Oroszlánkő vára

Talán egy várat sem övez annyi bizonytalanság és félremagyarázás, mint a csákvári, valamint a Csáki vagy Oroszlánkő várat. Az előbbiekben láthattuk, hogy a csákvári és a Csáki vár két különböző helyszínen található, és építési idejük is lényegesen eltér egymástól.
A vár a nevét a birtokló Csákoktól kapta, de Oroszlánkő váraként is emlegetik, ez utóbbi elnevezést a Csákok címerállatáról, a kapubejárat fölött is kifaragott ágaskodó oroszlánról kapta.
Oroszlánkő várának romjai Kőhányáspusztától északra, a Pusztavám felé vezető erdészeti úttól délkeletre, egy fennsík észak-nyugati széléről kinyúló kis hegynyúlvány sziklagerincén, 326 m-es tengerszint feletti magasságban találhatók, jó kilátással a Kisalföld felé. A minden oldalról nehezen megközelíthető hegycsúcson álló szabálytalan alaprajzú várból mára csak az északi és a nyugati fal maradt meg, azok is erősen lepusztult állapotban. A sziklagerincen a várhoz érkezve egy ún. alsó terasz figyelhető meg, amely teljesen körbeveszi a várat. Ennek szélessége kb. 25, hossza kb. 70 m, északnyugati és délkeleti végén is egy-egy bástya (?) –vagy kapu (?) – omladékszerű romjai láthatók, amelyeket egy mélyedés választ el a „belső” vártól. A „belső” várfal alapjai az északi oldalon az alsó terasz szintjétől emelkednek, így erről az oldalról 3–4 m magasak, míg a vár középső részén, a falak által körbevett ún. felső terasz szintjétől csak 0,5 m-re emelkednek ki. A várat Nácz József (1899) még sokkal jobb állapotban találta, mint ahogyan az ma látható. Ő tompa ék alakúnak írja le, északi részén lejtős udvarral. A vár területét 40,5×14,5 m-esnek, a falak magasságát 5–7 m-nek, vastagságukat 2 m-esnek állapította meg. A vár délkeleti végén még ma is látható egy kb. 6×6 m nagyságú épület romja alkotta kiemelkedés (kapu?), amelyet aztán egy meredek rész választ el a déli omladéktól.
A Csák nemzetség ősi szálláshelyéhez tartozott, amelyet az oklevelekben 1289-ben említenek először Vruslanku alakban (Dl.72 508), majd 1326-ban Orozlanku (Veszpr. k. m. lt.) néven. 1289-ben a majki prépost Oroszlánkőn foglalta írásba a Hontpázmány nemzetségbeli Szegi Iwanka comes végrendeletét, ahol jelen volt a Csák nembeli Márk özvegye és két fia, István és Péter. 1383-ban Oroszlankew formában említették.
Oroszlánkő várát 1295 után – mivel III. András király a vár urát, Márk fia Istvánt a hűtlensége miatt kártevőnek, „fortissimus tirannus”-nak kiáltotta ki – lerombolták, s ezt követően valószínűleg ezért kényszerültek Márk fiai Csókakő megvásárlására, illetve Gesztes várának felépítésére. Oroszlánkő ugyanitt később várként már nem szerepel. Oroszlánkő későbbi biztos, okleveles említései már csak a településről szólnak. Ezek szerint a Csákok két várát is lerombolták a Vértesben: Csákvárt 1046-ban vagy 1051-ben, Oroszlánkő várát pedig 1295-ben. A Csák család 1326-ban eltűnt a Vértes térségéből, s a vértesi várak és települések királyi birtokok lettek száz évre.
Későbbi – bár nem egyértelmű – adatok is vannak Oroszlánkő váráról. Oláh Miklós – II. Lajos özvegyének titkára, a későbbi hercegprímás – 1536-ban Hungaria et Attila című művében megemlíti Orozlankew várát is, amelyet a településsel együtt a törökök pusztítottak el. Amikor 1566 nyarán Miksa egyik fővezére, Salm Tatát felmentette, Oroszlánykő és Vitány várak mint Tata előerődei a tűz martalékai lettek (Oroszlánkő néven azonban több helyen is volt az országban vár és/vagy település).
A terület 1629-ben az Esterházyak tulajdonába került. A vár romjai akkor még álltak, köveit új házakhoz és a majki kolostor építéséhez használták fel.
Az, hogy Oroszlánkő vára Vitány, Gesztes és Csókakő mellett első tekintetre gyengének, gyarlónak tűnik, valószínűvé teszi, hogy előbb épült, mint ama várak. Arra azonban e vár is megfelelő volt, hogy szükség esetén, gyors menedéket nyújtson a közeli lakosoknak, talán a premontreieknek is, akiknek már 1250 előtt kolostoruk volt Majkon (Nácz ‚~‚).
A körbástya övezte várat nem erős, nagy várként, csak a vértesi védelmi hálózat egy kisebb láncszemeként tartjuk nyilván. A bejutás a déli oldalon, gerendás hídon történt. Hosszúsága 40,5 m, szélessége 14,5 m, falainak vastagsága 2 m, magassága 5–7 m volt. Valószínűleg a környék lakosai számára építették, hogy menedéket nyújtson veszély esetén. Emlékét a közeli Oroszlány város neve őrizte meg. Oroszlányon a régi falu közepén, az evangélikus templom mellett van egy településrész, amelyet ma is Várdombnak hívnak.

