Miklós napja (december 6.)

A piros köpenyes, nagy szakállú, jóságos Mikulás – és az őt kísérő krampusz – a gyermekeket ajándékozó és számonkérő figura a városi polgárságtól a falusi értelmiség közvetítésével jutott el a parasztsághoz. Népszerűsítésében az óvodák és iskolák nagy szerepet játszottak. Az orosz „gyed moroz” tükörfordításaként az 1950-es években a télapó elnevezést kívánták a Mikulás helyett bevezetni. Ma mindkét elnevezés egyformán ismert és használatos. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a múlt század végén került a köznyelvbe, akárcsak a Mikulást kísérő krampusz, ördögszerű figura neve, mely a nyelvészek szerint bajor–osztrák eredetű. A szokást osztrák eredetűnek tartja a kutatás.

Miklós-napi alakoskodásra, alakoskodókra azonban már ennél korábbi adataink is vannak. A Dunántúlon a közelmúltig élt az a szokás, hogy Miklós napján a legények, sőt nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat is. A szokás régi voltát igazolja a Csepreg városából, 1785-ből való tiltás: „...Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai üdőben némelyek különféle öltözetekben, álorcákban magukat elrejtvén, házrul-házra járnak... keményen megparancsoltatik, hogy senkit sem Szent Miklós előtt való estve, sem Üdvözétönknek születése napján, éjszakáján akár alatta valói, akár gyermekei vagy leányai által az ilyetin szines öltözeteket, avagy házrul-házra való énekliseket, melyek által az éjszakai csendesség sértődik, megengedni ne merészeljenek...” A Láncos Miklósnak nevezett alakoskodók Vépen felkeresték a tollfosztót, Szilben megimádkoztatták a gyerekeket, Csornán a háziaktól ajándékot kaptak. Beleden az utcán is ijesztgették a gyerekeket, lányokat, de bementek a házakba, a derekukon láncot csörgettek, a kezükben söprűt vittek, azzal zörgettek be. Csilizradványon a férfiak maskarába öltöztek, fejükre harisnyát húztak, kenderkócból szakállat készítettek. A kezükben levő csörgősbottal nagyokat csördítettek a padlóra, hogy minden bajtól, betegségtől megvédjék a lakókat. Csákányban a Miklós-járásban két-két alakoskodó vett részt. Az egyik Szent Miklósnak, a másik ördögnek öltözött. A Miklóst alakító legény hosszú bundát viselt, kenderszakállat ragasztott, derekát lánccal kötötte körbe, botot vitt a kezében. Az ördög rossz ruhába öltözött, néha szalmából púpot is készítettek a hátára. Kolompot vitt magával. Az „ördög” vesszőkorbáccsal fenyegette a gyerekeket, a nagyobb lányokra rá is vert. Várkonyt a legények hatan jártak, egyikük püspöknek öltözött, öten meg ördögnek. Az ördögök hátán szalmából készített púp volt, a házban bottal ütötték egymást, jelezve, hogy a rosszak mindig megkapják a büntetésüket. A Miklós-napi alakoskodás másik formája feltehetően középkori diákhagyományból ered. A püspököt megszemélyesítő figura kíséretével felkereste a házakat, a gyerekeket vizsgáztatta, megimádkoztatta, büntette és jutalmazta. E szokásnak lehet a változata a Csallóközben, Mátyusföldön, az Ipoly mentén a lányok tréfás gyóntatása a fonóban. Ipolyszécsénkén a tréfás gyóntatás szereplői voltak a püspök, a nyakában krumpliolvasóval, a kezében bekormozott fakereszttel; a két ministránslegény; a negyedik szereplő a harangozó, kezében csengővel és rossz bögrével, amiben parázs volt a füstöléshez. A szereplőkhöz tartozott még a két ördög. A püspök kártyából olvasta a „litániát”. Eztán kezdődött a „gyónás”. A lányok, menyecskék sorra oda kellett hogy menjenek és  feleljenek a kérdésekre. Például: Ki a szeretőd? Aludtál-e vele? stb. Ha nemmel felelt, a ministráns csengetett, és a két ördög bejött, a lányt kivitték az udvarra és jól összefogdosták. Egyébként nemcsak Mikuláskor, hanem Borbála- és Luca-napkor Európa-szerte ismertek az ijesztő, büntető, adományozó alakoskodók. Ezekről bővebben szól Ujváry Zoltán fejezete. Lányokkal és a fonással kapcsolatos a Miklós-napi fonalvizsga: kalotaszegi múlt századi leírás szerint „Miklós napján a leányos házakat az ifjú legények rendre járják, megvizsgálják a darab fonalakat, s azon leányt, ki nov. 1-ső napjától kezdve minden héten egy darab fonalat nem mutathat, hamúval tömött zacskóval megütőgetik." A Miklós-napi ajándékozást a szent legendájával hozzák összefüggésbe. Ma a Mikulásnak két alakja él: az éjjel titokban ajándékot hozó és a megszemélyesített büntető, ajándékozó alakoskodó. Néhol úgy látszik, az ijesztő „láncos Miklós” és a jóságos, ajándékosztó püspök figurája összeolvadt. Gímesen a Mikulást alakító legény kenderből szakállt, bajuszt ragasztott, az arcát posztódarabbal fedte el, a fejére bundás sapkát tett. Az ajándékozás ma ismert formája falvainkban körülbelül ötven éve terjedt el, és még később a piros ruhás Mikulás figurája. Topolyán a húszas évekre tehető ez az idő. Egész éven át figyelmeztetheti a szülő a gyerekét, hogy nem hoz semmit a Mikulás, ha nem lesz jó magaviseletű. A csizmát, cipőt az ajtó elé teszik, de ha van vállalkozó kedvű rokon, az beöltözik Mikulásnak. Hátán puttonyt visel, benne virgácsok is vannak, és ha kell, megsuhintja vele a gyerekeket. Büntetésül a szülők vereshagymát, krumplit tesznek a cipőbe a virgács és cukrok mellé. A Tápió vidékén az 1920-as, 1930-as években kezdődött el a Mikulás-esti ajándékozás. A szülők este az ablakba tett cipőkbe rakták a diót, cukorkát. Az 1930-as, 1940-es években jelent meg a Mikulás alakoskodó figurája és kísérője, a krampusz, ekkor került az ajándékok közé a virgács is.

