Streiht Miklós (Paulis, Arad vm, 1800 k- Pest, 1849 szeptember 5.) plébános

Streith Miklós boglári plébános is három nap haladékot kért 1849-ben a kivégzése előtt a hadbírótól, hogy az általa vezetett plébánia ügyeit rendbe tehesse, és becsületben halhasson meg. Mindhiába. A székesfehérvári egyházmegye vértanú papja Ópáloson született, Máriaradna közelében, de középiskoláit már a fővárosban végezte, majd a székesfehérvári szemináriumba kérte felvételét. Ott is szentelték pappá, s először acsai, majd 1831-ben boglári plébános lett. Hogy milyen lelkipásztor volt, arról számtalan történetet jegyeztek fel. A szegények gondozását mindenkor szívügyeként kezelte, a községi orvost saját zsebéből fizette, hogy a szűkölködőket ingyen lássa el. Maga is szert tett bizonyos jártasságra az orvoslás tudományában, és a kolerajárvány alkalmával a fertőzés veszélyével mit sem törődve látogatta a betegeket, hogy testi és lelki vigaszt nyújtson. Nem csak orvosságot, élelmet is küldött a rászorulóknak. A híveiért élő plébánost mégis saját plébániájának tagjai juttatták osztrák fogságra. 

A kormánybiztos és a püspöki helynök utasításának megfelelően Bogláron is kihirdették a templomban a Függetlenségi Nyilatkozatot; a népfelkelés szervezésével azonban nem a plébánost, hanem a káplánt, a rendkívül tehetséges, mindössze huszonhat éves teológiai doktort, König Mórt bízták meg. Streith Miklós plébános a kiáltványnak csupán a nép felfegyverzésére vonatkozó részét magyarázta el híveinek, azt tudniillik, hogy ne a kaszáikat egyenesítsék ki a parasztok, mint ahogyan a proklamáció fogalmazott, hanem inkább a vasvillába illesszenek hosszú nyelet. Ez volt a bűne. 

Amikor Haynau Jablonovszky vezetésével katonákat küldött a főváros felé, a Bicskén állomásozó osztrák csapatok parancsnokánál árulta be a vértesbogláriak egy csoportja káplánjukat, azaz König Mórt. Augusztus 17-én dragonyosok vágtattak be a plébánia udvarára, hogy elfogják a rebellis káplánt. A beosztottjáért aggódó Streith Miklós csupán annyit kért, hogy saját kocsiján kísérhesse el káplánját Zámolyra, a tábornok főhadiszállására. Ez lett a veszte. Amikor ugyanis a káplán nem köszönt egy útjába kerülő osztrák tábornoknak, a feldühödött főtiszt káromkodások közepette Kossuth-kutyának titulálta a fiatal papot. Streith Miklós pedig panaszt emelt a durvaság ellen. A tábornok tajtékzott a dühtől, és elrendelte a plébános azonnali elfogatását is. 

A vasba vert káplán még visszatérhetett a plébániára, hogy magához vegye a legszükségesebbeket. Egy kis keresztet és egy fehér kendőt vitt magával az útra, hogy legyen mivel szemét bekötni, ha főbe lövik. Bizonyosnak látszott ugyanis, hogy a káplánt halálra, a plébánost pedig várfogságra ítélik majd. 

