Talán egy várat sem övez annyi bizonytalanság és félremagyarázás, mint a csákvári, valamint a Csáki vagy Oroszlánkő várat. Az előbbiekben láthattuk, hogy a csákvári és a Csáki vár két különböző helyszínen található, és építési idejük is lényegesen eltér egymástól.
A vár a nevét a birtokló Csákoktól kapta, de Oroszlánkő váraként is emlegetik, ez utóbbi elnevezést a Csákok címerállatáról, a kapubejárat fölött is kifaragott ágaskodó oroszlánról kapta.
Oroszlánkő várának romjai Kőhányáspusztától északra, a Pusztavám felé vezető erdészeti úttól délkeletre, egy fennsík észak-nyugati széléről kinyúló kis hegynyúlvány sziklagerincén, 326 m-es tengerszint feletti magasságban találhatók, jó kilátással a Kisalföld felé. A minden oldalról nehezen megközelíthető hegycsúcson álló szabálytalan alaprajzú várból mára csak az északi és a nyugati fal maradt meg, azok is erősen lepusztult állapotban. A sziklagerincen a várhoz érkezve egy ún. alsó terasz figyelhető meg, amely teljesen körbeveszi a várat. Ennek szélessége kb. 25, hossza kb. 70 m, északnyugati és délkeleti végén is egy-egy bástya (?) –vagy kapu (?) – omladékszerű romjai láthatók, amelyeket egy mélyedés választ el a „belső” vártól. A „belső” várfal alapjai az északi oldalon az alsó terasz szintjétől emelkednek, így erről az oldalról 3–4 m magasak, míg a vár középső részén, a falak által körbevett ún. felső terasz szintjétől csak 0,5 m-re emelkednek ki. A várat Nácz József (1899) még sokkal jobb állapotban találta, mint ahogyan az ma látható. Ő tompa ék alakúnak írja le, északi részén lejtős udvarral. A vár területét 40,5×14,5 m-esnek, a falak magasságát 5–7 m-nek, vastagságukat 2 m-esnek állapította meg. A vár délkeleti végén még ma is látható egy kb. 6×6 m nagyságú épület romja alkotta kiemelkedés (kapu?), amelyet aztán egy meredek rész választ el a déli omladéktól.
A Csák nemzetség ősi szálláshelyéhez tartozott, amelyet az oklevelekben 1289-ben említenek először Vruslanku alakban (Dl.72 508), majd 1326-ban Orozlanku (Veszpr. k. m. lt.) néven. 1289-ben a majki prépost Oroszlánkőn foglalta írásba a Hontpázmány nemzetségbeli Szegi Iwanka comes végrendeletét, ahol jelen volt a Csák nembeli Márk özvegye és két fia, István és Péter. 1383-ban Oroszlankew formában említették.
Oroszlánkő várát 1295 után – mivel III. András király a vár urát, Márk fia Istvánt a hűtlensége miatt kártevőnek, „fortissimus tirannus”-nak kiáltotta ki – lerombolták, s ezt követően valószínűleg ezért kényszerültek Márk fiai Csókakő megvásárlására, illetve Gesztes várának felépítésére. Oroszlánkő ugyanitt később várként már nem szerepel. Oroszlánkő későbbi biztos, okleveles említései már csak a településről szólnak. Ezek szerint a Csákok két várát is lerombolták a Vértesben: Csákvárt 1046-ban vagy 1051-ben, Oroszlánkő várát pedig 1295-ben. A Csák család 1326-ban eltűnt a Vértes térségéből, s a vértesi várak és települések királyi birtokok lettek száz évre.
Későbbi – bár nem egyértelmű – adatok is vannak Oroszlánkő váráról. Oláh Miklós – II. Lajos özvegyének titkára, a későbbi hercegprímás – 1536-ban Hungaria et Attila című művében megemlíti Orozlankew várát is, amelyet a településsel együtt a törökök pusztítottak el. Amikor 1566 nyarán Miksa egyik fővezére, Salm Tatát felmentette, Oroszlánykő és Vitány várak mint Tata előerődei a tűz martalékai lettek (Oroszlánkő néven azonban több helyen is volt az országban vár és/vagy település).
