A közelmúlt történelmének, a II. világháborúnak személyesen átélt borzalmai indították Polcz Alaint arra, hogy az egész további életét meghatározó, keserves élményeit megossza, az utókorral. Olyan élmények voltak ezek, amelyekről politikai okok miatt, évtizedekig beszélni sem lehetett, pedig, sokaknak jutott hasonló sors osztályrészül. A kolozsvári fiatalasszony férjével az erdélyi hadi események elől menekülve Csákváron, az Eszterháry grófok szolgálatában álló anyósnál remélt biztonságot a háború forgatagában, Csákvár ekkor a béke és biztonság szigetének tűnt. A 160 szobás, színházzal. kápolnával rendelkező kastély a Vértesek erdeibe belefutó, százholdas parkjával, mérhetetlen mennyiségű műkincseivel és gazdagságával semmit sem tudott még a háborúról. Pedig a frontvonal közeledtével a Vértes Magyarország legszörnyűbb helye lett 1944 végén és 1945 elején. A német és a magyar hadsereg Buda, a Velencei-tó, a Balaton és a zalai olajmezők által meghatározott térségben építette ki megerősített védelmi rendszerét. Ennek a védelmi sávnak a második vonalában a Vértes hegységnél sikerült több hónapra megállítani a lendületesen előretörő szovjet hadsereget. Innen kiindulva kísérelt meg a német hadsereg a háború során utoljára - három alkalommal is - ellentámadást a Budai várban körülzárt csapatai felmentésére. Az itteni harcok hevességére jellemző, hogy 1944 karácsonya és 1945 március 16-a között majdnem három hónapig hullámzott itt a front, viszont ennek a védelmi vonalnak az áttörése után kevesebb, mint három hónappal, már Berlinben ünnepelték a végső győzelmet a szövetségesek. A kemény tél, az élelem és a közlekedési eszközök hiánya, a körben tomboló harci cselekmények lehetetlenné tették az elmenekülést. A kis falvak és a környék népe elzárva a külvilágtól teljes kiszolgáltatottságban a halál árnyékában élte át a vérzivataros hónapokat, tanúja volt lakhelye anyagi javai teljes pusztulásának, elszenvedte a szovjet katonák által elkövetett durva kilengéseket. Sok nő halálát okozta a kíméletlen erőszak, a túlélők közül pedig sokan, az írónőhöz hasonlóan, egész életükön át hordozzák gyógyíthatatlan lelki sebeiket. A hóval borított hegység bénult tanúja volt az eseményeknek. Évről- évre megújuló lombjai, szelíd völgyei és vadregényes szurdokai ma már jótékonyan feledtetik annak a korszaknak az emlékét, amely minden bizonnyal a legszörnyűbbek közé tartozott a Vértes sokmillió éves történelme során.