Az omladozó vértesi várak közül Csókakő az egyetlen, amely nem erdők sűrűjében bújik meg. A vár csonka öregtornya, amely valaha a Kisalföldre vezető utat ellenőrizte, a hegység peremén, szőlőskertek között meredezik, méltóságot kölcsönözve a hegy lábához futó, ma is eleven életet élő kis falunak, Csókakőnek. A messziről látható, de a közúti forgalomból ma teljesen kieső Csókakő vára, mint a végvárrendszer fontos pontja, egykor a völgy, s rajta a Győr és Komárom felé átvezető út ura volt. Öregtornyának büszkén emelkedő maradványa, a hegyormot körülfogó, terjedelmes, fehérlő falai a Vértes hegység déli peremén 228 m magasságban omladozva jelzik az idők múlását. Környéke ma is eleven, de őrtálló, ostromló katonák helyett már évszázadok óta békés szőlősgazdák szorgoskodnak a várhoz futó, napsütötte hegyoldalon. A szabálytalan tojásdad alaprajzú vár kiváló stratégiai adottságaihoz hozzájárult, hogy három oldalról meredek szakadék védte. Csak nyugatról volt könnyen megközelíthető, itt viszont mesterséges árok, felvonóhíd és a kaputoronyba épített, csapóráccsal záródó, lőréses, védőpártázatos kapu erősítette biztonságát. Előtte tetővel fedett, fallal körülvett előudvar helyezkedett el. Az alsó udvart különböző rendeltetésű helyiségek, és kazamatasor vette körül. A várfal a nyugati, nehezebben védhető oldalon 2 m vastag volt. Az alsó várból a 6 m-rel magasabban fekvő felső várba csak a bástyakörönd mentén vezetett feljárás. A kétemeletes donjon (öregtorony) - amely a várvédők utolsó menedékéül, mentsvárául szolgált - a két várudvar közötti belső sarkon, a bástyába ékelve emelkedett. Kapuzata nem volt, létrán vagy kötélen lehetett feljutni az emeletre, ahol az ajtó nyílt. A torony mellett található kutat a törökök keresztény robotosokkal és rabokkal vágatták. A XVIII. századi alaprajz még két védőtornyot sejtet.A vár elnevezésének Nácz József szerint nincs köze a „csóka” madárhoz. A Csóka név az István egyik korabeli, becéző formája. Ez a Csóka nevű személy a vár építője lehetett. Bizonyos, hogy a Csákok tulajdonában állt a vár, amely a tatárdúlás után, a XIII. században épült, és már 1299-ben így említi levelében István nádor: Csoukaku. Olyan fontos erődítménynek tartották, hogy a vár urának, népének, katonaságának eltartására Fejér vármegye területének egyötödét jelölték ki birtokul. Ide tartozott például Csorgó, Pátka, mind a kettő tavastul, Bodajk, Csala, Csákberény, Dudar, Gánt, Söréd, Wárallja (a vár alatti, mai Csókakő település) és Zámoly is. Csókakő 1327-ben királyi vár lett, majd egy század múlva zálogként a Rozgonyiak kapták. A Rozgonyiak kihalása után házasság révén a Kanizsayak, majd több tulajdonosváltás után 1557-ben hosszú időre a Nádasdyak birtokába jutott. A várat a török Székesfehérvár eleste után már 1544-ben elfoglalta, és 1598-ig lényegében folyamatosan megszállva tartotta. 1598-ban Schwarzenberg, Pállfy és a „fekete bég”, Nádasdy Ferenc egyesített serege szabadította fel, és 1602-ig birtokolta. Véglegesen csak 1686-ban, Buda visszavétele után került magyar kézre. Időközben Nádasdy Ferencet, a „fekete bég” unokáját - aki mint országbíró részt vett a Wesselényi nádor és Lippai érsek vezette Habsburgellenes, katolikus főrendi szövetkezésben - halálra ítélték, és az ítéletet 1671. április 30-án, Bécsújhelyen végrehajtották. A kincstár a család összes birtokát, köztük Csókakő várát lefoglalta. Az országba a töröknél is ellenségesebben viselkedő német katonaságot helyeztek. Ez idő alatt súlyos megpróbáltatásokkal teli évtizedeket éltek át a csókakői uradalom népei is. Később, zálogként Széchenyi György, majd 60000 rajnai forintért a báró Hochburg-család vásárolta meg az egykori végvárat a hozzátartozó földekkel, legelőkkel, erdőkkel, hegyekkel, völgyekkel, folyókkal, halastavakkal, malmokkal, vámszedéssel, borméréssel együtt. Hadi jelentősége azonban megszűnt. Birtokosai fenntartásával nem törődtek, így lassan pusztulásnak indult. A vár alatti, egykor „Váraljá”-nak nevezett községet Lamberg gróf kezdte betelepíteni az 1750-es években. A magyar nevű lakosság főként szőlőműveléssel foglalkozott. Mára a község a falusi turizmus egyik kedvelt központjává vált. Vonzerejét a táj szépsége, kirándulási lehetőségek, a tüzes „csókai” bor, a vendégszerető lakosság és a település fölött emelkedő várrom által árasztott, történelmi levegő adja. A település történelmi hagyományainak megőrzését és alkotó erejét mi sem bizonyítja ékesebben, mint az a tény, hogy helyi kezdeményezésként a 90-es évek elejétől ismét el kezdték szakszerű irányítás mellett felépíteni a várat. A munkálatokat a Csókakői Várbarátok Köre szervezésében folytatják.