Az 1930-as években az Ipoly menti falvakban beszéltek arról, hogy már régebben is tettek a gyerekek ablakba helyezett csizmáiba, cipőibe krumplit vagy cukorkát. Ma jelmezes Mikulás keresi fel azokat a házakat, ahol kisgyerekek vannak. Egy faluban többen is járnak, de csak a közelebbi rokonokhoz, ismerősökhöz. Kosarába, puttonyába a szülők, nagyszülők, keresztszülők teszik az ajándékaikat. A Mikulás szavaltatja, énekelteti, kikérdezi a gyerekeket. Ha szükséges, „virgácsot” is ad, amit a szülők jól látható helyre tesznek, hogy alkalomadtán figyelmeztessék a Mikulásnak tett ígéretére. A Mikulást néhol ördög vagy krampusz is kíséri. A Mikulás látogatása után teszik az ablakba a lábbelit a gyerekek. Egy nyugat-dunántúli községben, Bükön, ahol még {7-221.} néhány évtizede a láncot csörgető Miklós járt házról házra, ma az iskolában beöltöztetett piros ruhás Mikulást viszik végig szekéren a falu utcáin. A csokoládéipar révén jellegzetes mintája alakult ki a Mikulás-alakoskodóknak. Szokássá vált, hogy nemcsak az iskolákban, óvodákban, hanem a szülők munkahelyein is ünnepségeket rendeznek ezen a napon. Egy mai városi gyerek az említett helyeken kívül az áruházakban, üzletekben reklámcéllal felöltöztetett Mikulásokkal is találkozhat. Az ajándékozás – akárcsak más ünnepeken – ma már nemcsak édességekre szorítkozik. Az időjárással kapcsolatban a bukovinai magyarok úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a havazás: „Miklós megrázta a szakállát” Baranyában hasonlóan vélekednek, de azt is tartják, hogy a Miklós-napi időjárás mutatja meg a karácsonyit.

Luca napja (december 13.)