Mégsem így történt. A káplánt és a plébánost hálátlan híveik örömujjongása közepette kísérték az augusztusi tűző napon gyalogosan Székesfehérvárra, a rögtönítélő törvényszék elé. Ítélet azonban nem született, és a foglyokat továbbhurcolták a pesti haditörvényszékre. A két pap a hírhedt Neugebäudébe, az Újépületbe került. Streith Miklóst háromszor állították bíróság elé, a per hallatlan gyorsasággal zajlott. Tárgyi bizonyítékok nem voltak, a vádlottat nem szembesítették vádlóival, a plébános tanúit meg sem hallgatták. Mindez úgyis csak formaság lett volna, hiszen Haynau, amikor a boglári atyákat beszállították a börtönbe, az ítéletre vonatkozó vágyát a „diese Pfaffen sollen hängen!” felkiáltással adta a bíróság tudtára. 
A hadbíróság 1849. szeptember 4-én délután hirdetett ítéletet. Streith, bár az udvaron álló dobos jeladásából sejtette, hogy nincs kegyelem számukra, beosztottjától kedélyesen megkérdezte: „Káplán úr! Bérkocsin menjünk-e haza, vagy bevárjuk a kocsimat?” „Kedves plébános úr, mi nem fogunk többé hazamenni” – volt a levert válasz. A bíróság az április 14-i Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése, lázító beszédek tartása, valamint a nép fegyverhasználatra való tanítása miatt a két papot kötél általi halálra ítélte. A főparancsnok kegyelme ezen a döntésen úgy változtatott, hogy Streith Miklós ítéletét akasztás helyett golyó általi kivégzésre enyhítették, König Mórt pedig teljes vagyonvesztés mellett tizenöt év várfogságra küldték. 

A vértesboglári plébános nem tört meg a szörnyű ítélet súlya alatt, csupán három nap haladékot kért. A bíróság elnöke a kérést Haynaunak továbbította, aki mindössze ahhoz járult hozzá, hogy a kivégzést ne másnap hajnali öt órakor hajtsák végre, hanem délelőtt tizenegykor. Hat óra haladék! A plébános egész éjszaka végrendeletét írta, hogy valamiképpen rendezni tudja plébániai ügyeit. Hallatlan lelkiereje e világosan fogalmazott, körültekintő írásból látható leginkább. Az utolsó lelki vigaszt Ungváry Györgytől kapta meg, és búcsúzóul találkozhatott káplánjával, König Mórral is, akitől elkérte azt a kis feszületet és fehér kendőt, amelyet a káplán saját kivégzésére gondolva hozott magával a parókiáról. 

A világi jog megcsúfolása után hátravolt még az elítélt egyházi jog útján történő megalázása is. Czigler Ignác lekéri apát, tábori pap, hogy még egy utolsót rúghasson a halálra ítélt plébánosba, a siralomházban tudatta vele, hogy a kivégzésnél nem viselheti reverendáját, mert püspök és ordinárius híján Czigler jogosult az egyházi hatalom gyakorlására, és ő kimondja az egyházi felfüggesztést. A becsületben megőszült plébánost arra kényszerítették, hogy színes, nyári öltönyben, mintegy bohócruhában induljon utolsó útjára. 

 Az éjszakai munkától teljesen elcsigázott papot egy szalmadomb tetejére támogatták, a káplánjától kapott fehér kendővel bekötötték a szemét, és a vezénylés után eldördültek a lövések. Csakhogy a végleg kimerült plébános még a sortűz előtt eldőlt, így az első lövések nem végeztek vele azonnal, csak súlyosan megsebesítették. Ekkor a földön vonagló ember fejét vették célba a vadászok, így ölték meg borzalmas módon az ártatlanul elítélt lelkipásztort. A tetemet előbb a ferencvárosi temetőben hantolták el, később azonban a Kerepesi temető közös díszsírhelyére került, ahol a többi vértanújával együtt nyugszik Vértesboglár hajdani plébánosa. 

König Mór káplánt előbb a budavári József-kaszárnya kazamatáiba zárták, majd sok más rabbal együtt Königgrätzbe hurcolták. 1854 szeptemberében szabadult. A tehetséges papot a székesfehérvári püspök, Jekelfalusy Vincze, az egyháztörténetet és kanonjog tanításával bízta meg. König tanulmányi felügyelő és vice-rektor lett, majd kanonok, budai főesperes; 1876. november 7-én pedig visegrádi apáttá nevezték ki. Streith Miklós vértanúságának történetét az ő följegyzéseiből ismerhetjük, egykori főnökének kálváriáját nagy részletességgel írta le az utókor számára.