Hírek

Kevésbé közismert, hogy Magyarországon két vízisiklófaj él, melyek közül a kockás sikló az, amelyik jobban kötődik a vízhez. Legnépszerűbb üdülőhelyünkön, a Balatonon például gyakrabban lehet vele találkozni, mint közeli rokonával, a vízisiklóval. Talán éppen ez az, amiért többször keveredik konfliktusba az emberrel, mint más hüllőink, ugyanis előszeretettel húzódik meg csónakokban, vitorlás hajókon, bukkan fel zsúfolt strandokon vagy keres magának menedéket nyaralóépületekben. Mégis a vizes élőhelyek részének kell tekintenünk, ártalmatlansága és érdekes életmódja pedig kiváló lehetőséget nyújthat arra, hogy általa is csökkentsük a hüllőkkel szembeni ellenszenvet. Vizeink természeti állapotának romlása, a folyó- és tópartok átalakítása, kiépítése azonban komolyan veszélyezteti ennek a fajnak a fennmaradását. Az év hüllőjével kapcsolatos programok révén az MME minél szélesebb körben szeretné megismertetni és megszerettetni ezt a különös kígyót, és felhívni a figyelmet arra, hogy modernizáló életünk egyre kevesebb helyet hagy az élővilágnak, köztük a kétéltűeknek és hüllőknek. Az idei programok során az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályanagy hangsúlyt fektet a faj elterjedésének térképezésére, amiben bárki részt vehet. Számos ismeretterjesztő előadással, családi programokkal és kirándulásokkal igyekeznek közelebb hozni a laikus közönséghez hazánk legvízibb vízisiklóját.

A kockássikló-védelmi évre megújult az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapfelülete, ahova bárki feltöltheti megfigyelési adatait. Ennek, az MME által fenntartott, népszerű alkalmazásnak köszönhetően az ország lakossága amatőr természetbúvárként nélkülözhetetlen segítséget tud nyújtani a veszélyeztetett állatfajok, így a kockás sikló védelméhez.