A Vértesben a mészégetés emlékét a földrajzi nevek (Meszes-völgy, Nádmészkemencevölgy) is őrzik. Fényes Elek szerint Várgesztesen "a tó felett égetni való mészkő-bánya van, mely több mész-kemenczében használtatik fel." Vértessomlón: "A kiásott kőszén részszerint a kir. kincstár számára Komáromba és Budapestre szállíttatik, részszerint pedig mészégetésre fordíttatik... Mészkemencze van itt több, csak az uradalmiakban is évenkint több száz mérő mész égettetik." Oroszlány "tót lakosai többnyire szén és mészégetésből s fuvarozásból élnek..." 1981 nyarán a négy kőhányási mészkemencénél dolgozott két mészégető Munkájuk a kőtöréssel kezdődött. Kalapáccsal, vésővel hasogatták szét a mázsás kőtömböket. Kis fejő, hosszú nyelő kőtörő kalapácsot használtak, amivel hajnaltól késő estig dolgoztak. Másnap hajnalban kezdték a berakást: az összetört mészkődarabokat közel egy méteres vastagságban olyan pontosan kellett berakni, mintha házfalat építenének. A mészkemence (mészpest) felfelé szőkült, csonka kúp alakú, körívét és dőlésszögét a berakásnál figyelembe kellett venni. Alsó átmérője és magassága meghaladta a két métert. Fala mellé kerültek a kisebb kövek, a belső szélre lezárásként a nagyobb darabokat rakták. Ügyelni kellett a kötésre, illesztésre. A berakás legnehezebb része a boglya kialakítása: a tőztér fölé a mészkőből boltozatot építettek. A harmadik napon történt a betuskózás: a boglya belsejében, kúp alakban rakták össze a vastag, egy méter hosszú fákat, a kúp közepébe apró gyújtós került. Vaslemezekkel rakták körül a boglyát, aztán jöhetett a begyújtás. A három napig (72 óráig) tartó égetés során az egyik mészégető aludt, a másik őrizte a tüzet. A tűzőrző időnként kisebb nagyobb fahasábokat dobott a tűzbe, ilyenkor jól látható volt a berakott kő izzása. Másfél-két tonna mészkövet raktak be, amiből egy tonnánál valamivel több égetett mész lett. "Ez a mész azonban tiszta, nincs benne semmi szennyeződés, mint az ipari mészben. Sokszor a kemencéből viszik el azon melegében. Építkezők, tüzépesek, kőművesek várják az égetés végét, műanyag zsákokba, fémedényekbe szedjük ki a meszet, aztán úgy viszik el. Majdnem mindig két kemencével dolgozunk, amíg az egyik hűl, addig rakjuk a másikat". - említette a kőhányási mészégető. Ugyancsak az 1980-as években a pusztavámi erdőben füstöltek a szénégetők földdel letakart boksái. Falepárló munkájuk végtermékét, a faszenet korábban a kovácsműhelyekben, a vasiparban nemesacélok gyártásánál, fekete lőpor készítéséhez, a háziasszonyok a ma már múzeumokban őrzött parazsas vasalók izzításához használták. A Vértesben manapság előállított, papírzsákokba csomagolt faszén főként az Európai Unió piacain talál vevőre.