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére. Akárcsak a téli ünnepkör más napjain, ilyenkor is jósoltak az első látogatóból a várható állatszaporulatra. „Ha Luca reggelén férfi jár nálunk, akkor a szaporodás bika lesz, s ha nő jár leghamarább nálunk, akkor a szaporodás ünő lesz. Luca nap reggelén, mikor felkelünk, mindig várjuk, hogy ki jő leghamarább nálunk. Hogy a báránykák nyőstények lesznek, s a borjúcskák ünőcskék lesznek, vaj bikák lesznek”. E napon a cél elsődlegesen a tyúkok termékenységvarázslása volt. Ehhez kapcsolódott a nők munkatilalma is. Országszerte úgy tartották, ha ezen a napon fonnának vagy varrnának, akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét. A praktikák, mágikus eljárások és szövegek a tyúkok szaporaságát, tojáshozamának növekedését igyekeztek elősegíteni. „Luca napján sok mindent megcsináltunk, hogy szerencsing legyik az aprojószágho. Éjjel, 12 órakor megpiszkafáztuk a tyúkokat, hogy jól tojjanak. Ha nem vót tojás, aszt montuk: Nem jól piszkafáztunk! Az ősszel eltett ágas-bogas, újas tingirit (= tengeri, kukorica) Lucanapján reggel és karácson másnapján etettük meg, hogy sok legyík belőlük, jól szaporoggyanak. A Dunántúl egyes falvaiban a közelmúltig szokás volt a Luca-napi kotyolás. Fiúgyerekek házról házra járva mondták, énekelték a termékenységvarázsló mágikus szövegüket. 

A női munkák egy részének tiltása a tyúkok termékenységvarázslásával volt kapcsolatos, akárcsak az előírt munkák. Általában tollat fosztottak ezen a napon, hogy a tyúkok könnyen tojjanak. Mindenfajta fejtő-, bontómunkát alkalmasnak tartottak. Pándon tollat fosztottak és babot fejtettek. Luca-napkor tilalmas munkák voltak még – a varráson, fonáson kívül – a mosás, lúgozás, kenyérsütés. A Tápióságon azért nem mostak, mert attól féltek, hogy aki ezt megszegi, kővé válik. Az Ipoly menti falvakban pedig azért nem sütöttek kenyeret, mert „Luca ráüt a lapátra oszt összenyomta a kenyeret. Lepinyt köllött neki sütni” Ugyancsak az Ipoly mentén úgy hitték, ha fon valaki ezen a napon, „Luca maj beveti orsojját a kemencébe!” Luca napját gonoszjáró napnak tartották az egész magyar nyelvterületen, ezért különösen védekezni kellett a boszorkányok rontása ellen. A Tápió vidékén is fokhagymával védekeztek a rossz, ártó hatalmak ellen. Az ólak ajtajaira keresztet rajzoltak, miközben mondták: „Luca, Luca távol légy!”. Tápiószentmártonban nem a Lucától, hanem a boszorkányoktól óvták az állatokat. Az Ipoly menti falvakban a boszorkányok rontása ellen úgy védekeztek, hogy megfokhagymázták az állatok fejét, az istálló ajtaját, eléje meg hamut szórtak, hogy a macska képében járó boszorkány nyomait felszedhessék. Lefekvés előtt mindenkinek fokhagymát kellett nyelnie. A söprűket eltették, nehogy a boszorkányok azon nyargaljanak a Gellért-hegyre. Kelenyén az ólajtót dörzsölték fokhagymával a boszorkányok ellen. Pereszlényben a ház ajtaját, miközben mondták: „Űzd el Isten a házunk tájáró a zördögöt”. Ipolyvarbón fokhagymás kenyeret ettek, hogy a boszorkányok ne menjenek be a házba. Általában tiltották ezen a napon a kölcsönadást. A Csallóközben sem adtak ki semmit se a házból Luca-napkor, nehogy a boszorkány kezére kerülve bajt hozzon