A ma még látható vértesi várak közül talán a Gerencsérvár a legrégibb. A vár egy erdős síkon emelkedett, a Szépvíz-ér mentén, az Oroszlány és Pusztavám közötti út közelében. A vár a keletről a mészégetői út, északról a Gerencséri-erdő, délről a Szakadéki-cser, valamint a Szépvíz-ér által bezárt területen, egy erdős síkon emelkedett 18–24 m magasra. Két- vagy háromemeletes lehetett, hosszúsága 13 m, szélessége 8,7 m volt. Ma várként emlegetik, de valójában a középkori, főúri lakótornyok egyik jeles példájaként tartjuk számon. A kőből épült, nagyméretű, vastag falú torony a várúr és családja menedékéül, lakásául szolgált. A birtokos nemes úr személyzetének jó része a környező községekben lakott. Katonaság is szolgált az épületben, amelynek falában – védelmi célból – emeletenként külön-külön lezárható lépcsőt építettek.
A vártorony valószínűleg a Vértesben fennmaradt épületek legrégibbje. Okleveles említései kúriaként, vagy birtokként ismertek csak, Udvarhely, vagy Kőkémény néven is találhatjuk. (DL-DF 43964)
Első okleveles említése 1231-ből való, amikor Csák Miklós, Ugrin érsek testvére ez évben kelt végrendelete által idősebb, Lőrincz nevű fiára hagyta. Ebben az oklevélben Wdvorhel, azaz Udvarhely néven szerepel (az elnevezés a főúri udvartartásra utal). Egy 1270-ben kelt oklevélben Csák Lőrinc és János osztozkodásáról kelt okmány tanúsítja, hogy Udvarhely, Kőkémény és a mai Gerencsérvár egyazon építmény: „Ezen kívül három ház egy tető alatt, ,tres domus sub uno tecto’ a Vértesen a szt.-kereszti monostor mellett fundusával együtt Lőrincz comesnek jutottak” A három ház egy tető alatt csak az egy tető alatt álló emeletes házat, s annak emeleteit jelentheti, s mint ilyen, két vagy három emeletes ház Wdvorhel vagy a mai Gerencsér. (Nácz 1899).
Később királyi tulajdonba került, s ebben az időben telepedtek meg körülötte fazekasok (népi nyelven gerencsérek), és ezidőtől kezdik lassan Gerencsérvárként emlegetni. A környék egy évszázadig királyi vadászterület volt. A halban gazdag közeli Gerencséri-éren létesített halastavak sorozata, a Szépvíz-ér és a Fekete-víz fokozhatták vonzerejét.
Lovagkirályunk, I. Lajos kedvelt vadászháza volt. 1364 és 1366 között több okiratot keltezett innen, 1366. december 6-án pedig falai között tanácskozott a Velencei Köztársaság követeivel egy törökellenes hadjárat tervéről. V. László király dajkája, Kottanner Jánosné így emlékezik meg e helyről:
„Én az i ú királlyal előre mentem, s így értünk egy szép vadászlakba, melyet németül Grintsechdelnek neveztek. Itt nagyon rideg szállásunk volt, szívesen ettünk volna, de nem sokat találtunk itt, mert péntek (1440. május 13-a) volt. Jól böjtöltünk, és éjszaka ottmaradtunk.”
A vár és környéke 1495-ben Ujlaki Lőrinctől került Erdődy Bakócz Tamás kezére. Mivel a vértesi védelmi rendszer egyik leggyengébb láncszeme volt, különösebb stratégiai jelentőséggel nem bírt, így birtokosai elhanyagolták, és a török időkben sajnos elpusztult. Maradványai ma 2–3 m magasak.
A közelmúltban egy véletlen folytán sikerült felfedezni egy 19. századi kőnyomaton Gerencsérvár korabeli ábrázolását. A kép alkotója Weixelgärtner Eduárd (keresztnevének magyaros változata szerint Ede), címe: Rom Csákvár tájékán. A szerző személyére vonatkozóan a magyar művészeti lexikonban nem találhatók adatok, a német nyelvű Allgemeines Lexikon der Bildenden Künstler von der Antike bis zur Gegenwart („ ieme–Becker”) 35. kötete viszont részletes tájékoztatást nyújt a kiterjedt Weixelgärtner művészcsalád több tagjának tevékenységéről. (Weixelgärtner Ede (1816–1873) Budán született egy német származású építész fiaként. Tanulmányait a bécsi művészeti akadémián végezte, majd művészeti pályafutását is döntően a császárvárosban folytatta, 1873-ban bekövetkezett haláláig.)
A Gerencsérvárat ábrázoló kép egy 12 lapot tartalmazó album részeként jelent meg 1862-ben Bécsben, amelynek címe Nevezetes tájképek magyarországi romok és kastélyokról. Az egyes lapok német és – erősen hibás – magyar nyelvű címfeliratokkal kerültek kiadásra.
