Hírek

2017. március 24-én, immár ötödször került megrendezésre a Környezetvédelmi és Madárbarát nap egy napsütéses péntek délután. A mostani alkalom állomásainak témáját Wass Albert, az Erdők könyve témájára fűztük fel. Az öt helyi általános iskolából érkező, több mint száz tanulót öt különböző állomáson vártuk. A Régiók Fejlesztéséért Egyesülettől Ujj Tamás a Globális klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásáról beszélgetett a gyerekekkel. A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítványtól Szalai Gábor „Száll a kakukk fészkére” állomásán, különböző fészektípusokat és madarakat párosíthattak a tanulók. Bódy Gábor és Szarvas Éva az erdőben történő helyes viselkedéssel kapcsolatos ismeretekkel gazdagította az ifjúság tudását, amire fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet. A Lamberg-kastély Kulturális Központ kézműves foglalkozással készült. Míg a Móri-árok Természeti Öröksége Alapítványnál az erdei állatok nyomába indulhattak a gyerekek, vagyis közismert erdei állatok bundáját, lábnyomát és képét párosíthatták, és lehetőségük nyílt, hogy a megtapogassák az állatok szőrméjének finomságát, megfigyeljék testfelépítésüket. 
A program a moziban folytatódott, ahol az Aranyszamár Színház bábelőadását nézhettük meg, akik Wass Albert: Erdők könyve „meséi” alapján báboztak nekünk. 
Hasznos, az erdők világát átfogó környezetvédelmi napot tölthettünk együtt a Szent István Parkban!