A vértesi várak közül talán Gerencsérvár a legrégibb. A vár egy erdős síkon emelkedett, a Szépvíz-patak mentén az Oroszlány-Pusztavám közötti út mellett. Keletről a mészégetői út, északról a Gerencséri erdő, délről a Szakadéki cser- és bükkerdő, valamint a Szépvíz-ér által bezárt területen, egy erdős síkon emelkedett 18-24 m magasra. Két vagy három emeletes lehetett, hosszúsága 13 m, szélessége 8,7 m volt. Várként emlegetik, de valójában a középkori, főúri lakótornyok egyik jeles példájaként tartják számon. A kőből épült, nagyméretű, vastag falú torony a várúr és családja menedékéül, lakásául szolgált. A birtokos nemes úr személyzetének jó része a környező községekben lakott. Katonaság is szolgált az épületben, melynek falában - védelmi célból - emeletenként külön-külön lezárható lépcsőt építettek.

A vártorony valószínűleg a Vértesben fennmaradt épületek legrégibbje. Első okleveles említése 1231-ből való. Csák Miklós, Ugrin érsek testvére ez évben kelt végrendelete által idősebb, Lőrincz nevű fiára hagyta. Ebben az oklevélben WDVORHEL, azaz Udvarhely néven szerepel. Az elnevezés a főúri udvartartásra utal. Egy 1270-ben kelt oklevélben Csák Lőrinc és János osztozkodásának tárgya. Később került királyi tulajdonba. Ebben az időben telepedtek meg körülötte fazekasok, vagy népi nyelven gerencsérek, és ezidőtől kezdik lassan Gerencsérvárként emlegetni. A környék két évszázadig királyi vadászterület volt. A közeli, halban gazdag Szépvíz-ér és Fekete-víz fokozhatta vonzerejét.

Lovagkirályunk, I. Lajos kedvelt vadászháza volt. 1364 és 1366 között több okiratot keltezett innen. 1366. december 6-án pedig falai között tanácskozott a Velencei Köztársaság követeivel egy törökellenes hadjárat tervéről. V. László király dajkája, Kottaner Jánosné így emlékezik meg e helyről „Én az ifjú királlyal (Tatáról Székesfehérvár felé) előre mentem, s így értünk egy szép vadászlakba, melyet németül Grintsechdelnek neveztek. Itt nagyon rideg szállásunk volt, szívesen ettünk volna, de nem sokat találtunk itt, mert péntek (1440. május 13-a) volt. Jól böjtöltünk, és éjszaka ottmaradtunk.”

A vár és környéke 1495-ben Ujlaki Lőrinctől került Erdődy Bakócz Tamás kezére. Mivel a vértesi védelmi rendszer egyik leggyengébb láncszeme volt, különösebb stratégiai jelentőséggel nem bírt, így birtokosai elhanyagolták, és a török időkben sajnos elpusztult. Maradványai ma 2-3 m magasak.

Ujlaki Klára és Héderváry Imre szerelme

Az egykor toronyszerű építménynek ma már romjai láthatók csupán, a várhoz tartozó falvakból pedig semmi sem maradt. Pedig a falvak lakóinak is fontos szerepük volt abban a történetben, amely Gerencsérvár jóságos és szépséges várkisasszonyának, Ujlaki Klárának és a szomszédos Vitányvár délceg kapitányának, Héderváry Imrének szerelméről szól.

Amikor apja, Ujlaki Miklós - a Mátyás király hatalmával is dacoló főúr - egy német grófhoz akarta hozzáadni a lányt, Klára a szökést választotta jegyeséhez, Imréhez, a Vértes északi lejtőjén épült Vitány várába. A vár körül ma is fellelhetők a várárkok nyomai. Ezek a várárkok is sokat segítettek abban, hogy ellenállhasson az ostromnak, amelyet Ujlaki Miklós a lányáért indított. Nem is tudott volna bejutni, ha nem akad egy áruló, aki felfedi a titkos folyosót, amely közvetlenül a várkapitány szobájába vezetett. A bősz apa elvakult dühében az ifjút leütötte, lányát pedig magával hurcolta és szörnyű büntetésként vára pincéjébe élve befalaztatta. A jószívű szolgák egy titokban meghagyott résen keresztül élelemmel és meleg holmival látták el, törődésükkel segítve szeretett úrnőjük életben maradását. Ők hozták a hírt arról is, hogy Héderváry Imre felgyógyult, és az igazságos Mátyás támogatásával menyasszonya kiszabadítására készül.

Ujlaki Miklósnak tehát kegyetlen tette következményeként legnagyobb ellenségével, magával a királlyal kellett szembenéznie. A „saját vérét pusztító keselyű”, a fékezhetetlen, gőgös, gerencséri várúr erre az időre már megtört annyira, hogy a király színe előtt elismerte: „minden vagyonát odaadná lánya egyetlen mosolyáért.” Ekkor lépett elő Klára és Imre. A történet apa és lánya boldog kibékülésével, a fiatal pár egybekelésével valamint Mátyás király és Ujlaki Miklós békekötésével zárul.

Gerencsérvár és Vitányvár maradványai ma békésen pihennek a Vértes lombtengerében. A hozzájuk fűződő, népszerű monda felidézi a kor emberének gőgjét, hatalomvágyát, de az ifjúság tiszta ártatlanságát és az egyszerű emberek jóindulatát is, amelyek előtt minden hatalom kénytelen végül meghátrálni. Ámor omnia vincit! (A szerelem mindent legyőz!) Fogalmazódik meg újból, a kétezer éves közmondás. A vértesi táj pedig örökszép díszletet von a pusztulásában is nagyszerű várak falai köré.