A bencések szokása szerint lakott területtől távol, egy magaslatra épült, vörösmárvány díszei után egykor „vörös kolostornak” is nevezett épületegyüttes töröktől dúlt, lakosságtól széthordott állapota ellenére is megkapó látványt nyújt, és hazánk egyik legszebb román kori műemlékmaradványa. 1146-ban keltezett első írásos feljegyzése a Csák nemzetségből származó Ugrint nevezi meg a monostor alapító és adományozó kegyurának. Az apátság XIII. századi fénykorában épült, román kori templomának építészeti megoldásaiban már megjelenik a korai gótika is. Később az apátság befolyása csökkenni kezdett, birtokosai többször váltották egymást, melynek eredményeként a XIV-XV. század fordulójára a bencés szerzetesek elhagyták. Mátyás király pápai beleegyezéssel a dominikánusoknak juttatta az uradalmat, akik ekkorra már – missziós alaptevékenységük mellett – a pápától engedélyt kaptak világtól elvonult, elmélkedő hivatásgyakorlásra is. A domonkosok XVI. század első feléig tartó építkezését, átalakítási munkáit nem a szépségre való törekvés, hanem a szerénység és a célszerűség jellemezte. A kolostorban az életet a török pusztítás szüntette meg. A XVIII. században a növényi ornamentikával díszített, faragott oszlopfőket, állatalakos töredékeket, csúcsíves ablak- és kapukeret-köveket az Esterházyak a tatai és a csákvári kastélyukba szállíttatták, ahol a kor divatja szerint romantikus műromokat építtettek belőlük. Számos faragott követ a tatai múzeumban őriznek. 

 

Elérhetőségek:

Vértesszenkereszt Alapítvány
1063 Budapest, Szinyei Merse Pál utca 6. 3/16
Tel.: +36-1-269 3678
Web: http://www.vertesszentkereszt.org/contact.html

Letölthető leporelló:
Vértesszentkereszti rom