Lendület és konzervativizmus. Apa-fia felállásban dolgozó borászat. A nagyobbik fiú, András viszi tovább a dinamikusan fejlődő pincészetet, öccse, Balázs a professzionális néptáncot választotta, mégis kiderül, igazi bornagykövet saját kortársai között. A néptánc és bor kapcsolatáról ugyanazt mondják: ahol előkerült a bor, ott mindig volt néptánc is.
A szőlő a hajlott hátú embert szereti
A Sáfrán-pincészet borainak kortyolgatásakor eszembe jut, hogy Hamvas Bélának igaza lehet, amikor azt írja: „Minden borban kis angyal lakik, aki, ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja. Ez ellen nem lehet védekezni.” Az Orondi-szőlőben üldögélve véteknek tűnik bármi ellen is védekezni. A családfő, Sáfrán András gyógyítónak nevezi ezt a helyet. – Sokat jártunk ide ki gyerekként, ifjúként, igaz, hogy abban volt egy kis parancsuralmi rendszer is – kacsint nevetve. Húsvétok, szilveszterek, barátokkal töltött nagy bulik elevenednek meg szavai nyomán, de a természet, a táj, a szőlőhegy mögötti Vértes, a Zámolyi-medence szépsége is elismerő szavakat kap Andrástól. Utoljára hagyja a legfontosabbat: az itteni borokat. – Amikor idegenek jönnek, a vendégek csodálkoznak, milyen jó minőségű borokat kóstolhatnak ezen a hegyvidéken. Ez mögött sok munka van. Régi mondás, de igaz: a szőlő a hajlott hátú embert szereti. Magyarul: a dolgozni szerető embert. Amikor azonban a vendégnek tetszik a bor, az feledteti a fárasztó napokat.
A kétkezi munka jut András legkisebbik fiának is az eszébe, amikor az Orondi-szőlőről kérdezem.
– Alapvető dolog volt kiskorunk óta, hogy valamit valamiért. Amit szeretnénk, azt mindig megkapjuk, de azért mindig tennünk is kellett. Itt erre mindig volt lehetőség a szőlőben – mutat Balázs hamiskás mosollyal a kígyózó szőlőtőkék fele. Aztán gyorsan a néptánc fele kanyarodunk gondolatban.
Nem megőrizni kell a néptáncot, hanem megélni
A legkisebb fiú, Balázs ugyanis egyelőre nem szeretne borászkodni, pedig már a középiskolai felvételin szakértőként társalgott a bor mustfokáról és savairól. A magyar felvételin azt a tételt húzta ugyanis, amely arról szólt: te mit szoktál segíteni otthon? Így került szóba a bor. Felvették, de a borkészítést a bátyjára hagyja. Csak „szeretem a bort” – mondja. Meg a táncot is. Lábai a legváratlanabb pillanatokban is járják a legényest.
– A Tópartihoz nagy reményeket fűztek, úgy gondolták, okos leszek. Igazából nem is ezzel volt baj. De a tánc jobban érdekelt, ebbe több energiát fektettem. Nagy fordulópont volt a FolkManushowk formáció megalakulása, ott mind az ötünknek komoly érdeklődése támadt a szakma iránt, az effajta művészet továbbvitelére, az eredeti autentikus néptánc megőrzésére. Sőt, nem is a megőrzésére! Nem kell őrizni, meg kell élni, nem gyerek! – teszi hozzá pajkos mosollyal. – A legfontosabb nekem a szabad előadásmód, ami olyan nézőnek is elfogadható, aki már eltávolodott a néptánctól. A korosztályomban is ezen a csapaton keresztül sikerült megszerettetnem a néptáncot, és elfogadtatni, hogy ez is sport, testmozgás, nagyon jó társaságépítő, csak előnye van. Úgy gondolom, meg lehet élni belőle, mint mindenből, csak jól kell csinálni, profinak kell lenni benne.
Balázs közben szép csendesen bornagykövet is lett: jóféle borokat visz évfolyamtársainak a Táncművészeti Főiskolára, akik alapvetően nem ezt a magas minőséget keresik a boltokban, de most már tudják, milyen az igazi bor. A néptánctól bátyja, András sem szakadt el, legutóbb a művészeti iskola jubileumi műsorán álltak közösen a színpadon Székesfehérváron.