           Oroszlánkő várának fala

Bél Mátyás az 1730-as években így ír: „Oroszlánykő, népiesen Oroszlány a gesztesi uradalomhoz tartozó falucska egykor várral büszkélkedett. Mindennek ma már csak romjai maradtak fenn”. Bél Mátyás a 18. század elején már az újratelepülésről számol be: „Láttuk a falu népe ügyességének bizonyítékait, az egykor igen sűrűn álló fák törzseit és az erdőkből gabonatermővé vált földeket”.Az első házakat a vár falaira építik a rendelkezésükre álló kövekből, s hogy ezek még jócskán voltak, mutatja, hogy az 1730-as években még a majki kolostornak is jut belőlük” – olvashatjuk az Oroszlányi Evangélikus Egyházközség történetéről szóló írásban (http://www.szombathely-lutheran.hu/egyhaztortenet/egyhaz-kozseg-10.html).
Ez a leírás, amely szerint „az első házakat a vár falaira építik” igen érdekes kérdéseket vet fel, hiszen ebben az esetben elképzelhető, hogy két vár is volt egykor Oroszlány közelében. A kérdésre Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című monumentális munkájának Komárom vármegyéről szóló kötetéből kaphatunk választ (Vende 1907): „Oroszlány […] Oláh Miklós 1536-ban említi várát, melynek ma már csak a helye látszik, mert köveit 1733-ban a majki zárda építésénél használták fel. Az itteni Rajcsányi-féle ház szintén e várfalak maradványaiból, illetőleg a falak egy részének felhasználásával épült, és ezért nevezik ezt a házsort várdombnak. Rajcsányi házáról különben azt is állítják, hogy a mult század negyvenes éveiben az akkor élő Rajcsányi csizmadiamester, pinczeépítés alkalmával sírboltra akadt, a hol az ott talált holttesten kívül, kincsre is bukkant. A hagyomány pedig azt tartja, hogy a Rajcsányi-féle háztól alagút vezetett a johannita-lovagok hajdani kolostorához” A településen még ma is ismert legendák egyike szerint a majki kolostorból több föld alatti alagút is indult, ennek egyike a mai Várdombra vezetett.
Oroszlánkő várának kövei azonban nemcsak Majkra, Oroszlányba, hanem Csákvárra is kerültek: „Mindszenti puszta határában vannak a Csáki várnak romjai, melynek szép faragott köveit a legutóbbi években is hordatta az uraság Csákvárra építéshez 1864. június 4. Mórocza Lajos jegyző”(Párniczky 1977).
A Csáki vár elnevezés eredetét nem ismerjük, hiszen amikor a Csáky család Tatán birtokba került, akkorra Oroszlánkő vára – 80 évvel korábban – már másodszor is elpusztult. A 18. században készült térképen Csáki Péter vár felirat található így a későbbi térképek valószínűleg átvették e földrajzi nevet. (Hungaricana: Simplex deline-atio territoriorum Csáki Péter vár, Kozma, et … [S 98 - No. 4.]) Csákváron van ugyanakkor egy Petre-cser nevű erdőrész, amely a helyi legendák szerint Csák Péterről vagy Csáki Péterről nyerte nevét (Párniczky 1977), s innen indult egy út is Kőhányáspuszta irányába, amely Péter út néven ismert a mai napig. Ezt az utat e néven korabeli térképek is ábrázolják. Oroszlánkő várához fűződik Szapáry Péter legendája, amely valóságos és képzelet szülte mondaelemek egymásra találásából alakult ki, a hősöket teremtő népi képzelet szép példájaként.
A török hódoltság korszaka gazdag forrása volt a mesébe illő, romantikus hősöknek, kalandos történeteknek, Szapáry Péter története azonban ezek között is a legismertebbek egyike. Irodalmi feldolgozása báró Mednyánszky Alajosnak, a német nyelvű magyar irodalom egyik kiválóságának a nevéhez fűződik, aki 1816-ban jelentette meg a magyar úr keresztényi türelmét és nemes nagylelkűségét hirdető novellát Bécsben (Mednyánszky 1816). A történeti adatok is bizonyítják, hogy Szapáry Péter létező személy volt, aki részt vett a török elleni harcokban, többször megsebesült, majd négy évig raboskodott az érdi Hamza bég, később pedig a budai basa fogságában, ahol megalázó körülmények között élve, válogatott kínzásokat kellett elszenvednie. Buda visszavétele után Lotharingiai Károly, a keresztény seregek fővezére Szapáry hősiességét magasztalva, kezére adta egykori fogvatartóját és halálos ellenségét, Hamza béget. A győztes ostrom utáni diadalmas hangulatban azonban bosszúállásnak nem volt helye. Szapáry megbocsátott egykori kínzójának és szabadon engedte, de nagylelkűsége későn derült ki, akkor, amikor a bég már mérget vett be, hogy így meneküljön meg Szapáry bosszújától. Utolsó órájában azonban – megrendülve a keresztényi nagylelkűség és türelem megnyilvánulásán – maga is keresztény hitre tért és bűnbocsánatért fohászkodott a keresztények Istenéhez, Szapáry ellen elkövetett vétkei miatt.
Ráth Károly (1858) írja, hogy Szapáry az Ercsi és Rácszentpéteri közötti villongásokban vett részt (elhajtották az ottani lakosok marháit), amiért a budai basa 1652-ben rájuk is írt volna. Ráth szerint 1657. június 28-án a törökök lest vetettek neki, s a csákvári ütközetben elfogták. A budai várban raboskodott két évig és tíz hónapig. A váltságdíját valószínűleg azért szabták meg ilyen nagy összegben, mert Szapáry kegyetlen és erőszakos volt a saját jobbágyaival is, de a Hamza bég általi ekébe fogatást és a megbocsátást mesének tartja (Ráth 1858, Köhler 1903 a, 1903 b).