a házra. Jánoshidán általános hiedelem szerint Luca napján kísértet jár, ezt nevezik lucadisznónak. A lucadisznó gyermekijesztőkben is előfordul. Azzal ijesztgették a rossz gyereket. hogy elviszi a lucadisznó. A lucadisznó az állat alakú kísértetekkel hozható kapcsolatba, és a felvidéki szlovák, morva néphitből átvett hiedelemalak. Alkalmas volt a nap rontásra is, aki a másik tehenétől el akarta venni a tejhasznot, ezen az éjjelen titokban megfejte a szomszéd tehenét, és a keresztútra vitte a tejet. Jósló, varázsló eljárások között szerepel Luca-napkor is a tollaspogácsa, ún. lucapogácsa készítése (ha Pál-napkor sütik, pálpogácsának nevezik). A jósló eljárás lényege az, hogy akinek sütés közben a pogácsáján a toll megperzselődik, annak közeli halált jelez. Főleg a Dél-Alföldön ismerték ezt a hiedelmet. Lucapogácsával jósoltak a jövendőbelire, úgy, hogy belesütöttek cédulán egy-egy férfinevet. Luca napján sok egyéb házasságjósló eljárás volt az egész magyar nyelvterületen. A Drávaszögben a szemétdombra állva hallgatóztak, s ahonnan a kutyaugatást vagy kakaskukorékolást hallották, úgy vélték, abból az irányból jön majd az a legény, aki őket elveszi feleségül. Gombócot is főztek. A gombócba férfineveket rejtettek cédulára írva, s amelyik a leghamarabb feljött, úgy vélték, hogy abban a gombócban rejtőzik a jövendőbeli neve. Ahol több lány volt a családban, úgy jósoltak, például a Drávaszögben, hogy a saját neveiket tették a gombócba. Amelyiké legelőször jött fel, az megy elsőként férjhez. A jósló, varázsló eljárások többségét Luca és karácsony között kellett elvégezni. Így az almával való jóslást: Kelenyén minden nap haraptak belőle egy darabkát, majd a maradékkal az éjféli misére mentek, s úgy vélték, akivel elsőnek találkoznak, olyan nevű lesz a férjük. Ugyancsak a névre tudakozódás másik módja az ún. lucacédula. Általánosan ismert eljárás szerint a cédulákra férfineveket írnak, abból minden nap egyet tűzbe vetnek, s ami karácsonyra utoljára marad, az lesz a jövendőbeli neve. A pereszlényi lányok 12 cédulát írtak, és Luca-nap után kezdték tűzbe vetni. Lucakor is, akárcsak Katalin-, András- és Borbála-napkor, sokfelé szokás volt, hogy gallyakat vízbe tettek, s ha karácsonyra kizöldült, a leány közeli férjhezmenetelét jósolta. Zsérén a lányok somgallyat tettek a vízbe, hogy karácsonyra kizöldüljön. Ezt magukkal vitték az éjféli misére, utána titokban megérintették azt a legényt, akit ily módon is igyekeztek magukhoz kötni. Luca-napkor vetették el az ún. lucabúzát, ha karácsonyra szépen kizöldül, a következő esztendőre jó termést jósol. A lucabúzának különféle változatai ismertek. A Szerémségben 2–3 marék búzát vetnek el egy kis tányérba, a közepébe mécsest tesznek, olajat béllel, ami karácsonytól vízkeresztig ég. Karácsonyig kizöldül. Pacséron karácsonykor megnyírták a lucabúzát és szalaggal átkötötték. Székelykevén 12 szemet vetettek. Karácsony után a baromfinak adják. Újabban a temetőkbe is visznek lucabúzát. A Csallóközben egy tál vízbe tették a búzaszemeket, ez karácsonyra kicsírázott. Ezután tálra tették, hogy olyan gazdag legyen a termés, mint a kicsírázott gabona. A sarjak nagyságából a következő év termésére következtettek.