– Az Alba Regiával most is sikereket érünk el, aktívan táncolok. Ahol bor van, ott van néptánc is, volt régen is, és ahol volt néptánc, ott előkerült a bor is. A kettő mindig jelen volt a magyar népi kultúrában, meg nálam is – kezdi ifjabbik András. Nem volt az persze mindig egyértelmű, hogy az idősebb testvér a borászatot választja. – Nem az itthoni példa miatt kezdtem el a borral foglalkozni. Eleinte segíteni kellett a szőlőben, nem ez volt a kedvenc elfoglaltságom, főleg egy-egy jól sikerült buli után… Igazából Bozóky Zoltán beszélt rá. Ő egy móri borász volt, miatta kezdtem el 2006-ban, akkor érettségiztem, dönteni kellett. Akkor mentem el a budafoki technikumba, ahol sok újat tapasztaltam. Tudtam addig is, hogy ízlenek a borok, de a lehetőséget ekkor láttam meg igazán. Ha jó minőségű bort készítünk, azt el lehet adni. Az iskola ad egy alapot, de itt a szőlőben minden évben tanulsz valami újat, saját bőrödön tapasztalod meg borkészítést. A legizgalmasabb a musttal való ténykedés: amikor a must átalakul, amikor már érezni, hogy van ereje. Amikor sejted, hogy nagyjából mi lesz a sok kóstolás után. Az új rendszerben az erjesztés persze technikailag könnyebb.
Tandem borászat – apa és fia felállásban dolgoznak
– A három gyermek közül a középső az, akit a szőlő és a bor érdekli. Ez meglepetés volt nekünk, mert nem szeretett a szőlőben lenni, és ez megváltozott, amikor érettségizett. Akkor megbeszéltük, hogy ha látszik a komoly szándék, akkor fejlesztünk – ezt már az apa, Sáfrán András mondja. Fejlesztettek: 2014-ben elkészült az új szőlőfeldolgozó, az új kóstoltató helyiség, ahol már vendéget is tudnak fogadni, s étkezést is biztosítani.
– Megvannak természetesen egymás között a súrlódások, de ha építő szándékú a nézeteltérés, az csak jó lehet. Ha a kisebbik fiam is borászkodni szeretne, megszaporodnának a gondok, mert ahhoz kicsi a borászat, hogy két családot eltartson. Lányunk, Kata inkább nem szól bele, csak marketingvonalon. Mindhárom gyerek szereti a jó bort, jól kóstolják, értékes véleményük van.
A szőlő és a bor elsődlegesen az ifjabbik Andráson fordul meg, de minden fázist megbeszélnek. Szájízlésük közel ugyanaz, így a borok megítélése is. Úgy bírálnak, hogy egyikük leírja papírra a véleményét, a másik addig nem szólal meg, csak aztán. Utána szinte ugyanaz a vélemény. Nem csak saját borokat kóstolnak, évente 10-15 borversenyen vesznek részt zsűritagként, így némi fejszámolás után egyértelmű: évente 600-700 borral találkoznak az ízlelőbimbóik. S hogy milyen borokat készítenek? Eldöntik, milyen jellegű bort szeretnének, majd megtalálják azokat az embereket, akiknek az igénye megegyezik ezzel.
– El kell készíteni a jó terméket, s aztán megtalálod, aki ezt a stílust szereti – emeli poharát András, a családfő.
És szeretik. Hamburgból és Hollywoodból érkező vendégek kóstolgatnak éppen a pincében, miközben idősebbik András a borkészítés legszebb mozzanatairól mesél: a szüret időpontjának kiválasztásáról.
