Hírek

Elrajtoltak a magyar-szlovák határ menti térség uniós projektjei: megyénkben több beruházás valósul meg számottevő uniós támogatás segítségével, határon átnyúló együttműködés keretében. A nyertes projektekről – így az oroszlányi kerékpárkölcsönzőről is – sajtótájékoztató keretében számolt be a Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke és a megye országgyűlési képviselői. Az Interreg V-A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program a 2014-2020 időszakban a korábbi együttműködési program folytatása, amelynek célja – hasonlóan az elődjéhez - a magyar-szlovák térség fejlesztése. A neszmélyi Művelődési Házban tartott sajtótájékoztatón Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, az első pályázati felhívás keretében a pályázó szervezetek részéről szinte minden felsorolt tengelyen többszörös volt a túljelentkezés, a megvalósításra mintegy 67,5 millió EUR indikatív ERFA (Európai Regionális Fejlesztési Alap) keret áll rendelkezésre. „Komárom-Esztergom megye jól szerepelt, hiszen 11 megyei települést érintő 18 db nyertes projekttel büszkélkedhetünk. Ennek köszönhetően 1,5 milliárd forint érkezik a megyébe” – mondta. Jelentős összegű beruházásként valósul meg egy közös pályázatnak köszönhetően a térség 9 nagyobb városában, köztük Oroszlányban is egy modern kerékpárkölcsönző létesítése. A megállóhelyeken 16 GPS nyomkövetővel ellátott biciklit lehet majd elhelyezni a dokkolókban, amelyeknek kétharmada klasszikus, míg a maradék egyharmad elektromos kerékpár lesz. Az egységes projekt lényege, hogy a projekthez csatlakozott települések bármelyikén lehet kölcsönözni biciklit és egy másik helyen leadni azt. Az Oroszlányra eső támogatás összege több mint 100 millió forint.