Mikszáth Kálmán: Magyarország lovagvárai Csókakőn

Ahogy omladozott a vár, úgy szaporodtak a róla szóló mondák és regék. Talán a Vértes déli, délnyugati lejtőin termő édes, tüzes móri Ezerjó is hozzájárult, hogy a történetek nem vesztek a feledés homályába, hanem egyre színesebben megújulva, tovább éltek a borozgató, adomázgató lakosság emlékezetében. Magyarország lovagvárai című művében Mikszáth Kálmán is feldolgozta a csókakői vár egyik regéjét.Zsigmond király korában játszódik a történet, amelyben két asszony, Éva és Kata vonult hadba a török ellen gyáva férjeik, a Berkészi-fivérek helyett. Az asszonyok vitézül helytálltak, így senkinek sem tűnt fel, hogy a páncélzat nem férfiakat rejt. A mendemonda azonban a királyhoz is eljutott, miszerint Berkészi Balázs és Berkészi István otthon rejtőzködnek. Senki sem értette a helyzetet, mígnem a király sátorába rendelte a két „lovagot”. Azok vonakodva bár, de engedelmeskedtek a király kívánságának, és levették sisakjaikat. A körülállók megrökönyödésére kedves, női arcok váltak szabaddá, és gazdag hajfonatok hullottak vállaikra, miközben az asszonyok férjük számára kegyelemért könyörögve fordultak a királyhoz. A csodálkozó uralkodó e szavakkal oldotta fel a helyzetet:

„Amely országban ennyi bátorság van a női szívekben, ott fölösleges büntetéseket szabni a gyávaságra.” Az asszonyoknak vitézségükért Csókakő várát és uradalmát adományozta és elrendelte, hogy emlékükre utódaik az Éva és Kata nevet használják családnévként, a Berkészi név pedig örökre elenyésszen.

Mikszáth hitte is, nem is a történetet, de a hagyomány kedvessége, eredetisége megragadta. Ennek köszönhető, hogy a csókakői vár mondavilága a nagy író elbeszélésében igazi remekművel gazdagodott. 

Rupp Róbert tragikus szerelmi története

Szerelmi történetek is fűződnek Csókakő várához. Rupp Róbert, az 1848-as, móri csatában elesett honvédtiszt egy tragikus szerelmi történetről regél, melyben az ifjú szerelmesek a lány apjának ádáz haragja következtében vesztik életüket, de az apa, Kemény várnagy is holtan marad az összecsapás színhelyén. Azóta a várban nincsen élet, de holdfényes éjszakákon a vár nyughatatlan szellemei, régi századok hazajáró lelkei kísértenek. Végzetes szenvedélyek csapnak össze a versben, amelynek forrása ismeretlen.

Czuczor Gergely: A csókakövi rableány

Talán a hagyományból merített Czuczor Gergely, a korszak jeles költője is, aki boldog egymásratalálással végződő szerelmi románcot foglalt versbe A csókakövi rableány címmel. A költeményt - mely a török időket idézi - a reformkor szellemének hősi pátosza hatja át. Az ősz Aga, Tahír elrabolja, és szerelmével ostromolja a szép magyar leányt, Delinkát. Az utolsó pillanatban érkezik a megmentő ifjú:

„Mennykövet hozó robajjal
tör be Áldor, a vitéz
s földre ejti a pogányt....
S a levente szép díját,
Bírja nőül a leányt.”

Tatár Péter verses regénye

Csókakő mondavilága oly mértékben megragadta a tollforgatók fantáziáját, hogy 1857-ben még egy verses ponyva is született a vár eredetéről, Tatár Péter megfogalmazásában.

A történet hőse egy ifjú, akit a Mór alatti sűrű erdőség egyetlen lakója, egy öreg remete talált egy szép napon, a sziklahegy oldalából eredő, tiszta forrás mellett álló, kis kunyhójának küszöbén. A gyermek a remete szerető gondoskodásának köszönhetően délceg fiatalemberré serdült. Ekkor katonának állt, és a harcok során kitűnt vitézségével. A győztes háború után a királyi udvarba volt hivatalos, mégis első útja nevelő atyjának kis kunyhójához vezetett. Az öreg már haláltusáját vívta, amikor az ifjú rányitott, s végső óhaja - hogy kedves fiát még egyszer láthassa - teljesülvén, hamarosan meghalt.

Az ifjú - a gyász letelte után - éppen elhagyni készült gyermekkorának színhelyét, amikor egy fekete csókát vett észre, amely a sziklahegy hasadékánál körözött. Fogta íját, célzott és a csóka aláhullt. Éppen oda, ahol csillogó kincseket rejtett a sziklaüreg. Ebből a kincsből azután - a király jóváhagyásával - várat épített azon a helyen, ahol a kincsre lelt, a remete sírja felett:

„Az ifjú kéré a királyt...
Hogy azon a helyen, hol a kincsre talált
S hol nevelő atyja, a remete sírja állt,
A hon védelmére várat építhessen,
Mellyet Csókakőnek el is nevezhessen.”

S ím, a büszke Csókakő vára romjaiban is hirdeti egykori lakóinak nemes tetteit.