Az aranyvessző visszaszorítása

 

 

 

 

 

 

A Magyarországon előforduló növényfajok száma meghaladja a 2.700 fajt, közülük azonban csupán mintegy 100 fajról mondhatjuk, hogy adventív vagyis idegenhonos. Ezeknek is csupán töredéke sorolható az agresszív, inváziós gyomok közé. Mellettük az őshonos flóra néhány tagját is agresszív terjedés vagy hirtelen területfoglalás jellemzi. Megjelenésüket, robbanásszerű terjedésüket kézzelfogható, pénzben is kifejezhető károk kísérik a mezőgazdaságban vagy az egészségügyben (gondoljunk csak a parlagfűre vagy a gyalogakácra) egyaránt. Ezek a fajok jelentős élőhely átalakító hatást gyakorolnak a természetvédelmi területekre is, veszélyeztetve értékeinket. Sőt, lassan-lassan eljutunk oda, hogy a természetvédelmi kezelések, a beavatkozások meghatározó hányadát az agresszív gyomok terjedésének megakadályozása, az ellenük való védekezés jelenti. A természetvédelmi szakemberek már a 1980-as években felismerték az invazív fajok fenyegetését, ám ekkor még csupán elszigetelt próbálkozások történtek (Szársomlyó - bálványfa, Alsóhegy - bálványfa és fekete fenyő, Tokaji Nagy-Kopasz-hegy - fekete fenyő, akác, stb.) a felmerült problémák kezelésére. Az Aggteleki Nemzeti Parkban 1998-tavaszán szervezett szakmai találkozó következményeként 2002-re készült el Az inváziós növényfajok magyarországi terjedése és visszaszorításuk természetvédelmi stratégiája című tanulmány. Ennek szerves folytatása volt a Biológiai inváziók Magyarországon – Özönnövények I. és II. kötetének megjelenése. Megfelelő szakmai és szakirodalmi háttérrel már egyre több és több próbálkozás történt az agresszív gyomok terjedésének megakadályozására. A kutatócsoport e témakörben végzett munkáját, az alkalmazott technológiákat és a kutatás tapasztalatait az alábbiakban adjuk közre.

Általános alapelvek: Nem javasolt olyan kezelést megkezdeni, amelynek bizonyosan nem tudjuk az összes lépését teljesen elvégezni. Az agresszív gyomfajok hirtelen és erőteljes (vegetatív) területfoglalásba kezdenek a bolygatás hatására. A kezelés megkezdésekor figyelembe kell venni a növény terjedési stratégiáját, és ennek megfelelően kell kialakítani a kezelések térbeli rendjét. Így a már megtisztított terület már nem fertőződik újra. A visszaszorítás elsősorban mechanikus módszerekre alapozva kell, hogy történjen. A mechanikus kezelés időzítése és eszköze optimálisan alkalmazkodjon a visszaszorítani szándékozott faj életmenetéhez. A mechanikus kezelés időzítése és eszköze a lehető legnagyobb mértékben biztosítsa a kezelt területen jelenlévő megőrzendő, illetve védett növény- és állatfajok egyedeinek megtartását. Vegyszerhasználat: A felhasznált vegyszermennyiség a lehető legkisebb dózisú és ismétlésszámú legyen. A felhasznált vegyszer a lehető legkisebb környezeti és egészségügyi kockázatot hordozza. A vegyszer kijuttatásnak módja a lehető legkisebb környezeti és egészségügyi kockázatot hordozza.

A hazánkban agresszíven terjedő gyomfajok közül az aranyvesszők nemzetségéből 2 fajt érdemes kiemelni. Mind a magas aranyvessző (Solidago gigantea), mind a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) észak-amerikai eredetű, behurcolt faj. Első tömeges előfordulásáról a XIX. század közepén számoltak be. Botta-Dukát Zoltán és Dancza István nyomán tudjuk, hogy a magas aranyvessző a Dunántúl nagy részén közönséges. Nem ritka az Északi-középhegységben, ám egyelőre alig fordul elő az Alföld keleti-délkeleti részén. Elterjedését az éghajlati tényezők közül leginkább a csapadékmennyiség (a tenyészidőszak első felének vízellátottsága) határozza meg. A kanadai aranyvessző országosan ritkább, tömeges előfordulását főként a hazai középhegységek mentén észlelték. Elterjedését elsősorban az élőhelyek éves középhőmérséklete befolyásolja, de fontos tényező az áprilisi csapadék mennyisége is. A két faj termőhely igénye eltérő. Míg a magas aranyvessző a nedves, kötött talajokhoz ragaszkodik, a kanadai aranyvessző inkább a lazább, gyorsan felmelegedő talajokat igényli. A Solidago-fajok nagyarányú elterjedésének közvetlen oka a gyepek helytelen használata, kezelése. Az okszerű és rendszeres kaszálás elmaradása teszi lehetővé a nem őshonos fajok megtelepedését. Ezt követően az aranyvessző viszonylag gyorsan képes zárt állományok kialakítására, mellyel párhuzamosan az eredeti növénytakaró elpusztul. Mindez általában együtt jár a természetes gerinctelen és gerinces fauna átalakulásával, elszegényedésével. Az aranyvessző fajok állományának visszaszorítása 4 évvel ezelőtt kezdődött el, mely során hozzávetőlegesen 60 hektáron történtek a beavatkozások:

1. Szárzúzás (20 cm magasságban, augusztus 15-30. között) A 20 cm-es tarlómagasság a tapasztalat szerint jó lehetőséget ad a gyepben található többi (elsősorban egyszikű) faj regenerálódására. Az adott tarlómagasság és a kezelési időpont (úgy tűnik) előnyösen befolyásolja egyes orchideák (pl. agárkosbor) terjedését mivel a még dormanciába nem került kosbormagok a szárzúzó által kicsépelésre kerülnek, és a talajra kerülve sikeresen csíráznak. A szárzúzó használata: Kalapácsos, vízszintes tengelyű: a Solidago spp. szára nagy felületen roncsolódik (szálakra szakad), a kezelt magasság alatt is visszaszárad a megmaradt rügyek nagy része elhal. Maximum 3 m széles. A kezelés hatékonysága már kielégítő, de a gyepben élő állatok még viszonylag jó eséllyel el tudnak menekülni.

