1843 és 1844. Mindkét évben Péter és Pál napkor jég pusztította el a termést:
„nyugat felől terhes felhők kerekedvén – miután utjokban számos helységeket megkárosítottak – olly rettentő jégzáporral terjedtek el határunk fölött, hogy egy óra negyed alatt szőleink, vetéseink általában mindennemű termesztményeink pozdorjává zuzattak hasznavehetetlenekké törettek. A csapás annál rémületesebb vala ránk nézve, mert az aratás az ajtó küszöbén álván, már minden szegény az uj kenyérrel akarta csillapítani éhségét. Az ínség és nyomorúság közepette töredelmes szívvel megismertük, hogy az Isten keze talán vétkeink – talán emberi gyarlóságaink miatt súlyosodott meg felettünk.”A természeti katasztrófákra való megemlékezésül a katolikus hívek megfogadták, hogy:„… Péter és Pál Apostolok ünnepén minden világi örömöktől, és zajos mulatságtól visszavonultan imádság és ájtatos elmélkedések között fogjuk az Istent különösen tisztelni.

2-szor: Tisztelendő Lelkipásztor Urunk e napon szokott buzgóságánál fogva processiót határozván a temetőbe vezetni, fogjuk: hogy örege és fijatal kit ereji bírnak, vagy pedig mellőzhetetlen környülállásai nem gátolnak, az említett processión megjelenve, egy szívvel és lélekkel példás buzgóság és rendtartás között zarándokoskodnak a temetőbe, és onnét vissza az Isten házába…”A gyülekezet tagjai a fogadalmat a mai napig tartják.