Hírek

Kilátót épített Tatabányától délre, a Kis-Kopasz-hegyen a Vértesi Erdő Zrt., a vörösfenyőből készült, 16 méter magas tornyot május 20-án, pénteken adták át.
 Dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a kilátó átadása előtt elmondta, hogy az elmúlt években a 22 állami erdőgazdaság 16 milliárd forintot fordított közjóléti beruházásokra, a létesítményeket aktívan használják a látogatók.
Kocsis Mihály, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy a kilátó építése a cég közjóléti tevékenységébe illeszkedik, amelynek keretében korábban erdészeti múzeumot, erdei iskolát, valamint erdei termékek boltját alakították ki.
A kilátó helyét úgy választották meg, hogy fentről arra a síkra lehessen letekinteni, ahol a legenda szerint 907-ben a bánhidai csata zajlott Árpád vezér és Szvatopluk morva fejedelem hadai között. Látni lehet innen a Vértes legmagasabb pontját, a Nagy-Csákányt is, valamint a Gerecse teljes vonulatát, a Tatai-medencét, tiszta időben akár a Dunáig is terjedhet a panoráma. A 424 méter magas Kis-Kopasz-hegy tetején álló új kilátó Körtvélyespusztától a kék sávon, majd a kék kereszt jelzésen közelíthető meg. A kilátó megvalósításának 17 millió forintos költségéhez a Vértesi Erdő Zrt. uniós támogatást nyert el. A projekt keretében számos tűzrakó- és pihenőhelyet is építettek a környéken, valamint a tatabányai Síkvölgyi erdőben medvehagymás gasztroösvényt alakítottak ki.