Zámoly a XIX. században és a XX. század első felében híres bútorkészítő központ volt. A székesfehérvári asztaloscéh irataiban gyakran olvashatunk zámolyi születésű inasok szegődtetéséről, felszabadításáról, zámolyi mesterek fölvételéről. A múlt század végén és századunk elsı felében dolgozó zámolyi asztalosmesterek: Rabi András, Rabi József, Simon Lajos, idős Szijjártó István és két fia, István és János, Elek István, Baranyai Gábor, Májer Béla, Balogh Lajos, Borostyán János munkáit jól ismerjük. A sok mester természetesen nemcsak a helybeliek számára készítette a barnára festett, fenyőfa bútorokat, hanem vásározott is. Székesfehérvár, Mór, Kisbér, Lovasberény, Bicske, Martonvásár, Várpalota vásárain árulták a zámolyi bútorokat. A vásárra egy mester mindig egy kocsi árut vitt: két szekrényt, hat ágyat, egy-két asztalt és négy-öt mosóteknőt.

 A Zámolyon készült bútorok közül a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményében egy 1888-ból való szekrény a legkorábbi. Időben következő a Lovasberényben gyűjtött, 1891-es évszámú, ezt követi kettő, Zámolyon előkerült szekrény. Az egyiket 1910-ben Nagy P. Julianna, a másikat 1912-ben Nagy Zsuzsanna számára csináltatták. Ezeket a szekrényeket almáriumnak, ómáriumnak nevezték. Anyaguk mindig lucfenyő, festésük világosbarna. Formájukban és díszítésükben a klasszicista fényezett szekrényeket utánozzák. Ezen a területen a parasztbútorok időben utolsó, még nagyjából egységes ízlést mutató csoportjához tartoznak. Díszítésükről Borostyán János (szül. 1886) asztalos így beszélt: "A bútorokat inas koromban pirosra vagy barnára festettük. Aztán, amikor nedves volt, egy kis hegyezett fadarab segítségével elkezdtük rajzolni, és ahol rajzoltuk, ott a festék lement, világosabb lett. Hogy mit rajzoljon az ember, az nem volt megszabva. Mindenki a maga elgondolása szerint rajzolt. Rozmaring, nefelejcsforma volt a leggyakoribb, amit a fadarabbal kirajzoltunk. Másik díszítési mód volt a spongya használata. A spongyát be kell nedvesíteni, és a már majdnem megszáradt alapfestésre rányomni. A flóder, ahol a spongya éri, feljön, és olyan lesz tőle az alap, mint a fürjtojás héja. Minden bútor elejébe, akár vásári volt, akár rendelésre ment, ahogy a díszítés ment, olyan formán belerajzoltuk az évszámot is. Ha rendelte, akkor a nevét is kiírtuk." A konyhaszekrények, a világosbarna, kétajtós, egyfiókos kászlik díszítése a szobai szekrényekével azonos.

Borostyán János így emlékezett vissza a céhvilágra: "Zámolyon volt asztaloscéh. Nem külön voltak, hanem közös céhben voltak a többi mesterekkel együtt. Az én gyerekkoromban szűnt meg a céh. Addig mindenkinek a céh elıtt kellett vizsgázni akkor, ha mester akart lenni. A közös céhnek négy lámpása és négy fáklyája volt. Amikor a céh megszűnt, a református egyháznak ajándékozták. Ha iparos halt meg, akkor a temetésére az összes iparos kivonult a lámpákkal és a fáklyákkal. Ha valaki megfizette, polgár ember, akkor kívánságára kikísérték azt is a lámpással meg fáklyákkal a temetőbe".