Felmerülhet a kérdés, hogy a szóban forgó képen idáig miért nem ismerte fel még senki Gerencsérvár ábrázolását. Ennek legfőbb oka lehet, hogy egy rendkívül ritka, kevéssé ismert sorozatról van szó amelynek feltehetően csak néhány példánya került Magyarországra. A sorozat lapjai közül négy kép ábrázol csákvári helyszíneket, a többi különböző dunántúli épületekről készült (Visegrád, Sümeg, Csobánc, Dévény stb.).
A címlapon a szerző hangsúlyozottan feltünteti, hogy témáit természet után rajzolta, és valóban, a csákvári lapokat az eredeti helyszínekkel összehasonlítva pontosan meghatározható még az a pont is, amelyen állva a művész a valósághű képet készítette.
A Rom Csákvár tájékán című lap esetében a téma kizárólag csak Gerencsérvár lehet, és megállapítható, hogy a művész az ábrázolást a Gerencséri-ér túlsó oldalán található gátcsonk végének közeléből készíthette. A korabeli utazási viszonyokat és a Dunántúlon szétszórt helyszíneket figyelembe véve elképzelhető, hogy a képek alapját képező rajzok az 1862-es megjelenés előtti hosszabb időszak termékei, tehát a Gerencsérvárt ábrázoló lap is a vár 19. század közepi állapotát rögzíthette. A képen szereplő emberalak méretéhez viszonyítva megállapítható, hogy a vár romjai akkoriban még 13–14 m magasak lehettek. Remélhetjük, hogy a képen látható vaskos falcsonkok egykori létét a későbbi ásatások is igazolni fogják.
Az egykor toronyszerű építménynek ma már romjait látjuk csupán, a várhoz tartozó falvakból pedig semmi sem maradt. Pedig e falvak lakóinak is fontos szerepük volt abban a legendás történetben, amely Gerencsérvár jóságos és szépséges várkisasszonyának, Ujlaki Klárának és a szomszédos Vitányvár délceg kapitányának, Héder-váry Imrének a szerelméről szól.
A szépséges várkisasszonyt apja, Ujlaki Miklós – a Mátyás király hatalmával is dacoló főúr – egy német grófhoz akarta hozzáadni. Klára azonban a szökést választotta szerelméhez, Imréhez, a Vértes északi lejtőjén épült Vitány várába. A vitányi vár körül ma is fellelhetők a várárkok nyomai, amelyek sokat segítettek abban, hogy az erődítmény ellenállhasson az ostromnak, amelyet Ujlaki Miklós indított a lányáért. Nem is tudott volna bejutni, ha nem akad egy áruló, aki felfedi azt a titkos folyosót, amely közvetlenül a várkapitány szobájába vezetett. A bősz apa elvakult dühében az ifjút leütötte, lányát pedig magával hurcolta, és szörnyű büntetésként élve befalaztatta vára pincéjébe. A jószívű szolgák azonban egy titokban meghagyott résen keresztül élelemmel és meleg holmival látták el, törődésükkel segítve szeretett úrnőjük életben maradását. Ők hozták a hírt arról is, hogy Héderváry Imre felgyógyult, és az igazságos Mátyáskirály támogatásával menyasszonya kiszabadítására készül. Tehát Ujlaki Miklós-nak – kegyetlen tette következményeként – legnagyobb ellenségével, magával a királlyal kellett szembenéznie. A „saját vérét pusztító keselyű”, a fékezhetetlen és gőgös gerencséri várúr erre az időre már megtört annyira, hogy a király színe előtt elismerte, hogy „minden vagyonát odaadná lánya egyetlen mosolyáért”. Ekkor lépett elő Klára és Imre. A történet apa és lánya boldog kibékülésével, a fiatal pár egybekelésével, illetve Mátyás király és Ujlaki Miklós békekötésével zárult.
Gerencsérvár és Vitányvár maradványai ma békésen pihennek a Vértes lombtengerében. A hozzájuk fűződő népszerű monda felidézi az akkori kor emberének gőgjét, hatalomvágyát, de az ifjúság tiszta ártatlanságát és az egyszerű emberek jóindulatát is, amelyek előtt minden hatalom kénytelen végül meghátrálni. Amor omnia vincit! – fogalmazódik meg újból és újból a kétezer éves mondás. A vértesi táj pedig örökszép díszletet von a pusztulásában is nagyszerű várak falai köré.


Irodalom
-Nácz J. (1899): A Vértes történelmi műemlékei. Archaeologiai Közlemények 22: 118–203.

 

Elérhetőség:

Oroszlány Város Önkormányzata
Cím: 2841 Oroszlány, Rákóczi F. út 78.
Tel.:34/361-444
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
web: www.oroszlany.hu

 

Letölthető leporelló:
Gerencsérvár