Luca napján kezdték fonni az ún. lucasugarat (= ostort) karácsony estéjéig. Akkor ezzel pattogtattak. Várkonyban azt tartották, ezzel könnyen lehet kezelni az igavonó állatokat. Az időjárásjósló praktikák ideje ugyancsak a Lucától karácsonyig terjedő időszakban volt. Közismert az ún. lucakalendárium, mikor a Luca és karácsony közti tizenkét nap időjárásából jósolnak az elkövetkező tizenkét hónap időjárására. Hasonlóan közismert a hagymakalendárium.Tizenkét besózott hagymalevél segítségével igyekeznek megjósolni a következő év havonkénti csapadékosságát, illetve szárazságát, attól függően, hogy a hagymalevél átnedvesedett-e. A boszorkányok felismerésére készült az ún. lucaszék, melyet ugyancsak Luca-naptól karácsonyig kellett elkészíteni. „Luca-naptól karácsonyig csinálták a lucaszéket, vasnak nem volt szabad benne lenni. Kerek szék, három három lábbal. Azt elvitték a templomba, ha készítője ráállt, meglátta róla ki a boszorkány a templomban. A boszorkányoknak szarvuk volt, de azt csak a lucaszékről lehetett látni” (Kémes, Baranya m.; Zentai T. 1983: 126). Ha valami munka nehezen készül, azt mondják: „Na ez es olyan nehezen készül, mint a lucaszéke” (Magyarfalu, Moldva; Bosnyák S. 1980: 127). Pereszlényben a lucaszék kilencféle fából: kökény-, boróka-, jávor-, körte-, som-, jegenyefenyő-, akác-, cser- és rózsafából készült. Szöget nem lehetett beleverni, az ékeket bükkfából faragták. Az éjféli misén kellett ráállni, hogy meglássák a boszorkányokat, utána nyomban el kellett égetni, mert elverték vóna a boszorkányok. Ipolyvarbón a lucaszék tulajdonosa mákot vitt magával az éjféli misére, hogy hazafelé elszórja, ellenkező esetben „szétszaggatták vóna a boszorkányok”. A Középső-Ipoly mentén mindig a templom ajtajába tették a lucaszéket, s onnan figyelték a boszorkányokat. Ipolykeszin a keresztúton is ráálltak a lucaszékre, mert itt gyülekeztek a boszorkányok. Lucaszéket a Drávaszögben is készítettek. A legény mákot szórt, nehogy a boszorkányok utolérjék. Sepsén, hazatérve fokhagymát dugott a kulcslyukba, kést vágott a bal ajtófélfába, és keresztbe állította a söprűt. A Drávaszögben úgy tartották, hogy a lucaszékhez hasonlóan meg lehet tudakolni, hogy ki a boszorkány, ha lucainget készítenek. Luca-naptól karácsonyig kellett ezt is elkészíteni, s – hasonlóan a lucaszékhez – a karácsonyi éjféli misén láthatták meg ebben a boszorkányt. A Luca-napi szokások közt meg kell emlékeznünk a Luca-napi alakoskodásról. A Csallóközben és Nyitra vidékén élő népszokásként is megfigyelhető volt a közelmúltban, hogy fehér lepelbe öltözött legények, esetleg lányok, asszonyok, arcukat belisztezik, vagy fehér tüllkendőt tesznek, hogy felismerhetetlenek legyenek. Lisztbe mártott tollseprűvel sepregetnek. Egyes helyeken a lányokhoz jártak, másutt a gyerekeket ijesztgették. Az Ipoly menti falvakban a fonóházakat keresték fel. Volt, ahol a tyúkokat is megpiszkálták. Egyedül vagy többen jártak. A Luca néha büntet, néha ajándékoz. A Csallóközben a Luca csak férfi lehetett, fehérbe öltözött, nem volt szabad megszólalnia. Söprűt vagy meszelőt vitt magával. Mímelték a meszelést, söprést, a háziak arcát is „meszelték”, hogy ne legyenek kiütésesek. Az arcukat fátyolszerű anyaggal takarták be. Balonyban Luca napján járt a „szalmatörök”. Alacsony, kitömött hasú ember. A beregi Tiszaháton fiúk, lányok „luccának” öltöztek. Bekormozott arccal, ócska ruhadarabokban mentek az ismerős házakhoz. Megkergették őket és igyekeztek kideríteni a kilétüket. Lucatököt is készítenek. Szem-, orr- és szájnyílást csinálnak a tökön, belülről gyertyával kivilágítják és az ablakhoz teszik, hogy a házban lévőket megijesszék. A Szerémségben a lányok öltöznek Lucának – fehér lepedővel leterítve, fehér szoknyában, az arcuk elé szitát borítva, hogy ne ismerjék fel őket. Kikérdezik a gyerekeket, megimádkoztatják őket. Aki jó, ajándékot kap, diót, mogyorót, a többit meszelővel, fakanállal ijesztgetik. Kókán a Luca-alakoskodók fehér ruhába öltözött fiatal asszonyok, a gyerekeket ijesztgették. Utána is mondták nekik: „Jön a Luca, elvisz!” Luca-napi tréfaként a legények kicserélik a kapukat, a tetőre viszik a szekeret szétszedve, és ott ismét összerakják, a gazdák bosszúságára. Galgamácsán ezt általában a lányos házakkal tették meg, de bosszúból vagy haragból is bekötötték, leemelték a kaput, a kútba dobálták a szétszedett szekereket.

