Hírek

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.” (Zsid 12,1)

Október 15-én a Csákvári Evangélikus Egyházközség futóversenyt rendezett a helyi sportközpontban. A futóverseny megálmodói a gyülekezet presbiterei: Mészárosné Hőbe Ildikó és Bokor Béla voltak. A verseny ötletét a reformáció kezdetének 500. évfordulójára életre hívott „1517: reformációi futás” facebook csoport adta, melynek mindkét főszervező aktív tagja. A csoport tagjai azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy 2017. október 31-ig egyénileg, párokban, vagy többen együtt lefutnak 1517 km-t, szlogennek pedig a „Mert a reformáció megmozgat!” mondatot választották. A verseny szervezői úgy gondolták, hogy jó lenne egy olyan eseményt rendezni, ahol a csoport tagjai személyesen is találkozhatnak egymással, ez a találkozás pedig jó lehetőség arra, hogy a szélesebb közönség is megismerje a kezdeményezést. Az ötlet megvalósulása mellé támogatólag állt a Reformáció Emlékbizottság, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület és Csákvár Város Önkormányzata is. A rendezvényt Mészáros Tamás, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület felügyelője, a rendezvény egyik fővédnöke és egyben moderátora nyitotta meg, ezt követően Illés Szabolcs, Csákvár polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Az alkalom áhítattal folytatódott, melyen Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, a rendezvény másik fővédnöke hirdette Isten igéjét. Püspök úr az áhítat alapigéjét Pál apostol korinthusbeliekhez írt első leveléből választotta (1Kor 9,24-27), és a verseny, a küzdelem különböző aspektusaira hívta fel a figyelmet. Egy verseny során mindenki harcol a vetélytársakkal az első helyért, de emellett fontos, hogy mindenki küzd magával, a saját határaival, korlátaival is, és, ha ez a harc sikerül, akkor ugyanúgy győztesnek mondható, mint az abszolút első. A küzdelemnek azonban van egy harmadik aspektusa is. Az alkalmi futóversenyek mellett ott van földi életünk pályája is, ahol mindig ott „fut” mellettünk valaki, aki küzd velünk, küzd értünk, hogy az örök célt elérjük. Jézus már győzött és erre a győzelemre akar minket is elvezetni. A mi feladatunk nemcsak az, hogy célba jussunk, hanem az is, hogy egymást elsegítsük odáig. Az áhítat után irányított bemelegítéssel folytatódott a program, majd 11 órától Szöllősi Miklós, a versenybíróság elnöke, a Magyar Atlétikai Szövetség É-D regionális igazgatója indította a rajtokat a különböző versenyszámokban (1 Reformációs Mérföld = 1517 m):

 

I. 10 Reformációs Mérföld, azaz – 15,170 km;
II. 5 Reformációs Mérföld, azaz – 7,585 km;
III. Hittanos Futás - 1 Reformációs Mérföld,  azaz - 1517 m;
IV. Konfirmandus futás - 1 Reformációs Mérföld, azaz 1517 m;
V. Reformációi gyaloglás (örömséta) - 1 Reformációs Mérföld, azaz 1517 m.

A munkanap ellenére szép számmal érkeztek versenyzők. A 300-350 fő koordinálást, a verseny előkészítését és lebonyolítását a 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus akció önkéntesei segítették. A hittanosok és konfirmandusok rajtjának indítása előtt székesfehérvári és bokodi 6-12 éves gyermekek részvételével kölyök atlétikai bemutatóra került sor. A rendezvény családias, közvetlen légkörét Szöllősi Eszter élő interjúi, konferálásai, kommentárjai, valamint a Shamrock zenekar koncertje tették még színesebbé. Az utolsó versenyző beérkezését követően közös ebédre, majd záró áhítatra került sor. Az áhítatot a tékozló fiú példázata (Lk 15,11-24) alapján a helyi gyülekezet lelkésze, Szebik Károly tartotta. A lelkész úr a példázat kapcsán az apa magatartására hívta fel a figyelmet. Ahogyan az apa a gyermeke elébe jön, Istenünk úgy siet elénk: Övé az első lépés: a megelőlegezett kegyelem. Azért lehet reformáció, azért lehetünk evangélikusok, az evangélium hirdetői, mert Jézus Krisztus, a mi Megváltónk által olyan Istenünk, olyan Mennyei Atyánk van, aki elénk fut. Az áhítat után elérkezett az eredményhirdetés pillanata. A díjakat dr. Hafenscher Károly, a Magyar Kormány Reformáció Emlékbizottságának miniszteri biztos adta át.

Összességében elmondható, hogy egy remek hangulatú napot tölthettünk együtt, amit a résztvevők visszajelzései is megerősítettek. Reméljük, hogy még sok ilyen közös találkozásban lehet részünk!