Csákvár nemcsak fazekasságáról, hanem kolompkészítő iparáról is híres volt. "Lakosai közt sok kézműves, harangcsináló és kolompáros találtatik" - írta róla 1851-ben Fényes Elek. A kolomp vastag bádoglemezből kétrét összehajtott hosszúkás négyszög alakú, felül kétcsücskű, alul tojásdad vagy kerek nyílású csengőféle, amit az állat nyakára csatolt szíjhoz erősítenek. A kolomp nyelve az állatnak minden mozdulatára a kolomp oldalához ütődik, s jellegzetes hangot ad. Az alföldi magyar nép a legnagyobb kolompot harangnak, dellengnek nevezi, a közepes nagyságú a tulajdonképpeni kolomp, a legkisebb pedig a pergő. A kolompokat a kolompárok készítették: a kolompnak való vaslemezt rézzel forrasztották össze. Minél rezesebb a kolomp, annál kellemesebb a hangja. Csatáry Ottó az Életképekben, 1846-ban megjelent útirajzában említette: "A csákvári keresztnevű juhharangokról az alföldön is híres Csákvár." A Hortobágy északi részén, Polgáron kétfajta kolompot használtak: egy alul szőküllő típust, melyet csákvári kolompnak neveztek, és egy nagy, dübögőnek nevezett kolompot. Hajdúböszörményben a szők aljú, öblös harangokat csákvári, a lapos, alul széleseket pedig hámori pergőknek vagy harangoknak nevezték. A csákvári kolompoknak jó hangzása lehetett, mert Pelkó Péter: Eredeti magyar közmondások és szójárások című Rozsnyón 1864-ben megjelent könyvében ezt olvashatjuk róluk: "Vág, összevág, mint a jó csákvári.