Kónya Lajos (Felsőgalla, 1914. november 2. - Budapest, 1972. július 13.) Kossuth-díjas (1950, 1953) magyar költő, író, pedagógus

Életpályája
1924-ben családjával kivándorolt Franciaországba. Visszaköltözésük után a soproni evangélikus tanítóképzőben szerzett oklevelet. Hosszú ideig alkalmi munkákból élt, majd 10 éven át Komárom vármegyében egy bányatelepen tanított. Az 1930-as évektől jelentek meg versei. 1942-ben megjárta a Don-kanyart. 1946-tól tanított Oroszlányban, majd 1950-ben az Írószövetség lektorátusának vezetője. 1951-1954 között az írószövetség főtitkára volt. 1956-ban a Csillag főszerkesztője, 1950-1970 között gimnáziumban tanított. 1971-től haláláig a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársaként dolgozott. Az 1950-es években a művelődéspolitika kedvelt költője volt. Az 1960-as évektől az emlékezés, a harmóniavágy és klasszicizálódás jellemzi verseit. Regényeket is írt. A Hej, búra termett idő! című regényében Nemeskürty Istvánt megelőzve szólt a 2. magyar hadsereg sorsáról.
 
 
Művei
Verseskötetei:

 
Úti sóhaj (1936)
Te vagy-e az? (1937)
Hazug éjszaka (1939)
Honfoglalók (1949)
Fények a Dunán (1950)
Öröm és gyűlölet (1951)
Tavaszi utazás (1951)
Kínai október (1952)
Bányászlámpák (1952)
Válogatott versek (1953)
Országúton (1954)
Emberségek szerint (1956)
Emlék és intelem (1960)
Hazai táj (1961)
Égen-földön (1964)
Aszú (1967)
Szálló magvak (1969)
Kései ábránd (1971)
 
 
Regényei:
 Hej, búra termett idő! (1956)
Virág Márton boldogsága (1962)
Kicsi a világ (1970)
Soproni évek (1973)
 
Grafikái:
Szegény emberek (linómetszetek, 1946)
 
Egyéb művei:
Szép Anna lakodalma (elbeszélő költemény, 1950)
Néphadseregünk (1951)
Iskolások (verses mese, 1954)      /forrás:wikipedia/