Szerző: Béni Kornél


Irodalom
-Köhler A. (1930a): Szápáry Péter mondája. Ethnographia 41(2): 85–96.
-Köhler A. (1930b): Szápáry Péter mondája. II. Ethnographia 41(3–4): 161–176.
-Ráth K. (1858): Szapáry Péter. Delejtű 1(26): 205–207.


Elérhetőségek:

Oroszlány Város Önkormányzata
Cím: 2841 Oroszlány, Rákóczi F. út 78.
Tel.:34/361-444
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
web: www.oroszlany.hu

 

Letölthető leporelló:
Csáki - vár

 


Hírek

  • Karrierlehetőség a Pro Vértesnél 2024.04.12.

    Kedves Olvasóink!   Két új pozíció nyílt meg a Pro Vértesnél, amelyekre keressük leendő munkatársainkat. Mezőgazdasági és állattenyésztési adminisztrációs munkatárs A Pro Vértes egy regionális jelentőségű, több, mint 30 éves múltra visszanyúló,...

  • 1.a Esőkertek 2024.04.11.

    Elve – a természetben lejátszódó vízmegtartó folyamatok kialakítása kerti léptékben. Az ESŐKERT egy sekély mélyedésű speciális talajszerkezetű (!) kertrészlet amelyet mélyen gyökerező növények díszítenek, szintenként eltérő vízigényben. Az esőkert...

Aktuális programok

23
ápr.
Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár Oroszlány ​​​​​​​2840 Oroszlány, Szent Borbála tér 1.

27
ápr.
MÓR, LAMBERG KASTÉLY PARKJA

Programnaptár