Gazdaságtörténeti emlékhelyek

A mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vadászat illetve a bányászat, a Vértes térségére igencsak jellemző tevékenységek voltak történelmünk során és ugyanígy van ez napjainkban is. Itt éppen ezen tájalakító tevékenységekből fennmaradt kultúrtörténeti értékeket és emlékhelyeket mutatjuk be.

Alkategóriák

Mezőgazdaság

A Vértes hatalmas erdőségének napsütötte tisztásokkal tarkított, forrásokban, halban, vadban gazdag területe igen kiváló lehetőségeket nyújtott az elődeink megélhetését biztosító vadászó, halászó, gyűjtögető életmódnak. A hegylábi területek és a lankás részek a rétekkel, legelőkkel együtt alkalmasak voltak az állattenyésztésre és később a növénytermesztésre is, így térségünk természeti adottságai az emberi megtelepedés, a korai gazdálkodás számára már több ezer évvel ezelőtt is megfelelő életfeltételeket biztosítottak.

 

Erdőgazdálkodás, vadászat

A Vértes erdejei már a római korban hasznosítva voltak az akkori villagazdaságok térnyerésének köszönhetően. Azóta napjainkgig ennek mértéke hol csökkent, höl növekedett a társadalmi és uradalmi berendezkedésekhez igazodva, illetve birtokviszonyai is folyamatos változásokon ment keresztül az idők során. Az erdőgazdálkodás és vadászat sajátosságainak és a múlttól a jelenig tartó változásainak állítanak emléket, gazdaságtörténei emlékhelyeink. 

Bányászat

A Vértes környékén bányászott "fekete gyémánt" sokaknak sok mindent adott, ugyanakkor sok mindent át is alakított, el is vett. Felszínre jutásával hatalmas változások történtek, felforgatta a nyugalmat, átalakította a tájat, egy csapásra változtatta meg a települések 150-200 éve kialakult lakosságának nemzetiségbeli, foglalkozásbeli és társadalmi összetételét, ugyanakkor hatalmas lehetőséget is adott, teljesen új irányt szabott a táj fejlődésének. Ezen gazdálkodási ágnak is maradtak fenn épített emlékei, melyekről itt tovább tájékozódhat az olvasó.