– Igazából már a metszésnél el kell dönteni, mi szeretnél, persze az időjárás úgyis beleszól. Utána jön a fáradságos munka, ami nem kedves, de újfent kedves a szüret. A bor minőségének egyik alapja, hogy meddig hagyod érni a szőlőt. Mindent megtesz az ember, hogy jó legyen a termés, de amit nem tudunk befolyásolni, ami pedig meghatározója a jó minőségnek, az az időjárás. A pillanatnyi napsütés, a csapadék. Szüret után aztán nagyon szép folyamat, amikor megkezdődik a must erjedése. Mikor lesz vége? A kettő között belenyúlok-e? Illat és zamatvilág kialakulását ez befolyásolja, ehhez már kell a technológia is, a fiam ebben sokat segít. Amikor élt apám, a barátok mondták, könnyű neked, apád megcsinálja a jó bort. Szegény 2009-ben meghalt, azóta minden barátomtól azt hallom: könnyű neked, a fiad megcsinálja a jó bort. Egy biztos: a fiatalt oda kell engedni a szőlőhöz. Sokan még mindig azt mondják: úgy csinálom, mint öregapám. Olyan is a boruk. Nem haladnak a korral, pedig a mai borigény már teljesen más. Apám egyszer azt mondta: nagyon szomorú lennék, ha az én fiaim velem értenének egyet. Mert az azt jelentené, hogy egy korosztállyal le vannak maradva.
Ha négyen futjuk le a maratont, kevésbé fárasztó, mint egyedül
Apa és fia gondolatai összecsengenek, ha a móri borvidék szerepéről van szó. Mára a Sáfrán-pincészet a borvidék legjobbjai közé tartozik.
– Szerencsére sok pincében lehet jó borokat kóstolni, évről évre jó minőséget találhat, aki visszatér. Ha négyen futjuk a maratont, az kevésbé fárasztó, mint ha egyedül. Tehát ha a borszerető ember nem egy pincészet miatt jön, hanem négy-hat helyen is tud kóstolni, akkor szívesen jön, időt tölt itt, ez előnyt jelenthet a móri borvidéknek. Amit kiemelnék: a termelők ismerik egymást, korrektek egymással. Jó szándékú baráti versengés van, a bormustrákon is ez zajlik. Ha valaki készített egy jó bort, és átmegy a szomszéd hozzá bort kóstolni, azt tanácsolom mindig: mondd meg a szomszédnak, hogyan csináltad, mert ha átmész, te is szeretnél jó bort inni! A borászok inspirálják egymást a jóra. A borvidék méretéhez viszonyítva sok a fiatal borász, és sok az apa-fia borász felállás. Ez jó. legalább hat helyen van így. Generáció segíti a generációt: a fiatal friss lendületet ad új stílusú borokkal. Ahol nincs fiatal, nehezen mozdul az idős az új típusú borok felé, és ez gátolja a fejlődést – mondja András, a családfő.
Ifjabbik András szerint minőségileg jó helyen állnak, az országos versenyekről aranyérmeket hoznak, a helyi borversenyen az elsők között vannak. A borozás egyre népszerűbb, a bort kóstoló vendégek nagy része idősebb, de van már egy borszerető 25-30-as korosztály is.
– Egyre többen érdeklődnek a somelier képzések iránt is, ami hasznos lehet annak is, akinek nem ez a szakmája, ellenben megtanulja, hogyan kell kulturáltan bort kóstolni, fogyasztani, meg tudja különböztetni, mi a száraz, félszáraz. Azt tudta, mi ízlik, egy ilyen tanfolyam kicsit helyrerakja, megmutatja, hogy miről szól a bor.
– Szerinted miről szól? – kérdezem Andrást, ha már elém vetette ezt a félmondatot.
– Ez egy élőlény – mondja András – Minden nap változik: kijössz egyik nap, beleszagolsz, csodás illat, másnap semmi. Változik minden nap, külön játék ez az egész. Nem tudod kitalálni, mi, miért, mitől? Mindig mutat valami újat. Mindig történik vele valami izgalmas.
Azt mondanám a kedves olvasónak, indulj el az izgalmak nyomába, sétálj egyet az Orondi szőlőben! Térj be az egyik pincébe, nézd, hogyan hajladoznak a fűszálak, csapódnak virágról virágra a méhek, hallgasd, mit mesélnek vendéglátóid a borról, ha feltekintesz, talán láthatod is, melyik szőlőtőkéről szüretelték dolgos kezek. Kortyold, amit a poharadba öntenek, s azok a bizonyos kis angyalok odabent biztosan most is énekszóval és virágesővel fogadják a borodban lakó, kuncogó társaikat.
A cikk a Nyolcezer.hu oldalon jelent meg!