Advent

Advent a karácsonyi előkészület négyhetes időszaka. A katolikus egyház eredetileg minden héten szerdán, pénteken böjtöt, szombaton a hústól való tartózkodást rendelte el. A vallási előkészületeket a böjtön kívül a hajnali misék, roráték jelentették. Az advent időszakában tilos volt a zajos mulatság, tánc, lakodalom. Ez az időszak olyan jeles napokat foglal magában, mint András (nov. 30.), Borbála (dec. 4.), Miklós (dec. 6.) és Luca (dec. 13.), melyekhez termékenységvarázslás, termés-, időjárás-, férj-, sőt haláljóslás is kapcsolódott. Az volt a cél, hogy mágikus módon segítsék elő a következő esztendő sikerét mind a földművelésben, állattartásban, mind pedig az emberek egyéni életében. Hozzátartozott ehhez a gonosz, rossz szellemek, a boszorkányok elhárítására, elűzésére vonatkozó számtalan eljárás is, például Luca-napkor. Az advent időszakában szerveződtek és készültek fel a betlehemesek, kántálók, ostyahordók és egyéb karácsonyi játékok előadói. Némely vidéken már advent idején megkezdődött a kántálás és a betlehemezés.

Betlehemezés

A legnépszerűbb karácsonyi szokás a magyar nyelvterületen a betlehemezés volt. Nagyobb előkészületet, betanulást igénylő dramatikus játék, melynek több táji típusa is kialakult. A játéknak általában több szereplője van. Egyes változataiban bábok is szerepelnek, ez az ún. bábtáncoltató betlehemezés. A betlehemezés fő kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem. A betlehemezés főbb jelenetei lehetnek az ún. szálláskeresés: József és Mária szállást keresnek, de nem fogadják be őket, a király, gazdag ember, vagy a kovács végül az istállóba küldi őket. A következő jelenetben az angyal a pásztorokat Betlehembe vezeti. Költögeti a mezőn alvó pásztorokat, akik azután ajándékaikkal az újszülött Jézushoz mennek. A betlehemezés része lehet az ún. Heródes játék is. Ebben a jelenetben a napkeleti bölcsek találkoznak Heródessel, majd az angyallal, aki figyelmezteti a bölcseket, hogy kerüljék el Heródest. A napkeleti bölcsek látogatását mutatja be Jézusnál, és Heródes haragját, esetleg a betlehemi gyermekgyilkosságról is szól. A betlehemezés fontos részét képezi a pásztorok évődése az öreg és süket pásztorral. A betlehemezés egyes jeleneteit gyakran önállósulva, külön szokásként adták elő. Így például a szálláskeresést az advent időszakában, a Heródes-jelenetet vízkeresztkor. Gyakran jártak házról házra csak a pásztorok tréfás jelenetével. A Magyar Népzene Tára a betlehemes játékokat négy fő típusba sorolta: I. erdélyi, II. alföldi és felső-tiszai, III. dunántúli, IV. felföldi. Az erdélyi típusban az angyalon, pásztorokon kívül szerepel Szűz Mária, Szent József, a király szolgája. Ebben a változatban jellegzetes jelenet a szálláskeresés. Az alföldi és felső-tiszai típusban az angyalokon, pásztorokon kívül betyár vagy huszár szerepel. Jellegzetes része a cselekménynek a perselyezés. A dunántúli változatokban a pásztorok jelenete a játék központi része. A felföldi típusban az angyalon, pásztorokon kívül a Gubónak, Jakabnak, Kecskésnek nevezett figura tűnik fel. Az erdélyi típus előadása különösen nagy előkészületet, betanulást igényelt. A szereplők feladatuknak megfelelő jelmezeket viseltek. Felnőtt férfiak játszották, kivéve az angyal és Mária szerepét, amit jó hangú gyerekre bíztak. Az andrásfalvi betlehemesek bekéredzkedés után karácsonyi éneket énekelnek, majd a szálláskeresés történetét. Ezután a Király behozza a betlehemet és beköszöntő verset mond. Utána lép be József, és párbeszéddel, énekkel folytatódik a szálláskeresés története. E jelenet után következik a pásztorok ébresztése, ajándékvitele, az Öreg csobánnal folytatott párbeszéde. A pásztorok énekelnek, táncra kerekednek, majd célzásokat tesznek az adományra. Végül énekkel távoznak. Az alföldi típus egyik változata a konyári betlehemezés. A szereplői: Heródes, juhász, öreg juhász, betyár és az angyalok. A Heródest alakító legény kér bebocsátást. Együtt éneklik a „Mennyből az angyal” kezdetű karácsonyi dalt, majd a betyár bemutatkozása következik. A játék a pásztorok ébresztésével, az ajándékvitellel, a pásztorok évődésével folytatódik. Búcsúzó ének és áldáskívánások után távoznak. A betyár versének részletében emlegeti a perselyt.

