Gondolhatnánk hogy a gyermekek hordózókendőben történő szállítása a mai világ, mostani anyukák új hóbortja. Pedig nem! A móri asszonyok sem tudták mindig a gyermekfelügyeletet megoldani, és ilyenkor bizony magukkal kellett vinni a csemetéiket a szőlőbe, hogy munkájukat elvégezhessék. A régi időkben nem volt szokatlan látvány a fa ágára felkötött nagy kendő, a hintuskában, az árnyékban ringatózó, alvó kisgyermek. Történt egyszer, hogy egy Freyné nevű asszony így vitte magával Péter fiát a már Csókakőn fekvő látóhegyi szőlőbe. Péterkét a hintaruhában egy gyümölcsfa ágaira kötözte, és megkezdte szőlejének kötözését. Nemsokára azonban beborult az ég, és szemerkélni kezdett az eső. Mivel a szintén ott dolgozó szomszédasszonyával együtt a város túlsó oldalán laktak, a megázást elkerülendő, gyorsan összekapkodták a szerszámokat, kosarakat, vizesedényt és egyetértésben nekiindultak hazavezető útnak. Freynének csak mikor hazaérkezett, jutott eszébe a Látóhegyen kint felejtett gyermeke, mire így kiáltott fel: Maria Wudek! Csoke ist nicht weit weg! Der Peter hangt in Lágyihek! (Bodajki Mária! Csóka nincs túl messze! A Péter a Látóhegyen lóg!