az állatok számára.
A legkorábban érkező párok márciusban foglalják el költőterületüket, tömegesen viszont áprilisban érkeznek vissza a telelőterületekről. Általában a hím érkezik meg előbb, amely egyből elkezdi a fészek építését, a pár másik tagja csak később csatlakozik be a munkafolyamatokba.
A térkép a faj európai előfordulását mutatja meg heti bontásban. Látható, hogy a Kárpát-medencében az észlelések március első hetét követően ugrásszerűen megnőnek,
ami a faj visszaérkezését jelenti a térségbe. Augusztus utolsó hetét követően gyors elvándorlás látható, ami körülbelül egy hónap alatt zajlik le. (EuroBirdPortal)
Egy jól megépített gólyafészek évekig alkalmas a költésre, ezért az állatok jellemzően a korábban épült fészket újítják fel, ha azonban egy pár új fészek építésébe kezd, azt viszonylag hamar, 8-10 napon belül be is fejezi. A fehér gólya évente egyszer költ, és a fészekalj pusztulása esetén nem feltétlenül kezd új költésbe.
Vértesbogláron a fészekből
A fészek alapja jellemzően 2-4 cm vastag gallyakból készül, a magasabb rétegek felé haladva vékonyabb építőanyagot találunk. A felső rétegbe gyökérdarabok, kukoricaszálak, gyökeres fűcsomók, olykor pedig papír-, műanyag- és rongydarabok kerülnek. A fészkek külső átmérője 1,1-1,2 m között van, melyekben rendszeresen telepednek meg más madarak is, például házi és mezei verebek. Az eddigi egyetlen bizonyított magyarországi berkiveréb-költést is egy gólyafészek alsó rétegében dokumentálták.
A tojások többnyire ovális alakúak, lerakáskor egyszínű, mészfehérek és mintázatlanok. Később a fészekbe hordott földes fűcsomók miatt szennyeződnek, barnásfekete, elmosódott felhőszerű foltok alakulnak ki rajtuk.
A tojásokat a tojó 1-4 napos eltéréssel rakja le, (leggyakrabban a fészekben 4-5 tojást találunk) a kotlást pedig egyből elkezdi, ezért a fiókák a 33-34 napos kotlási idő elteltével nem egyszerre kelnek ki. A fiókák 22 napos korukban kezdenek el felállni, a kirepülést pedig 58-64 napos korukban kezdik meg. A fészek elhagyása után még napokig visszajárnak éjszakázni a fészekbe, és 2-4 hétig még a szülőkkel a fészek környékén tartózkodnak. A fiatal példányok általában 2-6 év alatt válnak ivaréretté, ez előtt jellemzően nem térnek vissza a Kárpát-medencébe, hanem a Közel-Keleten maradnak. Fészkelőhelyüket rendszeresen a kirepülési helyük közelében választják ki.
A fehér gólya kimondottan érzékenyen reagál a csapadék mennyiségére és eloszlására, a költési eredményesség emiatt évenként nagy ingadozásokat mutathat.
Láthatjuk tehát, hogy a faj nemcsak az élőhelycsökkenésnek, vagy az élőhelyek megváltozásának, hanem a klimatikus hatásoknak is kiszolgáltatott. A fajok védelme mindig összetett feladat, a fehér gólya esetében számolni kell többek között az élőhelyrekonstrukciókkal, vagy a biztonságos költőhelyek biztosításával. Azonban vonuló madarak esetében nem elég csupán a lokális fajvédelem, hanem nagyobb, határokon átnyúló összefogás szükséges. Ez a vértesboglári és a lovasberényi fiókák esetében a gyűrűzéssel vette kezdetét, reméljük, hosszú éveken át sikeresen követhetjük az útjukat, és rendszeresen visszajárnak majd költeni a kirepülési helyükre.
- Euro Bird Portal. (2023.06.15), Letöltés dátuma: 2023.07.05.
https://eurobirdportal.org/hun/hu/#home/CICCIC/p52weeksprev - Haraszthy L. 2019,
Magyarország fészkelő madarainak költésbiológiája - 1. kötet Fácánféléktől a sólyomfélékig.
(pp.: 323-332.). Csákvár: Pro Vértes Nonprofit Zrt.
Szerző: Klippel Dávid