Szenteste (december 24.)

Karácsony böjtjének estéje. - Régen a szenteste fő jellemzője a várakozás volt a még böjtös, egyszerű vacsora után. A vacsora utáni órák meghitt családi együttlétében teljesedett be az ádvent minden várakozása. A téli napforduló, esztendőváltás, múlt és jövő, elmúlás és keletkezés, elevenek és holtak találkoznak egymással. Ezt az időt békességben, szeretetben kell eltölteni, hogy a kis Jézus áldására méltók legyünk. Az éjféli harangszóra az istállóbéli jószág is talpra áll. Az éjfél a napnak különben is a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, hazajáró lelkek, sőt kísértetek ideje. A világ világossága, a Betlehemi Kisded azonban elűzi a sötétség hatalmait, és megörvendezteti azokat, akik őt várják. Krisztus születésének ünnepével a világ évről évre megújulásakor, a vizek borrá változnak.

Karácsony első napja (december 25.)

December 25-ét bevezető és követő időszakot karácsonyi ünnepkörnek is nevezzük. A keresztény egyház két nagy ünnepköre közül a téli, a karácsony, a megtestesülés. Az ádvent első vasárnapjától a vízkereszt utáni, első évközi vasárnapig tartó időszak. E nap a téli napforduló ideje, különböző vallásokban a napisten ünnepe. A hagyományos paraszti életben a család ünnepe volt. A keresztények ezen a napon Jézus Krisztus születése napját ünneplik. A keresztény családok ilyenkor elmentek a templomba, utána megebédeltek a karácsonyi asztalról.  Ekkor megszűnt a böjti tilalom, ehettek, ihattak, vígadhattak, viszont semmilyen munkát nem szabadott végezni, sokhelyütt még a seprést is tiltották, s ilyenkor az istállóból a trágyát sem szabadott kihordani. Néhol a főzés is tilos volt az emberek elképzelése szerint. Ezért jellemző - a máig  is fennmaradt hagyomány - hogy kocsonyát ettek. Ezen a napon is jártak a karácsonyköszöntők. Betlehemeztek, pásztorjátékot mutattak be, s ezzel ajándékokat gyűjtöttek. Napjainkban a legfontosabb, hogy együtt  lehet a család.

Karácsony másnapja, István napja (december 26.)

István az egyház első vértanúja, államalapító királyunk, Szent István névadó szentje. Az egyik legkedveltebb névünnep.  Egészség- és termésvarázsló napnak tartották karácsony másnapját. Ha jó idő volt, azt tartották, jó lesz a termés. E napon is jártak még a betlehemesek, de az Istvánok - akikből akkoriban sok volt faluhelyen - egymáshoz is szívesen jártak ilyenkor köszöntgetni. A szokást „istvánozásnak" is nevezték. Az étkezések ilyenkor is még az ünnepi menüt jelentették. Húsleves, disznóhúsból készült főétel, kalács, bor, pálinka szerepelt a leggyakrabban az étlapon.

Szilveszter (december 31.)

Este óévi hálaadást tartanak a templomokban.  Téltemetés, óévbúcsúztató, kanász-, béres-, cselédfogadó nap. Európa-szerte nagy zajjal, tűzgyújtással, kerepeléssel elűzték a gonosz szellemeket, korábban harangzúgással búcsúztak az óévtől. Különböző praktikákkal, varázslással, ólomöntéssel igyekeztek megtudni, hogy mit hoz az újesztendő. Az év utolsó napján  is fontos szerepet kapnak az ételek. Leggyakrabban malacsült kerül az asztalra, hiszen a négylevelű lóherét tartó malac az egyik legfontosabb szerencseszimbólum. Tilos azonban a csirke, pulyka fogyasztása, hiszen ezek az állatok "elkaparják" a szerencsét. Úgy tartják aki az újév első napján apró szemes ételt fogyaszt (lencse, bab),  sok pénzt várhat az új évben. Az év utolsó napja egyben a  fogadalmak napja.  Érdemes olyan dolgot megfogadni, amit legalább az újév első napján betartunk, így biztosan  nem vesznek  kárba az ígéretek.