A Vértesi Natúrpark délnyugati részén fekvő Mór város főterén található, a hazai barokk kastélyépítészet kiváló alkotásaként ismert épületet Lamberg Ferenc Antal gróf építtette nyári rezidenciának Fellner Jakab tervei szerint 1762-66 között. Az építkezést 1763-ban földrengés szakította meg, majd az 1810-es földrengés okozott benne ismét károkat. Az egyemeletes, manzardtetős, barokk kastély ma is az 1810 utáni jelentős át- és újjáépítés állapotában látható. Az átépítésnek köszönhetően alakult ki egy-egy folyosó hozzáépítésével és a melléképületek összekapcsolásával a kastély zárt udvara. A főkapu fölött látható íves esővédő konzolok egykor erkélyt tartottak. Az épület belsejét borító falfestéseket jelenleg általában fehér mész fedi. Kivétel ez alól az emeleti díszterem falain viszonylag épen megmaradt illuzórikus oszlopcsarnok és a szomszédos női szalon falain látható, virágokkal, madarakkal, lepkékkel díszített romantikus tájkép. A kővázák, melyek egykor a kerti homlokzat előtt, a lépcsőn álltak, ma a kert különböző részein találhatók. A feltárások során előkerült a kertben álló vörösmárvány szökőkút és a hozzá tartozó ülőpad. Falai között ma könyvtár és művelődési központ működik.

Elérhetőségek:

Lamberg-kastély; 8060 Mór, Szent István tér 5.

Telefonszám: 06/30/754-3356; fax: 22/407-255
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
Web: www.lambergkastely.hu

Nyitva tartás: 

  • márciustól októberig: kedd-vasárnap: 10-17 óráig
  • novembertől februárig: kedd-péntek: 10.00-16.00 óráig;
  • szombat-vasárnap: 10.00-15.00 óráig; hétfő: szünnap

 

Letölthető leporelló:
Lamberg-kastély