A terület 1629-ben az Esterházyak tulajdonába került. A vár romjai akkor még álltak, köveit új házakhoz és a majki kolostor építéséhez használták fel.
Az, hogy Oroszlánkő vára Vitány, Gesztes és Csókakő mellett első tekintetre gyengének, gyarlónak tűnik, valószínűvé teszi, hogy előbb épült, mint ama várak. Arra azonban e vár is megfelelő volt, hogy szükség esetén, gyors menedéket nyújtson a közeli lakosoknak, talán a premontreieknek is, akiknek már 1250 előtt kolostoruk volt Majkon (Nácz ‚~‚).
A körbástya övezte várat nem erős, nagy várként, csak a vértesi védelmi hálózat egy kisebb láncszemeként tartjuk nyilván. A bejutás a déli oldalon, gerendás hídon történt. Hosszúsága 40,5 m, szélessége 14,5 m, falainak vastagsága 2 m, magassága 5–7 m volt. Valószínűleg a környék lakosai számára építették, hogy menedéket nyújtson veszély esetén. Emlékét a közeli Oroszlány város neve őrizte meg. Oroszlányon a régi falu közepén, az evangélikus templom mellett van egy településrész, amelyet ma is Várdombnak hívnak.
Bél Mátyás az 1730-as években így ír: „Oroszlánykő, népiesen Oroszlány a gesztesi uradalomhoz tartozó falucska egykor várral büszkélkedett. Mindennek ma már csak romjai maradtak fenn”. Bél Mátyás a 18. század elején már az újratelepülésről számol be: „Láttuk a falu népe ügyességének bizonyítékait, az egykor igen sűrűn álló fák törzseit és az erdőkből gabonatermővé vált földeket”. „Az első házakat a vár falaira építik a rendelkezésükre álló kövekből, s hogy ezek még jócskán voltak, mutatja, hogy az 1730-as években még a majki kolostornak is jut belőlük” – olvashatjuk az Oroszlányi Evangélikus Egyházközség történetéről szóló írásban (http://www.szombathely-lutheran.hu/egyhaztortenet/egyhaz-kozseg-10.html).
Ez a leírás, amely szerint „az első házakat a vár falaira építik” igen érdekes kérdéseket vet fel, hiszen ebben az esetben elképzelhető, hogy két vár is volt egykor Oroszlány közelében. A kérdésre Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című monumentális munkájának Komárom vármegyéről szóló kötetéből kaphatunk választ (Vende 1907): „Oroszlány […] Oláh Miklós 1536-ban említi várát, melynek ma már csak a helye látszik, mert köveit 1733-ban a majki zárda építésénél használták fel. Az itteni Rajcsányi-féle ház szintén e várfalak maradványaiból, illetőleg a falak egy részének felhasználásával épült, és ezért nevezik ezt a házsort várdombnak. Rajcsányi házáról különben azt is állítják, hogy a mult század negyvenes éveiben az akkor élő Rajcsányi csizmadiamester, pinczeépítés alkalmával sírboltra akadt, a hol az ott talált holttesten kívül, kincsre is bukkant. A hagyomány pedig azt tartja, hogy a Rajcsányi-féle háztól alagút vezetett a johannita-lovagok hajdani kolostorához” A településen még ma is ismert legendák egyike szerint a majki kolostorból több föld alatti alagút is indult, ennek egyike a mai Várdombra vezetett.
Oroszlánkő várának kövei azonban nemcsak Majkra, Oroszlányba, hanem Csákvárra is kerültek: „Mindszenti puszta határában vannak a Csáki várnak romjai, melynek szép faragott köveit a legutóbbi években is hordatta az uraság Csákvárra építéshez 1864. június 4. Mórocza Lajos jegyző”(Párniczky 1977).
