Hírek

Több olyan témát is tárgyaltak kedden a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tagjai, amelyek lakossági igényként már több alkalommal felmerültek. Sólyom Jöran elnök elsőként a Kecskédi utcai lakótelepbővítés infrastruktúrafejlesztéséről szóló napirendet bocsátotta vitára. Mint elhangzott, 34 telek kialakítását tervezik a Malom utca folytatásában, a Nagyhegy utcában. Ezen a területen, illetve a Fácános közben elkészültek a közművek, a közvilágítás, illetve a közútépítés tervei. Ha minden az előkészítés szerint halad, bruttó 37 millió forintból épül meg a Rákóczi-Takács I. u kereszteződésében az a mini körforgalom, amely enyhíteni hivatott az ottani balesetveszélyt. Kovács Ádám, a Magyar Közút szakembere mutatta be prezentációjában a könnyen telepíthető, 30-40 nap alatt kivitelezhető projektet, amit őszre szeretnének átadni a forgalomnak. Szintén a Rákóczi utat érinti az a beruházás, amely során a csapadékvíz elvezetőket az útszegély alá rejtenék. 44 víznyelő kerülne így védett helyre az úttestről. Az ülésen szó volt még többek között az Erzsébet-ligetnél tervezett 110 méter hosszú járdaszakaszról, valamint Németh Gábor alpolgármester ismertette Egészség Sportpark Program projektet. Ennek lényege, hogy olyan létesítményeket biztosítson, melyek ingyenesen, bárki számára, helyben állnak rendelkezésre. A programban települési önkormányzatok vehetnek részt a helyi lakónépesség számának figyelembe vételével. A napirendek között szerepelt a kutyafuttatók helyszínének tervezése is. Az első a kutyaiskola mellett lett kijelölve. Ez egy bekerített 25x18 méteres terület lesz, agiliti eszközökkel felszerelve, de mint azt Sólyom Jöran hangsúlyozta, továbbiak csak lakossági vélemények figyelembe vételével valósulhatnak meg, ezért azon bejelentéseket várják, hogy hol ne épüljön ilyen.