Nemzeti Ünnep (március 15.)

Ezen a napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15. jelképpé vált. Nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Március 15-én minden megemlékező kokárdát tűz a ruhájára.

Sándor - József - Benedek napja (március 18-19-21.)

Az egész magyar nyelvterületen közismert időjárási regula: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!”

A három jeles nap közül szokásokban és hiedelmekben a leggazdagabb József napja. A bukovinai magyarok körében ez a nap ünnep volt, a tavasz első napjának ünnepe, munkatilalommal. Szlavóniában úgy tartották, hogy József-napkor mindenkinek meg kell fürdenie és tiszta fehérneműt vennie. Dunaszerdahelyen József napja az iparosok ünnepe volt. Céhes zászlóikkal vonultak a templomba. A hagyomány szerint a madarak megszólalnak ezen a napon, mert „Szent József kiosztotta nekik a sipot” Időjárás- és termésjóslás is fűződik József napjához, sőt haláljóslás. Az Alföldön úgy vélik, ha szivárvány látható, a széles sárga sáv jó búzatermést, a széles piros sáv bő bortermést ígér. Göcsejben József-napkor hajtották ki először a marhákat a legelőre. Másutt általában Szent György-nap volt a hagyományosan megszabott ideje. Göcsejben, ha az időjárás még nem kedvezett, akkor is kihajtották az állatokat ezen a napon, és csak később kezdték el a rendszeres legeltetést. József-nap a méhek kieresztésének is megszabott ideje. Ezen a napon érkeznek a fecskék, s ilyenkor mondogatták a gyerekek: „Fecskét látok, szeplőt hányok!” Az Ipoly menti falvakban úgy emlékeznek, hogy József-naptól már mezítláb jártak a gyerekek. Benedek napján a század eleji göcseji adatok szerint zsírt és fokhagymát szenteltek, melynek azután gyógyító erőt tulajdonítottak. Időjárásjóslásra is van adat: a bukovinai székelyek úgy vélték, ha ezen a napon dörög az ég, akkor száraz lesz a nyár. A Bács megyei Topolyán a három jeles nap együttes megfigyeléséből vontak le következtetéseket: ha ezekben a napokban kisüt a nap, akkor hosszú, meleg nyár várható, ha nem süt ki, akkor hosszú, lucskos őszre lehet számítani.

A Víz Világnapja (március 22.)

A Víz Világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.