A Csáki vár elnevezés eredetét nem ismerjük, hiszen amikor a Csáky család Tatán birtokba került, akkorra Oroszlánkő vára – 80 évvel korábban – már másodszor is elpusztult. A 18. században készült térképen Csáki Péter vár felirat található így a későbbi térképek valószínűleg átvették e földrajzi nevet. (Hungaricana: Simplex deline-atio territoriorum Csáki Péter vár, Kozma, et … [S 98 - No. 4.]) Csákváron van ugyanakkor egy Petre-cser nevű erdőrész, amely a helyi legendák szerint Csák Péterről vagy Csáki Péterről nyerte nevét (Párniczky 1977), s innen indult egy út is Kőhányáspuszta irányába, amely Péter út néven ismert a mai napig. Ezt az utat e néven korabeli térképek is ábrázolják. Oroszlánkő várához fűződik Szapáry Péter legendája, amely valóságos és képzelet szülte mondaelemek egymásra találásából alakult ki, a hősöket teremtő népi képzelet szép példájaként.
A török hódoltság korszaka gazdag forrása volt a mesébe illő, romantikus hősöknek, kalandos történeteknek, Szapáry Péter története azonban ezek között is a legismertebbek egyike. Irodalmi feldolgozása báró Mednyánszky Alajosnak, a német nyelvű magyar irodalom egyik kiválóságának a nevéhez fűződik, aki 1816-ban jelentette meg a magyar úr keresztényi türelmét és nemes nagylelkűségét hirdető novellát Bécsben (Mednyánszky 1816). A történeti adatok is bizonyítják, hogy Szapáry Péter létező személy volt, aki részt vett a török elleni harcokban, többször megsebesült, majd négy évig raboskodott az érdi Hamza bég, később pedig a budai basa fogságában, ahol megalázó körülmények között élve, válogatott kínzásokat kellett elszenvednie. Buda visszavétele után Lotharingiai Károly, a keresztény seregek fővezére Szapáry hősiességét magasztalva, kezére adta egykori fogvatartóját és halálos ellenségét, Hamza béget. A győztes ostrom utáni diadalmas hangulatban azonban bosszúállásnak nem volt helye. Szapáry megbocsátott egykori kínzójának és szabadon engedte, de nagylelkűsége későn derült ki, akkor, amikor a bég már mérget vett be, hogy így meneküljön meg Szapáry bosszújától. Utolsó órájában azonban – megrendülve a keresztényi nagylelkűség és türelem megnyilvánulásán – maga is keresztény hitre tért és bűnbocsánatért fohászkodott a keresztények Istenéhez, Szapáry ellen elkövetett vétkei miatt.
Ráth Károly (1858) írja, hogy Szapáry az Ercsi és Rácszentpéteri közötti villongásokban vett részt (elhajtották az ottani lakosok marháit), amiért a budai basa 1652-ben rájuk is írt volna. Ráth szerint 1657. június 28-án a törökök lest vetettek neki, s a csákvári ütközetben elfogták. A budai várban raboskodott két évig és tíz hónapig. A váltságdíját valószínűleg azért szabták meg ilyen nagy összegben, mert Szapáry kegyetlen és erőszakos volt a saját jobbágyaival is, de a Hamza bég általi ekébe fogatást és a megbocsátást mesének tartja (Ráth 1858, Köhler 1903 a, 1903 b).
Szerző: Béni Kornél
Irodalom
-Köhler A. (1930a): Szápáry Péter mondája. Ethnographia 41(2): 85–96.
-Köhler A. (1930b): Szápáry Péter mondája. II. Ethnographia 41(3–4): 161–176.
-Ráth K. (1858): Szapáry Péter. Delejtű 1(26): 205–207.
Elérhetőségek:
Oroszlány Város Önkormányzata
Cím: 2841 Oroszlány, Rákóczi F. út 78.
Tel.:34/361-444
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
web: www.oroszlany.hu
Letölthető leporelló:
Csáki - vár