2. Legeltetés juhokkal (őszi időszakban) A juhok a szárzúzás után újra sarjadó Solidago spp. üde hajtásait előszeretettel rágják vissza a magas tarlómagasság miatt nem igazán sarjadó gyepben. A juhokhoz hasonlón esetleg lovakat is lehetne alkalmazni, azonban az eddigi tapasztalataink szerint a nagy területen táplálkozó lovak nem kedvelik a hajtásait. Az ilyen módon kezelt növények az adott évben nem hoznak virágot, és nem nevelnek szárat csak tőlevélrózsát.

3. A kiritkult, egyesével álló, legyengített egyedek pontpermetezése (2,5%-os glifozáttal, gliphosate-isopropilamin) április-május illetve augusztus-október)

  • Engedélyezett, III. forgalmi kategóriájú (szabadforgalmú) totálgyomirtó szer.
  • Veszélyességi kategóriák: méregkategóriája: „gyakorlatilag nem mérgező”, méhveszélyességi kategória: „méhekre nem veszélyes”, vízi szervezetekre vonatkozó veszélyesség: „vizekre nem veszélyes”.
  • Alkalmazni tervezett koncentráció: 2,5 %-os vizes oldat. Már ez a koncentráció is 95-97 %-os mortalitást okozott az adott évben a kezelt egyedeknél, így nagyobb koncentráció használata (bár az 5%-os és a 10%-os koncentráció 100-os mortalitást okozott) az egyéb növények elpusztításának kockázatát is mérlegelve nem indokolt. (El kell végezni egy kísérletet kisebb hatóanyag koncentrációk hatékonyságának megállapítására, hogy tovább lehessen csökkenteni az egyéb növényekre gyakorolt károsító hatást.) A következő évben az így kezelt egyedek nem hajtottak ki. Két év elteltével azonban néhány tő ismét kihajtott. Az összes kezelt egyed viszonylatában ez csak néhány 0,001 vagy 0,0001, de az egy egyeden képződő magok száma miatt indokolttá teszi az ellenőrzést legalább kétévente. A vegyszerrel kezelt egyedek magjai nem voltak csíraképesek.

A kijuttatás módja: A kezelést végzők egymástól 10 m-re egymással párhuzamosan mozognak. A kijuttatandó anyagot a többszöri kezelés elkerülése érdekében szerves festékkel célszerű színezni. A kezelés a gyepeken, erdőszegélyeken egyesével, illetve néhány m2 -es foltokat alkotó növényekre terjed ki (kifejezetten tilos a tömegesen előforduló aranyvessző, vegyszeres irtása. /ezek mechanikus és legeltetéssel történő gyengítése folyik/). A nedves, alkalmilag vízállásos és/vagy vérfűvel borított területeken az első kezelést el kell hagyni. A második kezelést ilyen értékes élőhelyeken csak botanikus jelenlétében és irányításával javasolt végezni. A hatóanyagot szélcsendes időben kézi pumpás kis permetezővel, pontpermetezéssel, illetve ecsettel javasolt kijuttatni a kezelendő növények lombfelületére. A vegyszerezés kizárólag a kezelendő egyedeket érintheti.

Kezelési tapasztalatok: Tíz év mechanikus irtási gyakorlata (kézzel történő gyomlálás) azt mutatja, hogy bár a kezelések hatására a növény további terjedése lelassult, érdemi eredményt csak a gyepfeltöréses mechanikai kezelés hoz. Az ilyen kezelések azonban védett természeti területeken – egyes sérülékeny élő- helytípusok megőrzése érdekében – nem, vagy csak erősen korlátozott keretek között hajthatóak végre. A szárzúzóval történő kezelés eredményeként 3-4 év alatt a felszín „fertőzöttsége” is jelentősen csökkent, illetve az egyedek mérete is kb. egyharmadával csökkent. Ez a kezelés önmagában csak túl hosszú idő alatt hoz kielégítő eredményt. A szárzúzással és juhokkal történő legeltetési kombinált kísérlet azt mutatta, hogy a kezelt területen a visszaszorítani szándékozott növények száma drasztikusan csökkent, és nagyobb „bokrok” helyett csak szálanként hajtó egyedek maradtak vissza. A kiritkult, egyesével álló állományok felszámolásakor jöhet szóba a vegyszeres kezelés. Védett természeti területen kívül végzett vegyszeres irtási kísérletek azt mutatják, hogy a kezelésekre a kanadai aranyvessző visszaszorul, állományai ilyen módon felszámolhatók. Mivel az aranyvessző jól reagál a tavaszi vegyszerezésre is, ezért egy tavaszi-nyáreleji és egy nyárvégi-őszi kezelést célszerű elvégezni.